Csaknem összedőlt a Szent György-hegy legismertebb épülete, a Tarányi-présház. A házat a Tóti-Lengyel család építtette 1780-ban, majd a Tarányi család tulajdonába került.
Később több tulajdonosa volt, de nem törődtek vele, így folyamatosan pusztult. Valami csoda folytán túlélte a szocialista téesz-idők rémisztő éveit, aztán a rendszerváltoztatás után többször is kigyulladt.
A környéken élők már alig hittek abban, hogy a présház valaha megújulhat. Szinte mindenki azt gondolta, az enyészetté válik ez a páratlan műemlék. Aztán jött Szoják Miklós, és öt éve megvette az épületet. Később csatlakozott befektetőként Rákay Philip és felesége, Wieber Orsolya, s eltökélten azon dolgoztak, hogy az utolsó pillanatban megmentsék a Tarányi-présházat. Mára megújult az épület, és varázslatos környezettel, kitűnő ételekkel és helyi borokkal várja a vendégeket.
A sárkány legendája
Ilyen elképesztő a panoráma a Szent György-hegy tetejéről.
És ilyen.
A Szent György-hegynek legendája is van.
Egykor a hegy barlangját sárkány lakta, amely félelemben tartotta a helyi falu, Hegymagas – vagy ahogyan akkor nevezték, Magas-hegy – lakóit. Aztán egyszer a sárkány megbetegedett, és egy falubéli asszony gyógyította meg gyógyfüveivel. Ezután már nem bántotta az embereket a sárkány, sőt, a segítségükre sietett, amikor azoknak szükségük volt erre. A sárkány az utolsó leheletével örökké fagyossá tette a barlang levegőjét – ma is mindig hűvös levegő árad ki a barlangból. Valójában a bazalttömbök őrzik a téli hidegben lehűlt levegőt.
Egy másik legenda szerint az itt élő sárkány soha nem volt jó a helyiekhez, és Szent György mészárolta le.
A Szent György-hegy a Balaton-felvidék egyik jellegzetes tanúhegye, oldalán harminc-negyvenméteres orgonasípszerűen sorakozó bazaltoszlopok találhatók. A Badacsonyi borvidék része, a hely legjellemzőbb szőlőfajtái az olaszrizling, a szürkebarát, a tramini, a muskotály, a rajnai rizling, a furmint és a kéknyelű.
A hegy leghíresebb és egyik legszebb épülete pedig az 1780-ban épült Tarányi-présház.
Évtizedeken át egyre csak romlott az állapota, többször leégett, később életveszélyessé vált, aztán öt évvel ezelőtt jött Szoják Miklós, aki megvette a történelmi épületet, és elkezdte a felújítást. Mára teljes pompájában lehet megcsodálni a présházat, amely a 18. század óta a Szent György-hegy jellegzetessége. Ez az épület megmenekült – az elmúlt években itt valódi értékmentés zajlott.
Szakrális hely
„A Szent György-hegy igenis szakrális hely” – mondja Szoják Miklós, a Tarányi-présház egyik tulajdonosa, ügyvezetője.
Szoják Miklós az utolsó pillanatban vette meg az ingatlant, szinte az összeomlás szélén állt az épület. A házban keletkezett tüzek miatt először a fazsindelyes szerkezet égett le teljesen, később nádtetővel fedték be, majd az is leégett. 2015-ben aztán újra kigyulladt a ház. Nem sokkal ezután Szoják Miklós –
új tulajdonosként – hatalmas munkába kezdett. Öt éven át tartott a tervezés, az építkezés, az
egyedülálló műemlék megmentése. Többször előfordult, hogy az emberek kimenekültek az épületből a munkák során, mert attól tartottak, rájuk omlik…
Azt éreztem, hogy itt csodát lehet tenni
Nem volt ismeretlen Szoják Miklós számára a présház. Olyannyira nem, hogy már gyerekkorában többször megcsodálta.
„Félig balatoni gyerek vagyok. A nagyapámék Bogláron éltek – oda telepítették ki őket a háború után. Egy orvos barátjuk fogadta be őket, később saját otthonuk lett, ott élték az életüket. Gyerekkoromban nagyon sokszor kirándultunk, és nagyapám többször elhozott a Szent György-hegyre is. Számtalanszor megálltunk itt, a Lengyel-kápolna tövében, és csodáltuk a kápolnát és a présházat. Több fotóm is van, ahol látszik a Zsigulink a kápolna előtt. Évek teltek el, elvégeztem a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolát, később több budapesti éttermet, kávézót vezettem, dolgoztam a Fórum Hotelben és a Gundelben is. Néhány éve aztán elegem lett a fővárosból, és Badacsonyörsre költöztem. Gyakran kirándultunk a családommal a környéken, és havonta legalább egyszer feljöttünk a Szent György-hegyre is. Néztem a présházat, majd újra és újra megfogalmazódott bennem, hogy a világon egyedülálló ez az épület, ami lényegében a szemem előtt folyamatosan pusztult évről évre. Éreztem, hogy itt létre lehetne hozni egy csodát. A barátaimnak mondogattam is, hogy valahogy meg kellene menteni a Tarányit. Sokan nem hittek benne, többen mondták, hogy ezt már nem lehet helyrehozni, annyira rossz állapotban van. Aztán adódott egy lehetőség, és 2015 végén sikerült megvásárolni. Kiemelt turisztikai övezetté vált, majd szigorú műemléki megkötések figyelembe vételével elkezdődhetett a rekonstrukció” – mondja Szoják Miklós.
