Amikor ezt a szót meghalljuk, a legtöbb felnőttnek az Isten háza jut az eszébe, a legtöbb gyermeknek pedig az otthon eldugott, ágy alá – vagy szekrény mögé rejtett kis szelence, amiben benne van az álmuk..

Nekem gyermekkorom óta szinte mindig van perselyem, mindig gyűjtök valamire.

Persze nem ugyanaz a persely, mert volt olyan időszak is, hogy magát a perselyt is el kellett adnom, áruba kelett bocsátanom, természetesen a benne levő pici kis összekuporgatott pénzecskémmel együtt, akkor, úgy képviselt az jelentős értéket.

Én már idősebb forma vagyok, a hetedik X-be léptem, hála Istennek nem olyan régen, azonban pontosan emlékszem minden mozzanatra, amelyek a perselyeim világából maradtak meg a fejemben.

Az első perselyem ehy ehhez hasonló volt, ma úgy hiszem erre azt mondják, hogy retro.

Ezt imádtam gyermekkoromban, barátaimmal játszottunk is vele, rátettük a nyelvére a filléreket és benyomtuk, aztán koppant belül, .. akkor nyugodtunk meg, hogy a „pénz jó helyen van”. Volt azonban olyan is, hogy beszorult a pénz, akkor nagyon idegesek voltunk, persze az akkori gyermekidegesség nem azonos azzal a depresszióval és egyéb tragikus „gyermek-elme” betegségekkel, amivel a mai gyermekeknek fel kell nőniük. Az az idegesség inkább balhé volt, és ahogy jött, úgy el is múlt.

Ez a persely elkísért egészen majdnem 18 éves koromig, abban az időben már papírpénzt is nyomkodtam bele, és jó szolgálatot tett akkor, amikor megvettem az első autómat, egy 600-as Trabantot. Nem ez volt, arról sajnos nincs már képem, pedig imádtam azt az autót. Azt a Tranbantot vettem meg úgy, hogy volt egy ára, már nem emlékszem rá, de pár ezer Ft lehetett, viszont nem akarta odaadni az eladó srác, csak úgy adta, hogy amiből szedegettem ki a pénzt hozzá, vele adom a perselyt is és a maradék pénzt is, .. örömmel adtam oda, a 600-as Trabi volt az első autóm..

Akinek volt vagy van Trabija, vagy valamilyen régi autója, amit szeret vagy szeretett és van róla kép, tegye fel kommnetben!

Életem ezen mozzanatára határozottan emlékszem, mert még nem voltam 18 éves, amikor a jogosítványom a kezemben volt.

1961. október 9-én születtem, és 1979. augusztus 3-án már simogathattam a jogosítványomat. Akkoriban, mint a legtöbb fiatalember, „száguldoztam”, ami törvényszegést egyik társadakmi kor hatóságai sem néztek el, így tőlem a nyolcvanas években bevonták a jogsimat 10 évre, és jogsi nélkül maradtam nagyon sokáig. 2021-ben vizsgáztam újra, látjátok a jogsimon (remélem nem haragusztok, hogy a képemet és az aláírásomat besatíroztam..)

Persze nem volt rá égető szükségem, mert külföldön tanultam, de azért jó lett volna.

.. Na, de ez nem egy életrajzi „dráma”, a perselyekről szeretnék írni Nektek, így azt, hogy hol és mit tanultam kihagyjuk, viszont azt nem, hogy ott milyen perselyeim voltak.

Itt Magyarországon a középiskolában és a főiskolán egy sima „cólás doboz” volt, amelynek a tetején metszettem egy rést az ivóka részénél, ilyen:

Képzeljétek, Oroszországban is voltak perselyek, nekem egy ilyesmi volt, de sajnos nincs már meg.

Most nem találok most a neten olyan képet, ami nagyon hasonlítana az akkori párizsi perselyemre, de mutatok egy majdnem olyat, íme:

Ezekben a perselyekben aztán mindenféle pénz volt, és őszintén szólva, soha nem tudott benne megmelegedni a pénz..

Ugorjunk..

Voltak perselyeim, amelyek az autóim szerves részei voltak, azaz a kesztyűtartók. Oda szoktam dobálni az aprópénzeimet, míg rá nem jöttem arra, hogy amikor kell a pénz, akkor csak onnan tudom előkotorni, összeszedegetni, ezért tudatos perselytöltő ember lettem, egy idő után már nem csak aprópénzt tettem a kesztyűtartóba, hanem papírpénzt is.

Nagyon szerettem gyűjtögetni, mert bármilyen autóm volt, mindegyiknek nagy volt a kesztyűtartója, és nagyon sok pénz férhetett volna bele, na, .. de soha nem tudtam telegyűjteni egyik kesztyűtartót sem, mert minidg kellett a pénz!

Volt mercim is, annak aztán akkor volt a kesztyűtartója, hogy mindig kotorászni kellett benne, hogy összeszedjem a gyűjtést..

Egy darabig nem volt perselyem, hiányzott is nagyon, és megfogadtam, hogy ha sikerül levizsgáznom, veszek magamnak egy nagyon szuper perselyt. Ja, nem írtam, hogy amikor bevonták a jogsimat, 100 ezer Ft-ra büntettek és bevonták 10 évre?

.. Hogy miért? .. Belterületen 200 km/óra feletti sebességgel száguldoztam és egy kis „rendőri üldözés” is volt, mert ordított a zene, és nem hallottam a szirénát! Basszus, egyszer csak azt látom, hogy egy csomó rendőrautó áll előttem, akkor döbbentem rá, hogy sz@rban vagyok..

Amikor kirángattak az autóból, tényleg félelmetes volt, na, de ilyennek is kell lennie, más törvénysértő úgy sem volt életemben.

Akkor, az után a szabálysértési előadótól kaptam egy határozatot is, az szabálysértési hatósági eljárás végeztével, amit akkor el sem olvastam, és a legnagyobb megdöbbenésemre, amikor mentem a Mozaik utcába, közölték velem, hogy Isten tudja hány óra utánképzésen kell részt vennem, stb, majd elájultam, de nem volt mit tenni..

Sikerült, Ámen! Nagy kő esett le a szívemről, mert ez a 2021-es KRESZ-vizsga (minden újra), horror pénzért, és az a sok momoly számítástechnikai berendezések, meg ilyen-olyan idegesítő pluszok, .. úgy voltam vele, hogy ez soha nem fog nekem sikerülni, de a Jó Isten ismét erőt adott..

Na, és elérkeztünk ahhoz a perselyemhez, ami már azt hiszem, életem végéig el fog kísérni engem, és nagyon szeretem, mi több, imádom, az én kis malackámat! Mindig van benne pénz, mert ez e persely-dolog nem függ attól, hogy ki és milyen ember.. (szerintem..)

Itt van az én malackám..

Nekem ez a persely-dolog egy álom, egy olyan álom, amit ébren álmodok, .. mindig gyűjtök valamire, és hiszitek vagy nem, mindig kell a pénz, és eddig még soha nem tudtam telegyűjteni.., azonban azt hiszem, az a mondás, hogy a remény hal meg utoljára, rám is illik, rátok is, mert megköszönjük igaz a Jó istennek, hogy itt vagyunk, megvagyunk, viszonylag egészségesek vagyunk, ki és hogyan boldog vagy nem, azonban mindentől függetlenül vannak álmaink, .. és amikor én esténként lefekszem, ránézek a malackámra, és azzal a megnyugtató tudattal hajtom álomra a fejem, hogy egyszer megvalósulnak az álmaim..

Bognár Géza, Hirmagazin.eu