LEHETŐSÉGÉNEK KÉTSÉGBEVONÁSA
Azután megvizsgáltam ismereteimet, és úgy találtam, hogy híjával vagyok az imént jellemzett tudásnak, ha nem számítjuk az érzéki észrevételeket és a gondolati szükségszerűségeken alapuló ismereteket. Így okoskodtam: Most, miután eljutottam a kételkedésre, a problémák megoldását csak a mindenki számára nyilvánvaló ismeretektől remélhetem. Tehát azoktól, amik érzéki észrevételen és gondolati szükségszerűségeken15 alapulnak. Nem volt más lehetőség, mint hogy szilárd bizonyosságot szerezzek arról, vajon csak oly módon bízhatok-e az érzékekkel szerzett ismeretekben és abban, hogy a gondolati szükségszerűségek tévedéstől mentesek, mint ahogy korábban bíztam a gondtalan utánzással elsajátított ismeretekben. És bizonyosságom abból a fajtából való-e, amely az emberek többségénél van a spekulatív ismereteket illetően, vagy pedig valóságos bizonyosság, melyhez nem fér kétség, sem gyanúja a tévedésnek. Teljes komolysággal elkezdtem hát az érzékekkel felfogott és szükségszerűségen alapuló ismereteimet elmélkedve vizsgálni, hadd lássam: kételkedhetek-e bennük igazán? Kétkedő vizsgálódásom aztán odáig juttatott, hogy nem lehetek teljes bizonyosságban az
érzékekkel szerzett ismereteket illetően sem. Aztán ez a kétség tovább terjeszkedett ilyenféleképpen: Honnan származik az érzékekkel szerzett ismeretekben való bizodalmam? A legerősebb érzékelés a látás képessége. Ez figyeli az árnyékot, s azt tapasztalja, hogy áll és nem mozdul. Úgy ítél hát, hogy tagadja a mozgás meglétét. De azután kísérlet és megfigyelés segítségével egy óra múlva megtudja, hogy az árnyék mozog, és hogy nem hirtelen ugrással mozdult el, hanem a folyamat fokozatosságával, oly módon, hogy egy pillanatra sem állt meg közben. Vagy feltekint egy csillagra és kicsinynek találja, nem nagyobbnak, mint egy dénár. S akkor jönnek a geometria bizonyságai arra, hogy az méretét tekintve hatalmasabb a Földnél. Ebben és az ehhez hasonló, érzékkel megismert dolgok esetében az érzékelés ítélőképessége meghozza a maga ítéleteit, de az értelem ítélőképessége meghazudtolja ezeket, annyira kétségbe vonja igazságukat, hogy többé már senki sem veheti védelmébe őket. Így okoskodtam: Oda van az
érzékekkel megismert dolgok bizonyossága is. Netán nincs bizonyosság, csak az ész segítségével szerzett ismeretekben, ezek az elemi ismeretek16 közé tartoznak. Mint például az, hogy tíz több mint három, vagy az állítás és tagadás nem lehet érvényes ugyanazon dologra egyszerre, mint ahogy a teremtett nem lehet egyszersmind
örökkévaló, a létezőről nem állítható, hogy nem létezik, s a lehetetlenről sem, hogy szükségszer ű. És akkor megszólaltak az érzékekkel szerzett ismeretek: „Honnan vagy olyan biztos abban, hogy az ésszel szerzett ismeretekbe vetett bizodalmad nem jut-e arra
15 Al-Ghazálíj itt szembe állítja egymással az érzéki észrevételen (empíria) alapuló megismerést (hisszíját) és az ettől független, illetve ezt felülbíráló racionális megismerést, amely a gondolati szükségszerűségeken (darúríját) alapul. Hasonló jelentése van a modern filozófiában az „a posteriori” megismerés (mely az észlelésből és a tapasztalatokból származik) és az „a priori” ismeret (mely egyedül az értelemből, az észből származik) ellentétpárnak.
