Home Főhírek Belföldi hírek A rendőrség cáfolta, hogy előállítottak jobbikosokat a Verseny utcai blokád miatt

A rendőrség cáfolta, hogy előállítottak jobbikosokat a Verseny utcai blokád miatt

forrás: MTI

A Jobbik korábban azt közölte, hogy előállították azokat a tagjaikat és aktivistáikat, akik blokád alá vonták a tervezett Verseny utcai központi, ideiglenes szociális ellátó intézmény helyszínét. A Budapesti Rendőr-főkapitányság később azt közölte: nem történt előállítás.

Az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében az ellenzéki párt budapesti szervezete azt írta: szerintük rövid időn belül nem lehet olyan viszonyokat teremteni, amelyek alkalmas lenne a Keleti pályaudvarnál kialakult kaotikus állapotok feloldására.

Értékelésük szerint amíg nem valósul meg az általuk javasolt teljes határzár, és nem készülnek el a visszafordító állomások, addig a vonatközlekedés átszervezésével működtetni kell a Keleti pályaudvart annak érdekében, hogy az illegálisan ott tartózkodó bevándorlók mihamarabb elhagyhassák az országot.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az MTI megkeresésére azt közölte: munkatársaik nem sokkal délután négy óra előtt intézkedtek a Budapest VIII. kerületben található Verseny utcai piac területén, a Józsefvárosi Önkormányzat jegyzőjének felkérésére, a jegyző által kibocsátott birtokvédelmi határozat érvényesítése érdekében.

A rendőrök felszólították a magánterületen lévő embereket a terület elhagyására, akik ezt megtagadták. A járőrök ezt követően az érintetteket kikísérték a területről, majd igazoltatták őket. Előállítás nem történt – írták.

 

Exit mobile version
Megszakítás