Home Főhírek Belföldi hírek A bankokat és a társaságokat támogatja a kormány, a lakosságot nem –...

A bankokat és a társaságokat támogatja a kormány, a lakosságot nem – ellenzéki vélemények az adómódosítókról

Illusztráció

Az egyes adózási tárgyú törvényeknek a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében szükséges módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalásával kezdte csütörtökön munkáját az Országgyűlés.

Július elsejétől 17,5 százalékról 15,5 százalékra csökken a szociális hozzájárulási adó mértéke

– közölte a Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára.

Izer Norbert elmondta, a törvényjavaslat elfogadásával a kormány a vállalkozásokat segítené a járványügyi veszélyhelyzet okozta gazdasági visszaesésből történő kilábalásban; a szociális hozzájárulási adó csökkentésével idén 160, jövőre pedig több mint 330 milliárd forint marad a vállalkozásoknál.

Felidézte, hogy a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumán megkötött 2016-os megállapodás értelmében 2017 óta folyamatosan csökken a szociális hozzájárulási adó. Az adó mértéke 2016-ban 27 százalék volt, jelenleg 17,5 százalék – tette hozzá.

Szerinte az adócsökkentés után Magyarország a munka közterheit nézve is az EU élvonalába kerül.

Kitért arra, hogy a szociális hozzájárulási adó kulcsának csökkentésével változik a kedvezmények mértéke is: teljes, illetve az adó ötven százaléka alóli kedvezményt lehet igénybe venni.

Hozzátette: ennek köszönhetően a munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetű munkavállalók, például a munkaerőpiacra újonnan belépők, a három vagy több gyermeket nevelő nők, a szakképzettséggel nem rendelkezők foglalkoztatásához továbbra is jelentős kedvezményeket nyújt a kormány.

Értékelése szerint kedvezően módosulnak a kisadózó vállalkozás tételes adójára (kata) vonatkozó szabályok is változatlan adófizetési kötelezettség mellett.

Izer Norbert elmondta, a főállású kisadózó által igénybe vehető pénzbeli ellátások, például a gyet, vagy a táppénz alapja is emelkedik. Az 50 ezer forintos tételes adó megfizetése esetén 98 100 forintról 102 ezer forintra, a magasabb mértékű, 75 ezer forintos tételes adó megfizetésekor 164 ezerről 170 ezer forintra emelkedik az ellátási alap – részletezte.

A szociális hozzájárulási adó kulcsának csökkentése miatt az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) szabályai is módosulnak: a kifizetőt terhelő ekho 17,5 százalékról 15,5 százalékra csökken

– közölte.

Izer Norbert szerint a beruházások ösztönzésére hathat az a szabály, hogy a következő négy évben a magyarországi beruházást tervező cégek esetében a beruházásra fordítani kívánt nyereség akár teljes társaságiadó-mentességben is részesülhet.

A fejlesztési tartalékot a jelenlegi szabályok szerint az adózás előtti nyereség összegének feléig lehet igénybe venni, a módosítással a teljes nyereségre igénybe vehető ez a kedvezmény azzal, hogy a beruházásra félretett összeg nem haladhatja meg továbbra sem a 10 milliárd forintot – részletezte.

Kitért arra is, a kisvállalati adókulcs a szociális hozzájárulási adó csökkentésével összhangban a jelenlegi 12 százalékról 11 százalékra csökken.

Elmondta, a bankok járványügyi különadójából 55 milliárd forintra számítanak. A hitelintézeteket egyszeri befizetési kötelezettség terheli és a befizetett összeget a következő öt évben egyenlő mértékben levonva a bankadóból adóvisszatartás formájában visszakapják – tette hozzá.

Megjegyezte, a javaslat azokat az intézkedéseket tartalmazza, amelyeket a kormány már bevezetett rendeletben, új elem az egyenlő összegű leírás.

Witzmann Mihály (Fidesz) emlékeztetett arra, hogy a szociális hozzájárulási adót eredetileg 2020 októberétől csökkentették volna, de a járványügyi helyzet, annak gazdaságra gyakorolt negatív hatásai miatt a gazdaságvédelmi akcióterv keretében a kormány kezdeményezte az előrehozását. Ő is beszélt a kisvállalati adó kulcsának a csökkentéséről, a katára, az ekhóra vonatkozó változásokról, a kedvezmények változásáról.