16 cAlíj al-Dzsordzsáníj szerint az „awwalíj” (tsz. awwalíját) szó azt az ismeretet jelenti, „amelynek a belátásához az értelem egyáltalán nem szorul sem feltevésre, sem tapasztalatra, sem hasonlókra, mint például amikor azt mondjuk: »az egy fele a kettőnek és az egész nagyobb, mint a része«; ehhez a két ítélethez nem kell más, mint hogy a két megfelelő dolgot magunk elé képzeljük; ezért ez a szó szűkebb értelemben használatos, mint a „darúríj” (gondolati szükségszerűség) kifejezés” (i.m. 40. p). a sorsra, mint az érzékekkel szerzett ismeretekbe vetett bizodalmad, hisz korábban bizonyos voltál bennem, s jött az értelem ítélete és meghazudtolt engem. Ha az értelem ítélete nem volna, még mindig nekem hinnél. És lehet, hogy az értelem megismerésén túl van még egy másik ítélőbíró, mely ha megjelenik, meghazudtolja az észt a maga
ítéletében, mint ahogy hazugnak nyilvánította az értelem ítélő bírája az érzékeket az
ítélethozatalban, amint megjelent. Az új megismerés megjelenésének hiánya még nem jelenti meglétének a lehetetlenségét.”
Ekkor egy pillanatra megtorpantam a válasz megadása előtt. A bizonytalanságomat növelte az álom kétértelműsége. Így okoskodtam: Nem úgy van-e, hogy alvás közben sok mindent elképzelsz és sok olyan helyzet jelenik meg előtted, melyeknek bizonyosságot és valóságot tulajdonítasz, s amíg alszol, nem is kételkedsz bennük. De mihelyt fölébredsz, mindjárt megtudod, hogy az álomképek és gondolatok egyikének sem volt értelme és haszna. Honnan vagy hát olyan bizonyos abban, hogy mindaz, amit az érzéked és
értelmed segítségével ébrenlétedben valóságnak tartasz, az tényleg valóság; attól az állapottól függetlenül, amelyben éppen vagy? Mert lehet, hogy rád tör egy olyan állapot, amely az ébrenlétedhez úgy viszonylik, mint az ébrenlét az alváshoz, s így ébrenléted hozzá képest alvás csupán! És ha eljön ez az állapot, megbizonyosodhatsz arról, hogy minden, amit értelmeddel elgondoltál, csak a fantázia üres játéka volt. És talán erre az állapotra hivatkoznak a misztikusok, mint az ő sajátjukra, midőn azt állítják, hogy ebben az állapotban – magukba mélyedve eltávolodván érzékeiktől – olyan helyzeteket élnek át, melyek nem felelnek meg az ésszerűségeknek. Vagy talán ez az állapot a halál maga, s erről mondotta Isten küldötte – Isten áldja meg őt és adjon neki üdvösséget! – : „Az emberek alusznak, s a halállal ébrednek csak föl”17. És talán az evilági élet alvás csupán az eljövendő világhoz képest, s ha meghal az ember, a dolgok másképpen jelennek meg számára, mint ahogy mostan látja őket. És akkor így szólnak majd hozzá: „Levettük rólad a leplet, s látásod ma már éles”18.
Mikor ezek a gondolatok támadtak bennem, sebet ütöttek a lelkemen. Kerestem a gyógyulást, mely nem adatik meg, míg csak nincsen bizonyíték, mely elhárítaná a betegséget. De nem állapítható meg bizonyíték az elemi ismeretek összeállítása nélkül. Ha ezek nem bizonyulnak helyesnek, akkor képtelenség általuk helyes következtetések levonása. És tovább kínzott ez a betegség, s majd két hónapig eltartott, amíg a szofisták
útját jártam. Ez az állapotomra vonatkozik, nem a szavakkal is megfogalmazott gondolataimra. Akkor kigyógyított a magasságos Isten ebből a betegségből és lelkem újra egészséges és nyugodt lett, és újra bízni kezdett a már elfogadott gondolati szükségszerűségekben a korábbi bizonyosság szerint. De ez nem valamiféle logikus gondolatmenet által történt, hanem ama fény által, amellyel Isten megvilágítja a szívet. Ez az a világosság, amely az ismeretek többségének kulcsa. És aki azt képzeli, hogy a
„leleplezés”19 aprólékosan kidolgozott következtetések eredménye, az korlátok közé szorítja a magasságos Isten kegyelmét, melynek nincsenek határai. Amikor megkérdezték Isten küldöttét – Békesség legyen vele! – a „feltárásról”, és hogy mi az értelme ennek a mondatnak a magasságos Isten igéjében: „Ha valakit Isten az igazságra akar vezérelni, annak szívét feltárja az iszlám előtt”20, ő így szólt: „Ez az a fény, amelyet a magasságos
