Egy amatőr videó jelent meg az interneten, mely állítólag török határőröket mutat két emberrel, akik feltételezhetően az ISIS, más néven Iszlám Állam tagjai.

török katonák ISIS dzsihádistákkal haverkodnak

A felvételt Kobani, egy észak-szíriai falu határában készítették, mely hónapokig a kurd erők és az ISIS fegyveresei között folyó intenzív harcok helyszíne volt.

A Daily Mail szerint a videón „úgy tűnik két állig felfegyverzett harcos látható, miközben közömbösen elmennek a török határ kerítéséig, majd beszélgetnek a török határőrökkel, és végül mosolyogva integetnek a kamerának.” (1)

Úgy tűnik, hogy egy katonai járművel érkező biztonsági tisztviselőkkel találkoztak, akik annak ellenére, hogy fegyvert tartottak maguknál, nem tettek többet, mint beszélgetésbe kezdtek a dzsihádistákkal, akik végül Szíria irányába indultak vissza, miközben azt kiabálták, hogy ‘Allahu Akbar’„.

A török katonák ISIS dzsihádistákkal haverkodnak! Bizonyítja ez a videó!2
A török katonák ISIS dzsihádistákkal haverkodnak! Bizonyítja ez a videó!1
A török katonák ISIS dzsihádistákkal haverkodnak! Bizonyítja ez a videó!

Oroszország azzal vádolta meg Törökországot, hogy üzletel az ISIS-el mondván, Ankara a terrorcsoporttól vásárol olajat, sőt fegyvereket, felszerelést és kiképzés biztosít számukra.

Az Orosz Védelmi Minisztérium szerdán tájékoztatót tartott Moszkvában, ahol bizonyító erejű felvételeket mutattak be több száz tartályos teherautóról, melyek az ISIS ellenőrzése alatt álló iraki és szíriai területeken gyülekeznek, hogy olajjal töltsék fel őket a Törökországba történő belépés előtt.

Eközben egy iráni női törvényhozó nyílt levélben adott hangot sajnálkozásának a török elnök felesége, Emine Erdogan felé a first lady hallagatásával kapcsolatban, fiának az ISIS terrorcsoport vezetőivel ápolt szoros kapcsolata miatt.

Megdöbbentem, amikor láttam a fiát az ISIS főkolomposaival készült közös fotón, és a hallgatása miatt,” – mondta levelében szerdán Laleh Eftekhari.

Levelében emlékeztette Emine-t az ISIS bűntetteire, beleértve ártatlan emberek lefejezését, gyermekek megölését, nők rabszolgaként tartását, és az Iszlám arcának eltorzítását, és azt mondta, „Nővérem! Mindketten anyák vagyunk, és ez a csönd és tudatlanság valószínűtlen egy anyától.” (2)

Bilal Erdogan azután került reflektorfénybe, hogy fotók jelentek meg, melyeken együtt látható az ISIS vezetőivel. Széleskörű kapcsolatokkal rendelkezik, és tranzakciókat folytat az ISIS barbáraival. Bilal több tengerhajózási vállalat tulajdonosa. Állítólag megállapodásokat írt alá működő európai cégekkel, hogy Irak ellopott olaját különböző ázsiai országokba szállítsák.

A török kormány megveszi Irak kifosztott olaját, melyeket az ország azon olajkútjaiból termelnek ki, melyeket az ISIS elfoglalt. Bilal Erdogan tengerhajózási vállalatainak speciális rakpartjai vannak bejrúti és ceyhani kikötőkben, ahonnan az ISIS által csempészett olajat Japánba tartó olajszállító teherhajókon szállítják.

A Török Köztársasági Néppárt magas rangú tagja Aran Erdam szerdán hozta nyilvánosságra, hogy Recep Tayyip Erdogan elnök és rokonai olajat vásárolnak az ISIS terrorista csoporttól.

A bizonyítékok azt mutatják, hogy azok a teherautók, melyeket az orosz repülőgépek bombáztak a múlt hónapban, rakományként olajat szállítottak Törökországba Irakból Észak-Szírián keresztül,” – mondta Erdam. (3)

Megjegyezte, hogy több mint 120 olajszállító tartálykocsi semmisült meg az orosz légicsapások során, melyek a török Bayrak Olajtársasághoz tartoztak, melynek tulajdonosa Erdogan veje Berat Albayrak, aki egyben török energiaügyi miniszter. Hozzátette, hogy a Bayrak Társaságnak 500 olajszállító teherautója van.

Necdet Pamir török energiaszakértő elmondta, hogy Törökország hivatalos napi olajimportja 1 millió dollárral csökkent, amely önmagában is bizonyítja, hogy az Erdogan kormány illegálisan üzletel az ISIS-el.

Pamir azt mondta, hogy az üzlet Törökország és az ISIS között 2012-ig nyúlik vissza, amikor a takfiri terroristák átvették Rakka város irányítását. A volt török külügyminiszter-helyettes is megerősítette az Erdogan kormány olajvásárlását Szíriából.

A török határok nyitva állnak az ISIS és más terroristák számára, akik Szíria és Törökország között ingáznak,” – mondta Farouq Loqoqlou.

Erdogan elnök drámaian megfogadta, hogy elhagyja hivatalát, ha bizonyítást nyer, hogy Ankara olajat vásárol az Iszlám Állam terrorista csoporttól.

(1) – http://www.dailymail.co.uk/news/article-2811338/Oh-lovely-war-Remarkable
(2) – http://en.farsnews.com/newstext.aspx?nn=13940912000526
(3) – http://en.farsnews.com/newstext.aspx?nn=13940911000480

Sputnik
Veterans Today

 

forrás: Újvilágtudat