A mentők egy órán keresztül küzdöttek ma a zenész életéért, de nem sikerült megmenteniük.

A nőnapi ünnepségen hunyt el a magyar zenész

„Tanulj meg kisfiam komédiázni…” – énekelte a keserédes dalt, majd hirtelen elhunyt Látó Imre többszörösen kitüntetett prímás a kecskeméti roma kisebbségi önkormányzat 2016. március 8-ai nőnapi ünnepségén.

A Mezei Utcai Közösségi Házban gyűlt össze kedd este mintegy hetven vendég a kisebbségi önkormányzat szervezésében megünnepelni a nőnapot. Több országosan ismert helyi muzsikus között Látó Imre budapesti származású, de már Kecskeméten élő prímás is részt vett, és fel is lépett a rendezvényen.

A hiros.hu helyszíni tudósítója szerint mielőtt rosszul lett, az utolsó, mindenki által ismert Ajtay Andor-dalban arról énekelt, hogy „minden, minden csak komédia…”

Ezután rosszul lett és meghalt. A mentők egy órán keresztül küzdöttek életéért, de nem sikerült megmenteniük.

62 évet élt – Búcsúzunk tőle játékával.

 

Forrás: zene.hu