Dsida Jenő Évszakok című versével emlékeztek meg az M1 meteorológusai A magyar költészet napjáról.
A közmédia időjárásjelentése nemrég gyökeresen megújult, így fantasztikus effektekre is van már lehetőség. A stúdióban eshet az eső, süthet a nap, akár még lovak is vágtathatnak.
Vasárnap egy erdélyi magyar költő, Dsida Jenő Évszakok című verse hallható, miközben Szilágyi Eszter a tavaszt, Förhécz Adrienn a nyarat, Tóth Tamás az őszt, míg Fejős Ádám a telet jeleníti meg, legalábbis öltözékben, így emlékezve A magyar költészet napjára. A verset az alább olvashatják.
Dsida Jenő: Évszakok
Jön a Tavasz –
S te papírcsákód’ fejedbe nyomod
És fakardoddal elébe szaladsz.
Mulat a Nyár –
Te víg nótákat dalolsz a fülébe
És poharatok koccintásra vár.
Suhan az Ősz –
Te sirnál is meg kacagnál is furcsán
És sápadt-arcú sejtelem előz.
Tipeg a Tél –
S ti karonfogva együtt bandukoltok
És arculcsap a temetői szél.
Alapfogalmak, a média-gazdaságtan tárgya
1.1. Kommunikáció, tömegkommunikáció, média
1.1.1. KommunikációA társadalomtudományok fogalmai általában nehezen foglalhatóak össze egyetlen zárt meghatározásban, s nincs ez másként a kommunikáció esetében sem. Ez viszont nem okoz különösebb zavart, hisz a köznapi gondolkodás is evidenciaként kezeli, hogy az emberek közötti kommunikáció szükségszerűség, az emberi lét velejárója, a társadalmi összetartozás fenntartásának elengedhetetlen eszköze, többszintű jelenség és folyamat. Tudjuk, hogy a kommunikáció során töltődik meg tartalommal az a világ, amelybe beleszületünk, alakulnak ki az ösztönökön túlmutató válaszaink.
Az, hogy a kommunikáció a mindennapos életvitel szerves része nem csupán köznapi tapasztalat, hanem egyúttal tudományos saroktétel is, a kommunikációtudományok úgynevezett egyes számú axiómája: „Ha elfogadjuk, hogy interperszonális helyzetben minden viselkedésnek van üzenetértéke, vagyis minden viselkedés kommunikáció, ebből következik az, hogy mindenféle esetleges szándék vagy próbálkozás ellenére lehetetlen nem kommunikálni” (Watzlavik és mások, 2003 [1968]: 98).
A kommunikáció létrejöttéhez elengedhetetlen, hogy az üzenetek kölcsönösen értelmezhetőek legyenek a szereplők számára, azaz a résztvevők értsék a kommunikáció folyamatában használt szimbólumokat, kódokat, jelzésrendszereket. A kommunikációkutatás a 20. században indult viharos fejlődésnek, s számos tudományág – biológia, műszaki tudományok, kibernetika, lélektan, szociológia stb. – a maga sajátos nézőpontjának megfelelően ki is dolgozta a maga kommunikációelméletét. Az 1960-as évek végéig a kommunikáció témájával foglalkozó kutatók jobbára a pszichológusok, szociológusok, matematikusok és politológusok köréből kerültek ki, ám onnantól kezdve a főszerepet egyre inkább a kommunikáció folyamatainak vizsgálatára szakosodott kutatók vették át.
A kommunikáció hagyományos felfogásában, kezdeti értelmezésében a mások számára való információátadás, az üzenetek térben és időben való átvitele (transmission view of communication) és a folyamat feletti ellenőrzés volt az uralkodó elem. Mindemellett arra,
hogy a kommunikáció jóval több mint üzenetek adása és vétele a résztvevők között, már a kommunikációkutatások korai szakaszában is rávilágítottak.
Amint Dewey (1916: 5–6) kifejti „[t]öbb mint verbális kapcsolat van a közös [common], a közösség [community] és a közlés [communication] kifejezések között. Az emberek a közösen birtokoltak révén élnek közösségben, a közösen birtokoltakhoz pedig a kommunikáció segítségével jutnak. Amit közösen kell, hogy birtokoljanak […] azok a célok, a hiedelmek, a vágyak, a tudás – egyfajta
közmegegyezés – a hasonló gondolkodásmód, miként a szociológusok mondják.