17 Ezt a mondást cAlíj ibn abí Tálibnak tulajdonítják.
18 Korán 50:22/b
19 vö. Korán uo.
20 Korán 6:125/a Isten az emberi szívbe vet”21. Ekkor azt kérdezték: „És mi az ismertető jele?” Ezt mondta:
„A távolodás e csalóka világtól és a töredelmes odafordulás az örökkévaló világhoz”. Továbbá így szólt erről – Békesség legyen vele! – : „A magasságos Isten az embereket sötétben teremtette, majd a saját világosságából árasztott reájuk”22. Ettől a világosságtól kell várnunk, hogy „lehulljék a lepel”, és ez a világosság az isteni jóságból árad ki bizonyos időkben, és szükséges, hogy az ember készüljön reá, miként ő mondotta – Békesség legyen vele! – : „Uratoknak éltetek napjaiban vannak ajándékai. Nem kellene-e készen lennetek elfogadásukra?”23.
Az elmondottak célja tehát, hogy teljes odaadást munkáljon a kutatás iránt, míg el nem jutunk addig, ami már nem kutatható. Az elemi ismeretek maguk nem kutathatók, hiszen jelenlévők. És ha a jelenlévőt kutatni kezdik, az szem elől vész és elrejtezik. Aki pedig a kikutathatatlant kutatja, nem hanyagolja-e el azt, ami kutatható?
21 An-Naszafíj Korán-kommentárjában a megfelelő helyen (6:125/a) a magyarázatban olvassuk a következő hagyományt: „Ha behatol a világosság az emberi szívbe, az feltárul és kinyílik. Akkor megkérdezték: És mi az ismertető jele? Ő így válaszolt: A töredelmes odafordulás az örökkévaló világhoz, távolodás e csalóka világtól és készenlét a halálra még eljövetele előtt.” (Tafszír an-Naszafíj – Dár al-kitáb al-carabíj – Bejrút– Lubnán, én. 2. kötet, 32. p).
22 At-Tirmidzíj és Ahmed gyűjteményében szerepel. At-Tirmidzíj (a 2566-os számon) a következő szöveggel hozza: „Az erős és hatalmas Isten az embereket sötétben teremtette, majd a tulajdon világosságából árasztott reájuk. Akit elért ez a világosság, az isteni vezetést kap, akit pedig elkerült, az eltévelyedik. Ezért mondom: Kiszáradt a toll az Isten tudása felett.”
23 A nagytekintélyű hagyomány-gyűjteményekből hiányzik. A következő szöveggel szokták idézni: „Imádkozzatok a jóért egész életetekben és legyetek készen Isten kegyelme ajándékainak elfogadására, mert neki vannak az ő kegyelméből ajándékai.”
II. A KUTATÓK CSOPORTOSÍTÁSA
Miután a magasságos Isten – kegyelméből és véghetetlen jósága által – kigyógyított ebből a betegségből, a kutatókat négy fő csoportba soroltam:
1. A teológusok (mutakallimún)24, akik azt hangoztatják, hogy ők a bölcs belátás és az elmélyült gondolkodás mesterei.
2. A bátiniták (bátiníja)25, akik azt állítják, hogy ők a taníttatás részesei és az ő kiváltságuk, hogy a tévedhetetlen imámtól a tudást átvegyék.
