Home Főhírek Külföld A volt NDK-sok hozzáállása köszön vissza Kelet-Európában menekültügyben, mondja a német miniszter

A volt NDK-sok hozzáállása köszön vissza Kelet-Európában menekültügyben, mondja a német miniszter

forrás: MTI

Az Európai Unió tagállamai 2016-ban majd belátják, hogy csak közösen tudják megoldani a menekültválságot – mondta a német pénzügyminiszter egy vasárnapi lapinterjúban, amelyben hangsúlyozta, hogy a kelet-európai tagországoknak is be kell fogadniuk menekülteket, de kevesebbet, mint Németország.

Wolfgang Schäuble a Bild am Sonntag című lapban megjelent interjúban kiemelte, hogy a szolidaritást nem lehet „egymás szidalmazásával” biztosítani, és az is „fontos előrelépés”, hogy „végre valamennyi tagállam megértette” az uniós külső határ biztosításának fontosságát. A „következő évre az az előrejelzésem, hogy Európában érvényesül majd a felismerés, hogy csak együtt tudunk megbirkózni a menekültválsággal” – tette hozzá.

Felidézte, hogy a kilencvenes évek elején – a délszláv háború kitörése idején, amikor a legutóbbi nagy menekülthullám elérte Németországot – a frissen újraegyesített ország keleti részén, a volt NDK területén fekvő tartományok nem akartak menekültetek befogadni, és arra hivatkoztak, hogy a lakosságnak nincsenek tapasztalatai külföldiekkel.

A volt NDK-sok hozzáállása köszön vissza Kelet-Európában menekültügyben, mondja a német miniszter
Berlin, 2015. november 13. Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter a kitüntetésével a Bambi-díjak 67. átadási ünnepségén Berlinben 2015. november 12-én. A Bambi-díjakkal a Burda német médiacsoport évente kitünteti a szórakoztatóipar, a politika, a gazdaság, a sport és a kultúra világának jeles képviselőit. (MTI/EPA/Britta Pedersen)

„A kelet-európai országoknak is be kell fogadniuk menekülteket, de kevesebbet”

Wolfgang Schäuble elmondta, hogy ebben a helyzetben szövetségi belügyminiszterként úgy döntött, hogy az új tartományok nem kaphatnak mentességet, nekik is be kell fogadniuk menekülteket, de „százalékosan kevesebbet”, mint a nyugati tartományok, hogy a lakosság hozzászokjon a külföldiek jelenlétéhez. Mindez „a mai viszonyokra áthelyezve azt jelenti, hogy a kelet-európai országoknak is be kell fogadniuk menekülteket, de kevesebbet, mint Németország” – mondta a miniszter.

A közös megoldás azzal is jár, hogy a külpolitikában és a biztonságpolitikában több feladat hárul Németországra, „mint amennyit talán szeretnénk”, de tudomásul kell venni, hogy jelentősebb európai közreműködés nélkül nem lehet stabilizálni a közel-, és a közép-keleti térséget és Afrikát – tette hozzá Wolfgang Schäuble.

Kiemelte, hogy fokozatosan össze kell kapcsolni az uniós tagországok kül- és biztonságpolitikáját, és meg kell célozni egy „közös európai hadsereg” kialakítását. A „nemzeti hadseregekre” fordított forrásokat „közösen sokkal hatékonyabban lehet felhasználni” – jegyezte meg.

„Sok jót tesz Németországnak a menekültek jelenléte”

A menekültválság németországi kezeléséről szólva hangsúlyozta, hogy komolyan kell venni a lakosság aggodalmait, ugyanakkor ha sikeres az integráció, „középtávon sok szempontból jót tesz nekünk” a menekültek jelenléte.

A válság ugyanis megmutatta a „németek hihetetlen segítőkészségét”, és minden segítő megtapasztalhatta, hogy szükség van rá. Továbbá a menekültek a munkaerőpiacon segítenek ellensúlyozni a társadalom elöregedését, és hozzásegítik az Európai Uniót a továbbfejlődéshez. „Egész Európa megerősödve kerül majd ki ebből a válságból” – mondta Wolfgang Schäuble.

 

Exit mobile version
Megszakítás