Amikor megvette a présházat, elmondta az édesanyjának, aki egy 1910-es, Nadasdy Jenő által készített családfát tett elé. Ebből kiderült, hogy mind a két család – a Tóti-Lengyel és a Tarányi család is – megtalálható az anyai ági felmenői között.
Ez a tény sem a vásárlást, sem a felújítást nem befolyásolta, csupán érdekesség – hiszen olyan távoli családi szál ez már. Lényegében nem tudom, hogy kik voltak ezek az ősök, de az biztos, hogy a dédapám még mesélt arról, hogy gyerekkorában itt szüretelt, ezen a szőlőbirtokon.” A helyiek és az arra kirándulók az évek alatt kíváncsian várták, mi lesz a borzalmas állapotban lévő műemlékből, a gyönyörű Tarányi-présházból. Rendre meglátogatták az építkezést, és futótűzként terjedt a környéken, hogy itt csoda van készülőben. Megmenekül a történelmi pince és épület, ami évszázadok óta Hegymagas és a Balaton-felvidék egyik jellegzetessége.
„Sokan jöttek fel a felújítás évei alatt, s őszintén drukkoltak, örültek, hogy végre megújul a Tarányi-présház. A kőfalakat, boltozatokat feltártuk, statikailag megerősítettük, szigeteltük a falakat, födémeket, teljes egészében restauráltuk az épület barokk kőerkélyét, homlokzati szobordíszeit. A kiemelt műemléki státusz miatt komolyan kellett vennünk a statikai szakvéleményben megfogalmazott előírásokat is, miszerint a közvetlenül a présház főhomlokzata, kőoszlopai alatt menő forgalomból eredő rezgés folyamatosan veszélyezteti a 240 éves épület állapotát. Ezért kellett az eredeti aszfaltút nyomvonalát elterelnünk az épülettől. Mára egy szépen kialakított, növényekkel szegélyezett, új úton lehet eljutni például a szomszédos Oroszlános kúthoz, ami a kirándulók egyik nagy kedvence. Az épületet körülvevő park alatt – a mindig is a Tarányi présházhoz tartozó, ám évtizedekig elhanyagolt, illegális szemétlerakóként használt – magánterületen pedig létrehoztunk egy nagy parkolót, amit a vendégeink kényelmesen használhatnak.”
A megvalósult álom
Szoják Miklósnak és tulajdonostársainak sokféle elképzelése volt a házzal kapcsolatban. Az elején még úgy tervezték, hogy az épület hatalmas pincéjében egy borászatot is létrehoznak, hiszen eredetileg a présházban szőlészettel kapcsolatos munka folyt. Végül úgy határoztak, hogy a Tarányi-présház alatt húzódó, egyedülálló, dupla keresztboltozatos barokk pincében inkább egy látogatóközpontot, rendezvényteret alakítanak majd ki. A házból mára elegáns étterem lett, Tarányi Présház 1780 néven. Az elmúlt két hétben még csak próbaüzemmódban működtek, de mivel gyorsan elterjedt a híre, folyamatosan érkeznek az emberek.
„Nem vagyok tősgyökeres Szent György-hegyi, de annak érzem magam. Az étteremben kizárólag helyi borászok borait kínáljuk, amelyek minden elismerést megérdemelnek. Teljesen egyedülállóak, és az országos borászati kínálatból is kiemelkednek. A másik szakmám a borászat, s bár nem tartom magamat borásznak, azért valamit értek a borokhoz. Az első bor, amivel itt megismerkedtem 2007-ben, Nyári Ödön hárslevelűje volt, amiről kijelenthetem, hogy világszínvonalú. Aztán az évek során megtaláltam a legjobb helyi borászokat és baráti viszony alakult ki közöttünk. Mindenkivel megbeszéltem, hogy melyik borukat, hogyan jelenítjük meg az étlapunkon, hogy a vendégek könnyen tudjanak választani – és garantáltan nem csalódnak, ugyanis ezen a néhány dűlőn olyan csodák teremnek, amelyeket nem is érdemes összehasonlítani semmilyen más borral.”