Ezeket a dolgokat nem lehet fi zikailag egymásnak átadni, mint a téglákat, és nem lehet úgy egymás között fizikailag megosztani, mint a darabokra vágott torta szeleteit. […] A konszenzus megköveteli a kommunikációt.”
Ezt a gondolatot vitte tovább majd hatvan év elteltével Carey egy ma már klasszikusnak számító, számtalanszor idézett tanulmányában, amelyben a kommunikáció addig uralkodó, transzmissziós (átviteli) felfogásával szemben egy alternatív értelmezést fogalmazott meg, amit rituális kommunikációnak (ritual view of communication) nevezett el. „A rituális kommunikáció olyan fogalmakhoz kapcsolódik, mint a megosztás, a részvétel, a társulás, a közösség és a közös hit birtoklása.[…] A rituális felfogás nem az üzenetek térbeli továbbítását emeli ki, hanem a társadalom fennmaradásában játszott szerepét az időben; nem az információk átvitelét, hanem a közös hiedelmek megjelenítését” (Carey, 2009 [1975]: 15).
Bár a kommunikáció fogalmának, mint már említettük, nincs egységesen elfogadott, normaként használt meghatározása, és talán nem is lehet ilyenben reménykedni, de sok olyan van, amelyet rendszeresen használnak, amit gyakran idéznek. Az egyik ilyen Gerbner (1967) tömör meghatározása, miszerint a kommunikáció üzenetek révén megvalósuló társas interakció (social interaction through messages). Egy másik klasszikus példával élve Carey (2009 [1975]: 19) szerint „a kommunikáció az a szimbolikus folyamat, amelynek során a valóságot előállítják [produce], fenntartják [maintain], helyreállítják [repair] és átalakítják [transform].”
Bármennyire is elvontnak tűnnek ezek a meghatározások, mégis bátran támaszkodhatunk rájuk majd témánk, a média-gazdaságtan kifejtése során. A kommunikáció fajtáit számos változó mentén csoportosíthatjuk, és dichotóm változópárokat használva beszélhetünk például verbális és nem-verbális, közvetlen és közvetített, személyközi és tömeg, magán és nyilvános, egyéni és szervezeti, analóg és digitális kódolású stb. kommunikációról: ezeket önmagukban és másokkal összekapcsolódva is számos tudományág vizsgálja. Külön említést érdemel közülük a számítógépek közvetítette kommunikáció (computer-mediated communication, CMC), amely az 1970-es évek második felétől bukkan fel a szakirodalomban. A CMC tömegessé válása a legszorosabban kötődik a számítógépes világháló, a World Wide Web (a továbbiakban: web) használatának elterjedéséhez, ami az 1990-es évek közepe táján kezdődött el a fejlett országokban, majd terjedt fokozatosan tovább szerte a világon. A kommunikációban, állítja Craig (1999), benne rejlik az a lehetőség, hogy mindenek előtt gyakorlati tudomány legyen. A mi kultúránkban hajlamosak vagyunk feltételezni, hogy minden probléma alapvetően kommunikációs probléma, és gyakran úgy gondoljuk, csak le kell ülnünk és végig kell beszélnünk a viszonyainkat érintő dolgokat ahhoz, hogy megtaláljuk a kivezető utat a problémáinkból. Nem vitás, hogy a kommunikáció széleskörűen tárgyalt kérdés a társadalomban, hogy mindenki tisztában van egyrészt jelentőségével, másrészt azzal, hogy érdemes kutatni, tanulmányozni.
Egy tökéletesen koherens elmélet statikus világa viszont ellentmondana a kommunikációs gyakorlat virulens elevenségének, a konfliktusok és az esetlegességek világi színterén végbemenő szüntelen fejleményeknek, hangsúlyozza Craig (1999), osztva azt a tudomány fősodrába tartozó (mainstream) vélekedést, hogy kommunikációelmélet mint olyan, nincs, csak különböző kommunikációelméletek vannak.