3. A filozófusok26, akik azt állítják, hogy a logika és a bizonyítás mesterei.
4. A misztikusok (szúfíja)27, akik azt állítják, hogy ők az isteni jelenlét kiváltságosai; a színről-színre látás és megnyilatkozás részesei.
Majd így okoskodtam: Az igazság nem kereshető e négy csoporton kívül, hisz ők azok, akik az igazság keresésének útját járják. És ha az igazság távol marad tőlük, akkor nem marad az igazság elérésére semmi remény többé; de nem kívánható a gondtalan utánzáshoz való visszatérés sem a vele való szakítás után, hisz a gondtalan utánzó létfeltétele, hogy ne legyen tudatában annak, hogy ő utánzó. Amint tudomást szerez róla, összetörik utánzásának üveg edénye. Nem állíthatja egybe többé: hiába gy űjti össze szilánkjait, hogy egymáshoz illessze őket. Kivéve, ha tűzben megolvad és más alakot, új formát adnak neki.
Sietve láttam hozzá, hogy bejárjam ezeket az utakat; gondosan tanulmányozván mindazt, ami ezeknél a csoportoknál megtalálható; els őként a teológiát, másodszor a filozófia útját, harmadszor a bátiniták tanítását, és végül a misztika útját tárgyalom.
1. A teológia – célja és eredménye
Mindenekelőtt nekifogtam a teológia tanulmányozásának és sikerült elsajátítanom és megértenem. Elolvastam a közülük való szerzők írásait s magam is megírtam róla mindazt, amit kívánatosnak tartottam megírni. Olyan tudományra bukkantam benne, amely megfelel ugyan a saját célkitűzésének, de nem elégíti ki az enyémet. Mivel annak célja csupán, hogy a prófétai hagyományhoz ragaszkodók hittételeit őrizze és védelmezze attól, hogy az újítók összezavarják. Mert a magasságos Isten az ő prófétájának szája által kijelentette az alapvető hittételeket, tehát magát az igazságot, amely magába foglalja a helyes vallásgyakorlatot és életvitelt; amint ennek ismerete kifejezésre jut a Koránban és az iszlám hagyományban. A Sátán azonban az újítóknak olyan dolgokat sugalmazott,
24 Vö. 2. jegyzet
25 Vö. 3. jegyzet
26 Vö. 4. jegyzet
27 Vö. 5. jegyzet amelyek ellene mondanak a prófétai hagyománynak. Addig foglalkoztak ezzel, míg zavarossá nem kezdték tenni az igaz hit tételeit az azt vallók körében. Akkor támasztotta a magasságos Isten a teológusok csoportját, akiket arra indított, hogy a prófétai hagyományt célszerű beszéddel védelmükbe vegyék, hogy lehulljon a lepel a tévtanító újítók hamisításairól, amelyeket a prófétai hagyomány rovására követtek el. Így keletkezett tehát a teológia és így lettek neki művelői. Néhányan közülük neki is láttak annak, amivel a magasságos Isten megbízta őket, és helyesen védelmezték a prófétai hagyományt, és
ügyesen küzdöttek a prófétai hagyomány által közvetített hittételek megóvása érdekében, szembe szegülvén mindazzal, amivel az újítók előálltak. De ebben olyan előfeltevésekre28
építettek, amelyeket az ellenfeleiktől vettek át. Erre kényszerítette őket a gondtalan utánzás, vagy az egész gyülekezet egyetértése, vagy egyszerűen a Koránból és az iszlám hagyományból való puszta átvétel. Fő feladatuknak tekintették ellenfeleik ellentmondásainak kiszűrését és azt, hogy számon kérjék tőlük az előfeltevéseiknek megfelelő következtetések levonását. De ez keveset használ annak, aki csak a gondolati szükségszerűségeket tartja kellően megalapozottnak. Ezért a teológia nem elégítette ki az igényemet és nem gyógyított ki betegségemből, amely miatt panaszkodtam. Igen, amikor létrejött a teológia művelése és megnövekedtek er őfeszítései, az idő múlásával a teológusok tekintete arra irányult, hogyan válthatnák fel a prófétai hagyomány védelmét a dolgok valóságának kutatásával. Belemerültek tehát a lényegiségek, a lényegtelen tulajdonságok 29 és alaptételeik vizsgálatába. Mivel azonban nem ez volt tudományuk eredeti célja, nem jutott el vizsgálódásuk a kitűzhető legtávolabbi célig. Ezért nem származott belőle semmi olyan, mely teljesen eltörölné a bizonytalanság homályát, ami az emberek közötti vitatkozások miatt támadt. Nem tartom lehetetlennek, hogy rajtam kívül valaki másnál ez mégis megtörtént. Sőt abban sem kételkedem, hogy ez az embereknek egy egész csoportjával is megtörténhetett, de csak oly módon, hogy egyes kérdésekben, amelyek nem az elemi ismeretekre vonatkoznak, ez a gondtalan utánzással keveredett. A célom azonban az, hogy a magam állapotáról beszéljek, nem pedig az, hogy kétségbe vonjam mások gyógyulását a teológia által. Mert a gyógyszerek a betegségek fajtái szerint különbözőek. És hány gyógyszer van, amely az egyik betegnek használ, a másiknak pedig ártalmára van!