A hitelintézeti adóról közölte, a közteher a pénzügyi szervezetek különadóalapjának 50 milliárd forintot meghaladó részére fizetendő, mértéke 0,19 százalék.

Ezen intézkedések és a gazdaságvédelmi akcióterv nagyban hozzájárul a koronavírus-járvány elleni védekezés hatékonyságához – jelentette ki, majd ismertetett több, a járvány alatt a gazdasági mérséklés érdekében hozott kormányzati intézkedést.

Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik) szerint a törvényjavaslatban vannak előremutató lépések, de a vicc kategóriájába tartoznak a katában biztosított 3900, illetve 6000 forintos kedvezmények.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a szociális hozzájárulási adó csökkentését már régen elhatározták.

Nagyon fontosnak és pozitív változásnak tartotta a társasági adóra vonatkozó változásokat. Hozzátette: a gazdaságvédelmi akciótervben valóban vannak előremutató lépések, de azok kiválóan alkalmasak különböző körök támogatására.

Problémaként beszélt arról, hogy a magyar lakosság 30 százaléka úgy ment neki a járványnak, hogy nincs megtakarítása.

Hargitai János (KDNP) az utóbbi évek egyik legfontosabb megállapodásaként beszélt a 2016-os bérmegállapodásról.

Úgy értékelte, a költségvetés olyan helyzetben volt, hogy a kormánynak veszélyhelyzetben sem kell feladnia eddigi adópolitikáját, amely hosszú évek óta az adócsökkentésről szól. Ha valahol adóemelésre kényszerül a kormány, akkor az nem a béreket, hanem a kereskedelmi tevékenységet, a fogyasztást terhelik – tette hozzá.

A beruházásokat érintő döntésről azt mondta, félő volt, hogy a Magyarországon tevékenykedő vállalatok egy jelenlegi helyzetben a nyereségüket nagyobb mértékben vitték volna el az anyaországba.

Az ellenzéki pártok kevesellték az adócsökkentés mértékét és a bankokat tartották az egyes adózási tárgyú törvényeknek a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében szükséges módosítása nyertesének.

Szakács László, az MSZP vezérszónoka az MSZP nevében támogatta a bankadó bevezetését, ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a bankok kétszer is visszakapják azt az 55 milliárd forintot, amelyet a járványügyi alapba be kell fizetniük. Egyrészt ugyanis leírják ezt az összeget az adóból, másrészt pedig kiközvetítik a jegybank 1000 milliárdos hitelcsomagját, aminek 4 százalékos, mintegy 40 milliárdos marzsát is megkapják – fejtette ki, hozzátéve, hogy évente 600-700 milliárd forintot keresnek a bankok a magyarokon.

Úgy értékelt: a mostani bankadó mértéke így lehetne nagyobb és az sem helyes, hogy a bankok ezt az összeget kétszer kapják vissza.

A legfontosabbnak a magyar családok anyagi és a lakhatási biztonságát nevezte, és azt szorgalmazta, hogy függesszék fel a végrehajtásokat, az inkasszókat és az azonnali beszedéseket. Szerinte ezt a bankszektor és a követeléskezelői szektor is kibírná. Szerinte a kormánynak a tőke oldaláról át kellene állnia a munkások és az önkormányzatok oldalára. Bírálta, hogy a kormány elvonásokkal sújtja az önkormányzatokat, és kritizálta azt is, hogy a kabinet nem a központi költségvetésből segíti ki a cégeket, hanem azt szorgalmazza, hogy inkább a vállalatok vegyenek fel hitelt.

Varju László, a DK vezérszónoka szemfényvesztésként értékelte a javaslatot, amely szerinte inkább a jövőnek szól, viszont jelen pillanatban a túlélésben keveset segít.

Varju László, a DK vezérszónoka úgy vélte: a kormány továbbra is adós azzal, hogy emberek tíz- vagy százezreinek a túlélését tudja biztosítani. 

A bankadóról szólva felvetette: ennek összegét a következő 5 évben a bankok le tudják írni az adóból, de kérdés, hogy a vállalkozások, a magánszemélyek melyik öt évben tudják ugyanezt megtenni. Azt javasolta: ne csak a bankok számára, hanem a diákhitel vonatkozásában is legyen lehetőség az 5 éves adóleírásra.