Az étterem belső világa is nagyon harmonikus, páratlan hangulatot áraszt. A falakon a környék történelmét, látnivalóit, szépségeit felvillantó régi metszeteket, térképeket láthatnak a vendégek. A különterem falán pedig ott van az eredeti családi kőcímer.
A hatalmas, árnyas teraszon lélegzetelállító panorámában gyönyörködve kóstolhatják meg a betérők az ízletes fogásokat, szezonális, friss alapanyagokból készítve, a magyar és a nemzetközi gasztronómia különlegességeit felvonultatva.
„Üzlettársammal, Rákay Philippel az a gasztrofilozófiánk, hogy a minőségi étkezés egyfajta szertartás. Előfeltétele a nemes, jó minőségű alapanyag, amelyből a hozzáértő, avatott kéz szeretettel, odafigyeléssel, „lélekből” alkotja meg a tányérra és a pohárba valót. Ám valódi gasztronómiai élmény nem létezhet a szeretteinkkel együtt eltöltött, megszentelt idő nélkül” – idézi a ház ars poeticáját Szoják Miklós.
Nehéz innen elmenni
Nehéz, fárasztó, de lélekemelő volt az elmúlt néhány év, tele akadályokkal, amelyeket persze leküzdöttek, de végül megújult a Tarányi-présház.
„Sokan segítettek, mert felismerték, hogy ez valódi értékmentés. Mindenkinek köszönjük, aki szívügyeként tekintett a Tarányira! Pár nappal ezelőtt barátaimmal, üzlettársaimmal, Orsival és Philippel arról beszélgettünk: mekkora adomány, hogy egy ilyen csodát létrehozhattunk, megmenthettünk az utókornak. Leírhatatlan érzés… Reggel nyolc órakor már itt vagyok, leülök a teraszon, vagy a fűben valamelyik kanapéra egy bögre kávéval, és némán csodálom a tájat. Aztán egy óra múlva kezdődik a munka. 12-16 órát dolgozunk együtt a kollégáimmal, aztán este mégis nehéz innen elmenni – akármennyire is elfáradtunk.”
Az étlap elejére Rákay Philip írta meg röviden a Tarányi Présház 1780 filozófiáját:
„240 év nagy idő. Éppen ennyi esztendeje áll a Szent György-hegy bazaltfundamentumán e ház – a Tóti-Lengyel, majd a Tarányi család egykori büszkesége -, amely látta még Mária Terézia uralkodásának utolsó napjait, döbbenten szemlélte II. József ámokfutását, látni vélte Sobrit, rajongott Csokonai, Berzsenyi és Arany költészetéért, lélekben együtt lobogott Petőfivel és a márciusi ifjakkal, megrendült Világosnál, majd a haza érdekében maga is kiegyezett, meghatódva csodálta a világszép Sissi – magyar királynévá – koronázását, és persze kissé féltékeny volt Füredre, amiért Jókai idős korára ott talált menedéket…
A szörnyű XX. századról azonban sohasem beszélt. Jó oka volt rá.
Isten éltesse és tartsa meg sokáig a Tarányi Présházat, s minden egyes lelket, aki e vaskos, elpusztíthatatlan történelmi falak között jobb emberré szeretne válni!”
Szoják Miklós és tulajdonostársai azt szeretnék, ha minél több ember találkozóhelye lenne a Tarányi, ahol mindenki jól érzi magát, új gasztronómiai és kulturális élményeket gyűjt, miközben kiváló borokat kóstol.
„Az a célunk, hogy akik idejönnek, érezzék a hely lelkületét, amit a táj, a szomszédos Lengyel-kápolna, a hegy és a bazaltorgonák sugároznak. Páratlanul szép ez a vidék. Erről mi nem tehetünk, a Teremtő alakította így. Amit mi hozzáteszünk, az a gasztronómia, a bor, a kultúra és egy megmentett barokk
épület harmonikus találkozása. Nem véletlen, hogy a nemesi családok ezen a helyen építettek présházakat, pincéket, társasági épületeket – ők megtalálták ezt a helyet, mi pedig az ő munkájuk, történetük szellemében próbálunk tovább működni.”
Néha azt érzem, hogy várt ránk ez a hely, ez az épület.
„Mindig elcsodálkozom, hogy a szocialista időkben, a téesz-világ rémisztő évei után ez az épület fennmaradhatott. A korábbi tulajdonosok, akik előttünk tevékenykedek itt, magukra hagyták a présházat, de azt is megúszta. Ez egy másik csoda. Azt viszont soha nem értettem, hogy az elmúlt évtizedekben miért nem akarta senki sem megmenteni. Bizonyára ránk várt…”
origo, Hirmagazin.eu