2. A filozófia
(eredménye – ami kifogásolható benne és ami nem az – ami hitetlenné teszi művelőjét és ami nem teszi azzá – ami veszélyes újításnak számít benne és ami nem – annak kimutatása, hogy mi az, amit eltulajdonítottak a filozófusok az igazság híveinek30 beszédéből – annak kimutatása, hogy mi az, amit elegyítettek az igazság híveinek beszédével, hogy ily módon sikeresebben terjesszék hamisságukat – Miért riadtak vissza az emberek attól, hogy elfogadják igazságnak azt, amit hamissággal elegyítettek – hogyan
28 Itt a premisszákról van szó, azokról az előfeltevésekről, amelyekből az ember kiindul, hogy valamire következtetni tudjon. A kifejezés al-Fárábíjtól (kb. 870–950) származik. Az arab „muqaddama” szót a „praemissum”, tsz. „praemissa” („előrebocsátott”) kifejezéssel fordították latinra.
29 A szubsztanciákról és az akcidensekről, tehát a dolgok maradandó, változatlan lényegéről és esetleges, változó, nem lényegi tulajdonságairól van szó.
30 szunniták szűrhető ki az igazságnak tetsző hamisításokkal elegyített beszédükből a színtiszta igazság)31
Miután kifogytam a teológia tanulmányozásából, mindjárt a filozófia tanulmányozásába kezdtem. És ekkor megbizonyosodtam afelől, hogy valamely tudomány romlottságát nem ismerheti fel az, aki nem ismeri meg az illető tudomány végső határait, olyannyira, hogy már e tudomány alapjainak legnagyobb ismerőjével egyenrangúnak számít; sőt meg is haladja és túllép azon a fokon, ahová ő eljutott; a mélységnek és veszélynek olyan mérték ű ismeretére tesz szert, amelyet az illető tudomány tulajdon művelői nem is sejtenek. Mert csakis ebben az esetben lehet igaz az, amit valaki egy tudomány romlottságáról állít. Én azonban az iszlám tudósai közül egyet sem láttam, hogy ilyen eltökéltséggel és érdeklődéssel fordult volna a filozófia felé.
Nem található a teológusok könyveiben a filozófusok állításaira adott válaszaik között egyetlen szó sem, amely ne lenne túlságosan bonyolult és összefüggéstelen, nyilvánvalóan ellentmondásos és hamis. Még egy figyelmetlen átlagembert sem lehet elcsábítani velük, nemhogy olyan valakit, aki azt állítja magáról, hogy a tudományok részleteiben járatos. Aztán nyilvánvalóvá lett számomra az is, hogy valamely irányzat elvetése anélkül, hogy megértenénk és megismernénk legbensőbb lényegét, az olyan, mintha vaktában találgatnánk. Nagy alapossággal hozzáfogtam tehát, hogy ezt a tudományt könyvekből elsajátítsam. Pusztán olvasmányaimra hagyatkoztam anélkül, hogy tanár segítségét igénybe vettem volna. A szabad időmet használtam fel erre, amikor éppen nem voltam elfoglalva azzal, hogy a vallástudományokat tanítsam vagy róluk könyvet írjak, mert teljesen igénybe vett az oktatás, hisz háromszáz fős diákságnak adtam elő Bagdadban.