Szerinte ezzel az előterjesztéssel a kormány színt vallott, hogy a nagyvállalatokat, bankokat akarja segíteni. Aki pedig az „árok partján van, az ott is marad” – fogalmazott a képviselő utalva azokra az emberekre, akik most a korábban más célokra félretett pénzüket kénytelenek felélni.

Szerinte a kormánynak a vállalkozások és a családok számára kellene biztosítania érdemi lehetőségeket a költségvetés terhére.

Bírálta, hogy a kormány az önkormányzatoktól forrásokat von el és úgy értékelt: ezt tisztán politikai okok miatt teszi a kabinet.

Csárdi Antal (LMP) a pozitívumok közé sorolta a szociális hozzájárulási adó csökkentését. Hangsúlyozta, hogy ezt az intézkedés akkor támogatható, ha a munkavállalói járulékok is csökkeni fognak.

A társasági adókedvezményekről azt mondta, hogy a kormány „nyakra-főre” nyújtja a kedvezményeket és ennek az adónak a mértéke ma Magyarországon „adóparadicsomi szinten van”.

Hangsúlyozta, nemcsak a vállalkozások, de a vállalkozások által foglalkoztatott munkavállalók is nehéz helyzetben vannak. A kormány azonban egy percig nem gondolkozott azon, hogy hogyan segítse ki a fizetés nélküli szabadságba „kényszerített” munkavállalókat – bírált a képviselő.

A hitelintézetek járványügyi helyzettel összefüggő különadóját úgy látta, hogy az valójában nem adó, hanem egy olyan hitel, amit az állam öt év alatt visszafizet majd a bankoknak. Önök a bankokat képviselik a dolgozókkal szemben – jelentette ki, hozzátéve: úgy tűnik, a pénzintézeteknek nem kell kivenniük a részüket a tehervállalásból.

A bankrendszer más módon is nyertese a válságnak, ugyanis a kormány gazdasági mentőcsomagja a hitelezésre épít – szögezte le.

Az utolsó vezérszónok, Burány Sándor (Párbeszéd) a KSH adataira hivatkozva azt mondta, hogy az álláskeresők száma „brutálisan” növekedett. A hivatalos adatok szerint jelenleg több, mint 280 ezer munkanélküli van az országban, miközben az álláskeresőknek közel a fele nem kap semmilyen pénzügyi támogatást – tette hozzá.

A napokban napvilágot látott konvergenciaprogram alapján a kormány úgy számol, hogy 2020-ban közel hat százalékos lesz a munkanélküliség, ami még 2021-ben is bőven meg fogja haladni a négy százalékot. Ez ellentmond a miniszterelnök szavainak, aki azt mondta, hogy három hónapon belül mindenkinek lesz munkája – fogalmazott.

Az derült ki, hogy a kormánynak még a válsághelyzet közepette is kedvesek a bankok, de nem kedvesek a munkavállalók – közölte a politikus.

Az álláskeresők járadékát mindenki számára biztosítani kell, az álláskeresés időtartamát pedig a jelenlegi háromról kilenc hónapra kell növelni – ismertette saját elképzelésüket. Hozzátette, az erőforrásokat a meglévő állások megmentésére kellene koncentrálni.

Nem toldozgatásra és foldozgatásra van szükség, hanem ott kellene segítséget nyújtani, ahol a legnagyobb a baj – összegezte pártja meglátásait.

Székely Sándor (független) nagyon nagy bajnak nevezte, hogy a kormány a válság alatt is a korábbi rossz gazdaságpolitikáját követi. A kabinet még arra sem volt hajlandó, hogy azokon a családokon segítsen, akiknek a tartozásaik miatt a fizetésük egy jelentős részét letiltják – mutatott rá a politikus.

Az évi 700 milliárd forintos nyereséggel dolgozó bankoktól úgy vonnak el 55 milliárd forintot, hogy azt kétszer adják nekik vissza – jelentette ki a képviselő, aki szerint a kormány nincs felkészülve a válsághelyzetre.

MTI, Hirmagazin.eu

ElőzőA jódhiány súlyos tüneteket is okozhat
KövetkezőEzek most a magyar gazdák kedvenc traktorai: itt a lista
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás