Több százezren tiltakoztak az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatát engedélyező törvénytervezet ellen Rómában a Családi nap nevű rendezvényen.

A melegek bejegyzett élettársi kapcsolata ellen tüntettek az olaszok

A szabályozás alapján a meleg pároknál az egyik élettárs örökbe fogadhatná a másik korábbi, heteroszexuális kapcsolatából született gyermekét. A demonstráció résztvevői nem értenek ezzel egyet.

– A gyerekek jogai az elsődlegesek, és csak utána jönnek a felnőttek jogai. Szerintem az a természet rendje, hogy a gyerek egy férfi és egy nő közös ügye legyen – mondta egy olasz nő.

A jelenlegi törvények csak a vér szerinti szülőt ismerik el.

Az Európai Uniót alapító országok közül Olaszország az egyetlen, ahol még nem fogadták el a bejegyzett élettársi kapcsolatot. Brüsszel már többször sürgette erre a római kormányt.

 

Forrás: euronews