A magasságos és felséges Isten csupán ellopott órák olvasmányainak segítségével megismertette velem filozófiai tudományaiknak végső határait alig két esztendő alatt.
Persze még közel egy évig folytattam gondolkodásom elmélyítését benne, miután megértettem. Egyre csak visszatértem hozzá, meghánytam-vetettem, újra megvizsgáltam mélységeit és veszélyeit, míg aztán megismertem, mi az, ami megtévesztés és csalás, igazolás és hitetés benne, olyan bizonyossággal, melyhez nem fért többé kétség.
Most pedig halljad, hogy jártam tudományaik eredményével. Először is csoportokat különböztettem meg közöttük és megfigyeltem tudományaik tagozódását. Mindnyájukat – annak ellenére, hogy számos csoportra oszthatók – a hitetlenség és istentelenség jellemzi, akár ókoriak vagy régiek, akár a későbbiek vagy a legkorábbiak közül valók, óriási különbségek vannak közöttük az igazságtól való távolság illetve a hozzá való közelség tekintetében.
a) A filozófusok csoportjai – közös jellemzőjük a hitetlenség
Tudd meg, hogy a filozófusok – csoportjaik sokasága és irányzataik különbözősége ellenére – három fő típusba sorolhatók: a materialisták, a naturalisták és a teisták.
Első csoport: a materialistáké, akik a legrégebbiek közül valók. Tagadták, hogy a világnak van alkotója és kormányzója, aki mindentudó és mindenható. Azt állították, hogy
31 Ez a részletes alcím nem minden szövegkiadásban szerepel.a világ mindig megvolt úgy, amint van, mégpedig önmagától, nem pedig alkotó által; és az
élőlények a megtermékenyítő sejtből, a megtermékenyítő sejt pedig az élőlényből származik; így volt ez, és így is marad mindörökké. (Ezek az istentelen szabadgondolkodók.)
Második csoport: a naturalistáké, akik rengeteg kutatást végeztek a természet világáról, az állatok és növények különlegességeiről; belemélyedtek az élőlények testrészeinek anatómiájába, és felismerték benne a magasságos Isten csodálatos alkotásait, bölcsességének páratlanságát, ami arra késztette őket, hogy elismerjék a bölcs
és mindenható (Istent), aki átlátja a dolgok célját és kimenetelét. Mert senki sem foglalkozhat anatómiával és fiziológiával anélkül, hogy közben ne részesülne annak szükségképpeni megismerésében, hogy az élőlények testi fölépítésének, különösképpen pedig az ember testi fölépítésének megalkotója tökéleteset hozott létre. Mivel azonban sokat kutatták a természetet, úgy tűnt nekik, hogy a vérmérséklet kiegyenlítődése nagy befolyással van az állat képességeinek kialakulására, s azt gondolták, hogy az ember gondolkodó képessége is a vérmérsékletét ől függ, és mindjárt megszűnik, mihelyt a vérmérséklet felmondja a szolgálatot, és ha egyszer elveszett, akkor képtelenség ismét
életre kelteni – amint állították. Ezért az volt a véleményük, hogy a lélek meghal, és nem tér vissza többé. Ennek következtében tagadták a túlvilágot, a paradicsomot és a pokol tüzét, az utolsó ítéletre való összesereglést, a feltámadást és az ítéletet. Ezért az ő felfogásuk szerint a kegyes cselekedet nem nyeri el megérdemelt jutalmát, se a bűn a méltó büntetését. Így aztán nem maradt semmi, ami visszatartotta volna őket attól, hogy állatok módjára szabad folyást engedjenek vágyaik kielégítésének. Ezek szintén hitetlen szabadgondolkodók, mivel a hit lényege szerint hit Istenben és az utolsó ítélet napjában.
