Home Főhírek Gazdaság A paneles közeg a vízvezeték szerelésben egy külön műfaj!

A paneles közeg a vízvezeték szerelésben egy külön műfaj!

0

Minden helyszínnek megvannak a maga kihívásai, problémái, mind szakmai, mind emberi, mind gyakorlati értelemben.

Nincs is ezzel semmi baj, ez hozzátartozik a munkafolyamat egészéhez, de azért jó előre felkészülni az esetleges, rendszeresen jelentkező nehézségekre. Mert azokból akad bőven.

Mik a paneles aduászok?

Pontosabban kik, ez a jó megfogalmazás. Mert általában a többiek. A lakók. Akik nehezen bírják a zajt. Ami kétségtelenül nem csekély, lévén a panellakások falszerkezete leginkább papírlaphoz hasonlít. Kiváló a hangtovábbítás, miközben a szigetelés finoman szólva is hagy kívánnivalót maga után. Tehát nyilván érthető, hogy a neszekért senki sincsen oda. De akkor is vannak olyan szakmai feladatok például a vízvezeték szerelő Budapest kerületeiben kivétel nélkül ilyenekkel foglalkozik, amik óhatatlanul és kivédhetetlenül jelen vannak. Hol erősebb, hol gyengébb szinten. Például a fürdőszoba felújítás bontással is együtt jár. Ami persze a poron kívül hangokat is eredményez. Száz szónak is egy a vége, a legjobb taktika a támadás helyetti előre gondolkodás, azaz a komplett értesítés. Ez alatt azt értjük, hogy mindenkit célszerű időben, tehát legalább egy héttel a munkálatok megkezdése előtt tájékoztatni arról, hogy mi az, amire számíthatnak, mitől meddig tart az egész folyamat és napi szinten hány órás intervallummal érdemes készülni, ami természetesen változhat is. A közös képviselő, a házmester, és a szomszédok informálása az egyetlen eszköz, ami rendelkezésre áll. Ez sem minden esetben elég, de ennél többet tényleg nem lehet tenni.

A lift meghibásodása az egyik „kedvenc” fennakadásunk, ami sokkal gyakoribb annál, mint ahogyan azt a legtöbben gondolják. Bár, akik panelben élnek tudják, hogy a lift mindig működik, csak akkor nem, amikor igazán életbevágó lenne.

A gondok leküzdhetőek?

Természetesen! A vízvezeték szerelő feladatai közé tartozik, hogy az útjába álló akadályokat, amennyiben megvan hozzá minden eszköze és jogosultsága elrendezze, és eltüntesse. De speciálisan mondjuk a szomszédok helyrerakása nem tartozik ide és ugye a liftszerelés sem.

Exit mobile version
Megszakítás