A legutóbbi moszkvai ellenzéki megmozdulás törvény- vagy szabálysértéssel megvádolt részvevőinek bírósági felelősségre vonása a következőképpen zajlott:

Az OVD Info civil szervezet szerint a hét folyamán az orosz főváros 22 bíróságára 70 rendőrőrszobáról szállítják majd ki a gyanúsítottakat. Az Interfax hírügynökséget úgy tájékoztatták, hogy a törvényszékek elé 203 ügy került. Sajtóértesülések szerint az érintetteket 15 napig tartó elzárásra és pénzbírságra ítélhetik.

Az első, 15 ezer rubeles bírságról szóló ítéletet “életmentő objektum (egy mentőautó) működésének megzavarása”címén Ivan Garasukra szabták ki. (A rubel jelenleg mintegy 4,6 forintot ér.) A Baza elnevezésű Telegram-csatorna értesülése szerint büntetőeljárás indult a 48 éves Jevgenyij Kovalenko ellen, aki “hivatalos személy elleni politikai gyűlölettől vezérelve” szeméttartállyal dobott meg egy rendőrt.

Az illetékes bíróságok Ilja Jasint, a moszkvai Krasznoszelszkij kerület képviselő-testületének elnökét és be nem jegyzett jelöltaspiránst 10 napi, Konsztanytin Jankauszkasz be nem jegyezett jelöltaspiránst pedig 7 napi adminisztratív letartóztatásra ítélte a nyilvános rendezvények szervezésére vonatkozó jogszabályok megsértése címén.

A helyi hatóságoknál előre be nem jelentett akció részvevői a hétvégén az ellen tiltakoztak, hogy a moszkvai választási bizottságok – a támogató aláírások egy részének meghamisítására hivatkozva – elutasították több tucatnyi ellenzéki jelöltaspiráns bejegyzését a fővárosi képviselői testület szeptember 8-án esedékes megválasztására. Közülük többek fellebbezését a fővárosi választási bizottság elvetette.

Az érintettek közül központilag irányított politikai diszkriminációra hivatkoztak és a nem egyeztetett utcai tiltakozás eszközét választották, a hatósági figyelmeztetés dacára. A történteket a központi tévécsatornák, amelyek csak utólag számoltak be az eseményekről, “provokációnak” minősítették, egyebek között arra hivatkozva, hogy az elutasított jelöltaspiránsok a Központi Választási Bizottságnál és bíróságon is megpróbálhattak volna jogorvoslatot nyerni.

Az elutasított ellenzéki jelöltaspiránsok melletti szombati moszkvai belvárosi megmozdulás-sorozat alatt a belügyminisztérium szerint 1074, az OVD Info szerint pedig 1373 embert vettek őrizetbe. Közülük hivatalos források mintegy 150, ellenzékiek szerint pedig 262 embert tartottak bent éjszakára. A tüntetők közül mintegy hetvenen sérültek meg gumibotütéstől vagy sokkolótól, de több rendőr is ápolásra szorult.

A rendőrség szerint az őrizetbe vettek közül mintegy 600-an nem voltak moszkvai illetékességűek. A moszkvai régió gyerekjogi biztosa, Jevgenyij Bunyimovics hétfőn kijelentette, hogy a tüntetésen 47 kiskorút állítottak elő, később valamennyijüket elengedték.

A tüntetésre eredetileg felszólító Alekszej Navalnij ellenzéki vezető, akit szerdán 30 napos elzárásra ítéltek, vasárnap allergiásnak mondott tünetekkel kórházba került, ahonnan hétfőn visszavitték a börtönbe. Egy Navalijt korábban kezelő orvos, Anasztaszija Vasziljeva közölte, hogy az aktivista pólóját és néhány hajszálát elküldték egy meg nem nevezett európai országba, hogy ott független szakértői vizsgálat állapítsa meg, nem mérgezés történt-e.

A történtek nyomán az orosz elnöki emberi jogi tanács javaslatot készít elő a gyülekezési törvény módosítására.

Az ellenzék a bejegyzések elutasítása ellen tiltakozva a következő, újabb tüntetésre készül, amelynek megrendezéséről ezúttal egyeztetni kívánnak a hatóságokkal.

Hirmagazin.eu