A média fogalma
A média szó gyökere egyértelműen a latin nyelvben található. A médium szó maga a szövegkörnyezettől függően jelenthet középutat, eszközt, vagy éppen a spiritizmusban a transzcendentális üzeneteket közvetítő személyt. McLuhan (1964) felfogása szerint minden eszközként értelmezett médium (az ábécétől a számítógépig) az emberi érzékelés tér- és időbeli kiterjesztése. McLuhan szerint összességüket tekintve a médiumok alkalmasak arra, hogy az emberiséget egy nagy közösséggé formálják, amelyre találóan a „világfalu” (global village) metaforát használja, és úgy véli, hogy az eszköz, a médium képes átalakítani a felhasználók nemzedékeit. A változások velejárójaként új idő- és térdimenziók nyílnak meg az emberi tudat előtt: McLuhan szállóigévé vált, bár kissé talányos megfogalmazásában „a médium maga az üzenet/a médium a mondanivaló” (the medium is the message).
A kommunikáció- és médiatudományokban a média fogalmát sokféle módon lehet értelmezni és megközelíteni. Amint egy korábbi munkánkban megfogalmaztuk, a „média […] a tömegkommunikációs eszközök és intézmények összessége” (Gálik, 2003: 19). Fehér
(2016: 36) meghatározásában „a média közvetítő közeg, szállító és elérést biztosító eszköz, a 20. században elterjedt jelentése szerint a tömegkommunikáció szinonimájaként használható. Szelektál a valóság elemeiből, szerkeszti, projektálja, keretezi, miközben szórakoztat, informál, szervez és orientál, avagy kiszolgáltat”, s ebben a meghatározásban megjelennek a média
társadalmi funkciói is.
A média fogalmának meghatározását elemezve Th ompson (1993) azt javasolja, hogy tegyünk különbséget a médiatechnológiák, valamint a médiatermékek/médiaszolgáltatások között, legyen ez a média fogalmának két elemzési szintje. Egy példával élve: a nyomtatás a médiatechnológia, a könyv és az újság a médiatermék. Lüders (2008) szintén úgy látja, hogy érdemes a média összetett fogalmát részekre bontani, s a Th omson által javasolt két elemzési szintet kiegészíti a médiazsánerek/műfajok szintjével. Azzal érvel, hogy az egyes médiatermékek és médiaszolgáltatások, amelyeket ő médiaformáknak nevez, különböző zsánerű tartalmakat, szimbolikus üzeneteket foglalnak magukban: felfogásában tehát a média a technológia, a forma (termék/szolgáltatás), valamint a műfaji tartalom együttese (Lüders, 2008: 5–7).
Lüders terminológiáját használva a hagyományos, papíralapú lapkiadásban például az általános műszaki, technikai háttér a nyomtatás, amely különböző technológiákkal történik, s ezek szervezett, célirányos alkalmazásával állítják elő a terméket, például az időszaki lapot, amelyben különböző műfajú tartalmakat kínálnak az olvasóknak; a rádiózásban az általános műszaki háttér a hanghullámok elektromágneses hullámokká való átalakítása, a technológia az előbbiek terjesztése különböző módokon (mesterséges vezető nélkül, mint a műsorszórás technológiával, vagy éppen másként, beleértve az internetes technológiát is), a termék maga a műsor vagy a műsorszám, amely szintén a legváltozatosabb műfaji tartalmakban jelenik meg. A média kifejezést a kommunikációtudományokban különböző jelzős szerkezetekkel használjuk a különböző kommunikációs folyamatok jellegzetességei alapján.
Mi a dolga a médiaügynöknek, azaz a médiaügynökségnek? Erről itt olvashatsz!
Figyelem! A Hirmagazin.eu Online Média, médiaügynököt keres! A médiaügynök kizárólagos vagy nem kizárólagos ügynöki tevékenységben dolgozhat, megállapodás szerint. A médiaügynök feladata: bannerhelyek reklám cálú hasznosítása, azaz bannerrel hirdetni kívánó partnerek felkutatása és a szolgáltató médián történő hirdetési tevékenység realizálása, a szolgáltató fizikai együttműködésével.
Elérhetőségek (frissítés): A Google összes szolgáltatása által, Google Chat, Google Meet, stb.., a közösségi médiákon, e-mail címeken, itt és itt, telefonszámokon: 06707813239, 06702214554, 06703534795, 0670156527, 06701653773, 06702253209, 06705882044.