Ők azonban tagadják az utolsó ítéletet, még ha hisznek is Istenben és tulajdonságaiban.
Harmadik csoport: a teistáké, ők már későbbiek, közéjük tartozott például Szókratész. Ő volt Platón mestere. Platón pedig Arisztotelész mestere volt. Arisztotelész volt az, aki megalkotta számukra a logika rendszerét, kidolgozta számukra az egyes tudományokat; írásba foglalta számukra azt, ami korábban nem volt még leírva, világossá tette ismereteik közül azt, ami még csiszolatlan volt. Mindannyian elutasították a materialisták és naturalisták két korábbi csoportját, és azáltal, hogy feltárták fonákságaikat, másokat mentesítettek ettől. „És megkímélte Isten a hívőket a harctól”32 azáltal, hogy ők egymással harcoltak. Aztán Arisztotelész cáfolta Platónt, Szókratészt és aki korábban élt a teisták közül, olyan alapossággal, hogy mindnyájuktól teljesen elhatárolta magát. Azonban mégis megtartott magának hitetlenségük és találmányaik hitványságaiból egyet s mást, melyekkel képtelen volt szakítani. Ezért kell őket és követőiket az iszlám filozófusok közül hitetleneknek tartanunk, mint például Ibn Színát (Avicenna), Al-Fárábíjt (Al-Farabius)33 és másokat. Meg kell azonban vallanunk, hogy nem
32 Korán 33:25/b
33 Abú Naszr Mohammed al-Fárábíj (kb. 870–950) az arab arisztotelészi iskola filozófusa, Arisztotelész mögött „a második mester”-nek nevezték. Ő volt az, aki az arab filozófiában az első komoly kísérletet tette arra, hogy Ammóniosz Szakkasz példáját követve a platóni és arisztotelészi filozófiát egyeztesse ill. a kettő között harmóniát teremtsen. Kételkedett abban, hogy Arisztotelész a világ kezdetnélküliségét tanította volna; így megtarthatta az iszlámnak a világ teremtettségébe vetett hitét. Abú cAlíj ibn Színá (980–1037) al-Fárábíj-n túllépve újplatonikus misztikába hajló gondolatoknak adott helyet egyébként szigorúan Arisztotelészre alapozó tudományos rendszerében. Az eleve elrendeltetés titka című tanulmányában emberi szavakba nem foglalható titkokra tesz utalást; olyan ezoterikus ismeretekről beszél, „amelyek csupán sejthetők és leplezett formában taníthatók, mert nyilvánosságra hozataluk a világ romlását okozhatná”. Goldziher szerint joggal beszélhetünk a filozófus Avicenna kétszínű játékáról, hisz gondolkodásában „minden átmenet nélkül áll egymás mellett arisztotelészi enciklopédiája és misztikus írásai”. (Goldziher Ignác: A középkori muszlim és zsidó filozófia; in: Az iszlám kultúrája – Művelődéstörténeti tanulmányok –
Budapest, 1981, második kötet, 892–894. p) közvetítette senki Arisztotelész tudományát az iszlám filozófusok közül olyan hűséggel, ahogy ezt ez a két férfiú tette. Amit nem ők ketten közvetítettek, az nem mentes a tévedést ől és tévesztéstől, melytől az olvasó elméje annyira összezavarodik, hogy képtelen lesz a megértésre. És ami érthetetlen, azt lehet-e egyáltalán cáfolni vagy elfogadni? És mindaz, ami hiteles nálunk Arisztotelész filozófiájából e két férfiú közvetítésének köszönhetően, három részre osztható:
Az egyik rész, amelyet hitetlenségnek kell tartanunk, a másik, amit veszélyes újításnak kell nyilvánítanunk, végül a harmadik rész, amelyet lényegileg nem kell megtagadnunk. Erről szólunk most részletesen.
Forrás: Federatio.og
Folytatjuk a következő részben.