Home Tudástár Csillagászat, űrkutatás A SpaceX-nek is sikerült hazahoznia rakétáját

A SpaceX-nek is sikerült hazahoznia rakétáját

forrás: Reuters

A SpaceX Falcon-9 rakétája hétfőn kommunikációs szatellitekkel indult útjára, majd újrahasznosítható főfokozata megfordult, visszasuhant Cape Canaveral-ba, és épségben landolt a kilövőálláson.

A misszió – amelynek során mind a 11 szatellit pályára állt – csupán 30 percet vett igénybe, és igazi siker az Elon Musk alapította cégnek. Ez volt az első alkalom, hogy a kaliforniai székhelyű vállalatnak sikerült a rakéta visszahozatala. Júniusi missziójuk a Nemzetközi Űrállomásra szánt rakománnyal és a teherűrhajóval együtt megsemmisült.

A SpaceX-nek is sikerült hazahoznia rakétájátA SpaceX által 2015. december 22-én közreadott képen a Falcon-9 rakéta sikeresen landol a Cape Canaveral-i légierőbázison. (Fotó: EPA/SpaceX)

A korszerűsített, 23 emeletes Falcon-9 a Cape Canaveral-i légierőbázisról emelkedett az égbe, magyar idő szerint hajnali fél háromkor. A kilenc hajtóművel ellátott szuborbitális főfokozat 10 perc múlva tért vissza a landolási helyszínre, mintegy 9,6 kilométerre a kilövőállástól. Mindeközben a hordozórakéta folytatta emelkedését terhével.

Musk szerint a rakéták landoltatása és ezáltal többszöri használatuk drámaian csökkentené a vállalat és az űripar költségeit. A rivális Blue Origin vállalat, amelyet az Amazon.com alapítója, Jeff Bezos hozott létre, múlt hónapban hasonló sikert könyvelhetett el saját fejlesztésű rakétájával egy teszt során. A SpaceX viszont egy valódi kereskedelmi misszió során érte el ezt a mérföldkövet.

A SpaceX által 2015. december 22-én közreadott kilencperces expozíciójú képe a Falcon-9 rakéta indulását, visszatérést és landolási hajtóműbegyújtását tárja fel. (Fotó: EPA/SpaceX)

Néhány perccel a kilövés után a Falcon-9 első fokozata levált a hordozórakétáról, amely orbitális pályára szállította, és kihelyezte az ORBCOMM műholdjait, mintegy 800 kilométeres távolságban a felszíntől. A misszió révén elkészült egy 200 millió dolláros, 17 műholdat felölelő hálózat, amely végponttól végpontig nyújt majd üzenetküldő szolgáltatásokat a felszínen.

A leválás után a Falcon főfokozata megfordult, és egy sor hajtóműbegyújtással megközelítette a felszínt, kiengedte landoló támasztékait, majd puhán az újonnan átalakított landolóhelyre ereszkedett. A SpaceX, amely eddig több mint 60 missziót (8 milliárd dollár értékben) tudhat maga mögött, korábban sikertelenül próbálkozott a landoltatással egy óceáni platformon.

A SpaceX Falcon-9 rakétájának első fokozata landol a Cape Canaveral-i légierőbázison 2015. december 21-én. (Fotó: Reuters/Joe Skipper)

A hétfői kísérlet előtt a vállalat június 28. óta nem indított missziót, ekkor Falcon-9 rakétája nem sokkal a felbocsátás után rakományostul felrobbant. A vizsgálatok a héliumpalack egyik hibás támasztékát tárták fel a rakéta felső fokozatának folyékonyoxigén-tartályában. Amikor a támaszték eltört, hélium ömlött a tartályba, túlnyomás keletkezett, majd a rakéta felrobbant.

A vállalat új szállítóval szerződött és korszerűsítette tesztelő programját is. A hétfőn sikeresen landolt Falcon-9 már jobb teljesítményű első fokozatú hajtóművel és feljavított landoló rendszerrel rendelkezik.

 

Exit mobile version
Megszakítás