Home Itthon Fürdőhelyek A Rudas a fürdők romkocsmája?

A Rudas a fürdők romkocsmája?

Az újjászületett Rudas fürdő a helyi fiatalok kedvelt találkozóhelye lett, külföldről érkező társaik körében pedig majdnem annyira kedvelt, mint a Kazinczy utca ikonikus romkocsmái.

Rudas

A magyar főváros számos nevezetessége mellett Európában egyedülálló fürdőkultúrájáról ismert. Míg a fürdők korábban elsősorban az idősebb turisták és magyar nyugdíjasok körében voltak népszerűek, mára szerves részeivé váltak a modern budapesti életformának.

Az újjászületett Rudas fürdő a helyi fiatalok kedvelt találkozóhelye lett, külföldről érkező társaik körében pedig majdnem annyira kedvelt, mint a Kazinczy utca ikonikus romkocsmái.

Új fürdőkultúra van születőben Budapesten. Korábban sokan főként az idősebb generáció reumatológiai kezeléseinek helyszíneként tekintettek a gyógyfürdőkre, azonban a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által indított nagyszabású fürdőrekonstrukciós program jelentősen átalakította a főváros fürdőéletét. A változás számokban is mérhető: az egy évvel ezelőtt lezárult rekonstrukció és a wellness részleg kialakítása óta mintegy 50 százalékkal többen keresték fel a Rudast.

A fürdő, amely természetesen továbbra is számos terápiával várja a gyógyulni vágyókat, a városi wellness élet központjává vált, ahova örömmel érkeznek a feltöltődésre, pihenésre vágyó turisták és a fárasztó munkanapokhoz erőt gyűjteni vagy felfrissülni vágyó budapesti fiatalok is.

Az utóbbi években jelentős fejlődés tapasztalható a magyarok testkultúrájában. Egyre többen vannak, akik időt és pénzt szánnak rá, hogy regenerálódjanak, hogy a pihenésnek, a kikapcsolódásnak olyan formáját találják meg, amely fizikai állapotukra, általános közérzetükre gyakorol pozitív hatást.

Ezért lettek népszerűek a különböző vidéki wellness hotelek, amelyek ma már a belföldi turizmus bástyáinak tekinthetők. Azonban egy wellness hétvége eltöltése előzetes tervezést igényel, és kevesen vannak, akik gyakran, az év során több alkalommal is élhetnek ilyen lehetőséggel.

Rájuk is gondol a Rudas fürdő, amely a fővárosiaknak otthonuk közelében, akár dolgos hétköznapokon kínálja azokat a kezeléseket, feltöltődési lehetőségeket, amelyeket a wellness hotelek kínálnak. Mindezt pedig Budapest egyik legszebb pontján, egy több százéves fürdőben, egy igényesen felújított – a régit a modernnel elegyítő – környezetben.

„A világot látott, fiatalabb magyar látogatóink ugyanis egyszerre értékelik a klasszikus épület szépségét, a Zsolnay-porcelán borítású belső tereket és igénylik a kényelmes, korszerű és tiszta környezetet – erre a szempontra természetesen a felújításkor is ügyeltünk. Így a Rudasban kellemes wellness hétköznapokat tölthetnek, estébe nyúló délutánokat, esetleg üdítő szabadnapokat a megterhelő vizsgák, vagy pörgős munkanapok között” – mondta Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. értékesítési és marketing igazgatója.

A Rudasnak ma már nem más fürdőkkel, uszodákkal kell versenyeznie a vendégekért, hiszen a turisták elsősorban élményeket keresnek. Nem véletlenül népszerű az egész évben nyitva tartó panorámamedence, amelyből páratlan kilátás nyílik a városra, vagy a pénteki és szombati éjszakai fürdőzési lehetőség, amely különleges alternatívát nyújt a megszokott romkocsmás hétvégi estékkel szemben.

A Rudas fürdő egész évben várja a vendégeket, az időtöltés Budapest egyik legszebb fürdőjében nem csak nyári program. Erre hívták fel a figyelmet a Gozsdu udvarban rendezett aktivitással, amelynek során két napon át délután 4 és este 8 óra között modellek fürödtek egy olyan háttér előtt, amely a Rudas fürdőből is látható panorámát idézi.

 

Forrás: mixonline;
Kép: https://commons.wikimedia.org

Exit mobile version
Megszakítás