Home Szabadidő Bulvár A tiniszívek elrablója nősülésen gondolkozik?

A tiniszívek elrablója nősülésen gondolkozik?

Közel két éve, hogy a magyar tiniszívek elrablójára, Kefirre rátalált a szerelem. Sőt! Talán annál kicsivel több is, hiszen korábbi sikertelen kapcsolatai után most úgy érzi, Mariannban megtalálta azt a nőt, aki talán életre szóló társa is lehetne…

A tiniszívek elrablója nősülésen gondolkozik

„Homokba írtuk azt a szót, és hittük, mindörökké tart, de hullámokba fulladt már a régi tengerpart. A tegnapoknak lábnyomát a szél söpörte szét. Ennyi volt! Véget ért” – nők ezreinek szívét dobogtatta meg egykor ezekkel a sorokkal Kecskés Tibor, vagy ahogyan többen ismerik: Kefir.

Talán volt olyan magyar tinilány a 9o-es években, aki ne lett volna szerelmes a V-Tech sármos frontemberébe? Azt azonban már kevesen tudják, hogy a népszerű fiúcsapat jóképű énekese amennyire sikeres volt a színpadon, annál kevésbé aratott babért a szerelemben.

Nemrég bevallotta: néhány akkori egyéjszakás kalandjából később pornósztár lett, és mára Zimány Linda sem lenne képes tűzbe hozni.

Nem is csoda, hiszen másfél éve megismerkedett azzal a nővel, aki mellett először érzi: vele élné le az életét.

– Mariann számomra a tökéletes nő – vallja Kefir aki le sem tudja venni a szemét kedveséről, akivel – ahogyan fogalmaz – minden perc ajándék. Noha az énekes és szerelme kapcsolatában nincsen szükség arra, hogy felperzseljék a tüzet a páros folyamatosan igyekszik közös utazásokkal és élményekkel egy re meghittebbé tenni a kapcsolatot.

Nem is olyan régen a Karib-tengeren romantikáztak, az ősz beköszöntével pedig a hosszú hétvégéken, itthon gyűjtik a meghitt pillanatokat. Legutóbb például a Szigetközben.

Meglepetésnek szánta az utazást. Mariann nem is sejtette. Már félkész bőröndökkel várta haza. Persze a női pipere- holmikat azért nem én csomagolta össze!

– Amikor hazaértem, Kefir már ott topogott az ajtóban indulásra készen – mondja Mariann a Star magazinnak adott interjújában. Nem sok időt hagyott neki a készülődésre, de nagyon boldoggá tette ezzel a meglepetéssel. Egy hotelbe utaztak romantikázni, és a jövőjüket tervezgetni. Kefir imádja a wellnesst.

Nagyon jól érezte magát Kefir és Mariann a fürdőzés és a szaunázás közben, ahol – nem tagadja Mariann – Kefir szerelmes pillantásai néha már-már zavarba ejtették. Mariann kedvese szerint – bár soha nem vallaná be – férfi szemmel igazi főnyereménynek számít.

Kefir elárulta, hogy mindig igyekszik a kedvében járni Mariann, a „pasisabb” dolgok kipróbálására is rá tudja venni. Vele tartott egy off road kirándulásra is, de a biliárdasztalhoz és a bowlingpályához sem kellett noszogatni. Még a lovas kocsikázást is kipróbálták. Azt sem hagyományos értelemben, mert Mariann a ló hátára, és nem a kocsira ült fel. A szerelmesek bár már együtt élnek, a házasságot még nem sietik el. Kefir ugyanis úgy véli: egy jó kapcsolatnak nem feltétlenül a házasság az alapja!

Néhány sor Kefirről

Kecskés Tibor 1979. november 3-án látta meg a napvilágot Miskolcon, a Hermann Ottó Általános Iskola testnevelés tagozatára járt, mellette pedig a zeneiskolában gitározni valamint zongorázni tanult. Ezt a 2 hangszert már akkor is kifejezetten imádta. Klasszikusok helyett inkább Demjén Rózsi dalokat játszott. A zeneiskolában ismerkedett meg Szamócával (Varga Józseffel), akivel aztán jó barátok lettek..

Forrás: delina

 

Exit mobile version
Megszakítás