Amikor eltűnik egy gyerek, halálra aggódják magukat a szülei, s tűkön ülve várják, hogy hazaérjen. De ha a babakocsiból tűnik el egy féléves baba, a kétségbeesés határtalan. És ahogy telnek a napok, egyre kevesebb a remény arra, hogy a kicsi előkerül. Tamási Gábor egykori rendőr részese volt egy olyan ügynek, amikor majdnem egy év után megtörtént a csoda.
„December 23. Ez a nap – szinte minden évben – számomra visszatérően valami kiemelt munkát jelentett. 1987-ben ezen a napon a Kürt utcába szólított minket a feladat, akkor még ott működött a VII. Kerületi Rendőrkapitányság. Kora délelőtt egy zokogó nő jelentette be gyermeke eltűnését az ügyeleten” – kezdett bele a történetbe Tamási Gábor.
„Ez önmagában még nem jelentett volna szenzációt, de a nő lánya, Renáta alig fél éves volt. Ráadásul a babakocsiból tűnt el a Nagykörút és az egykori Majakovszkij utca sarkáról. A manapság csirke alapanyaggal foglalkozó gyorsétterem helyén akkoriban működő Halló önkiszolgáló étterem elől.”
Az anya a hatóságok előtt jól ismert prostituált volt, aki élettársával együtt a Józsefvárosban lakott és aznap a karácsonyi bevásárlást intézte. Közben bement az étterem mellékhelyiségébe, a babakocsit és benne a gyermeket pedig a bejáratnál hagyta. Mire kijött, a kislányát elvitte valaki.”
Bosszú vagy gyerekszerzés?
A nyomozók abban bíztak, hogy nem egy aberrált illető vitte el a kislányt. „Hiszen egy ilyen csöppség még egy beteges embernek sem jelenthet kétes örömöt” – mondta Tamási Gábor. Valószínűbbnek tűnt számukra egy szülők elleni bosszú vagy, hogy valaki, aki gyermekre vágyik, így szerzett egyet magának. Irdatlan hajsza indult, a nyomozók házról-házra jártak, tanúkat, nyomokat kerestek, de semmi nem segítette a gyermek előkerítését.
„Egy magát nagyon okosnak képzelő rendőri vezető azzal az ötlettel állt elő, hogy járjanak el úgy, mint korábbi helyén, Csongrád megyében, amikor egy tanyáról eltűnt egy gyermek” – említette meg a volt rendőr. „A parancsnok szerint a keze alatt dolgozó nyomozók a tanya körül vont két kilométer sugarú körben mindent leellenőriztek, és alig néhány nap alatt megtalálták a gyermeket, aki elcsavargott a szülői háztól. Csakhogy a mi esetünkben a körön belül esett volna a Kálvin tér, a Baross tér és a Városliget által határolt terület is több tízezer lakással és közel félmillió emberrel.”
Tamási Gábor megjegyezte, hogy az ötletet végül elvetették, hisz nemcsak hónapokat vett volna igénybe, hanem a siker sem lett volna biztos, hiszen nem volt rá garancia, hogy a tettes a két kilométeres sugarú körben lakik. „Hónapok teltek el eredmény nélkül, és egyre inkább fogyatkozott a remény.
Napról napra valószínűbbnek tűnt, hogy Renátát külföldre csempészték, és talán már soha nem kerül elő. Tavasszal – a nyomozás befejezése előtt – újabb akciót folytattunk le: olyan személyek lakásain jelentünk meg, akik valamilyen okból számításba jöhettek. Közel kétezer címet kellett lejárni. És megint csak nem sikerült eredményt felmutatni. Úgy tűnt, Renáta végképp elveszett.”
Amire senki nem számított
„1988 októberének közepén egy nap késő este értem vissza az ügyintéző gépkocsival a BRFK-ra. Leadtam a menetlevelet, és kávézás közben az ügyeletes panaszfelvevő elmondta, hogy egy férfi bejelentést akar tenni, mert eltűnt a felesége a kislányukkal együtt. Nem volt ugyan jogosítványom beleavatkozni az ügyelet dolgaiba, de azt gondoltam, hogy érdemes beszélni a férfival, és valahol a tudat alatt ott motoszkált még bennem a kis Renáta ügye is.”
Tamási Gábornak a férfi elmondta, hogy élettársa 1987. december 23-án szült egy kislányt, aki sokkal fejlettebbnek tűnt, mint a többi gyermek, most meg az asszony elment otthonról és a gyereket is magával vitte, mert valamin összevesztek. A férfi mutatott néhány papírt is, többek között egy születési anyakönyvi kivonatot, meg egy kórházi zárójelentést.
„A születési anyakönyvről ránézésre lerítt, hogy hamis, mert a gyermek és a szülők nevét, a születés helyét, idejét kivakarták és kék golyóstollal átjavították. A zárójelentésben a nőbeteg eredeti nevét iratjavító festékkel lepingálták, átgépelték, a szülés lefolyását feltüntető rubrikában egy latin szöveget olvastam, ami császármetszésről szólt. A férfi viszont azt mondta, hogy a párja hasán nincs műtéti heg, sőt megemlítette, hogy az élettársán a szülés előtt nem is látszott a terhesség.”
Tamási Gábornak erre gombóc nőtt a torkában, mert azt érezte, hogy ennyire nem vághatnak össze a dolgok. „Hiszen Renáta december 23-án tűnt el, akkor fél éves volt, előttem két hamisított papír, egy hazugságokkal terhelt mese. Mivel az eltűnés óta nem telt el negyvennyolc óra, a panaszfelvevő el akarta hajtani a fickót, így nem vett fel jegyzőkönyvet az ügyről. A pasit azért a kérésemre visszatartotta, én pedig értesítettem a Renáta-ügy egykori előadóját” – folytatta a volt rendőr.
„A főnyomozó nem lett túl lelkes a hallottaktól, de reggelre beidézte a férfit a főkapitányságra. Az ügyeleten dolgozók pedig hülyének néztek és pszichológusokat ajánlottak, nem akarták megérteni, mitől lelkesedtem be ennyire. Reggel aztán jött a fekete leves. Az alosztályvezetőm az eligazításon az egész állomány előtt lehordott a sárga földig mondván, miért nem értesítettem a történtekről, és a Központi Ügyelet miért jelezte a Főügyeletnek a kislány előkerülését. Ezt én sem értettem, mert éjszaka még hülyének néztek.”
Szerencsés fordulat, érdekes jutalmazás
Tamási Gábor egy éjszakát dekkolt a férfi Izabella utcai lakásánál, ahol várható volt a nő megjelenése a gyerekkel együtt. Másnap viszont már a Sportkórházban várt, hogy megműtsék a jobb térdét ejtőernyős korából megmaradt sérülése miatt. „Este a rádióból tudtam meg, hogy egy hatodik kerületi lakásban megtalálták az egy éve elveszett H. Renáta budapesti lakost, akit egy dunakeszi illetőségű nő, P. Lászlóné vitt el a Halló étterem elöl még 1987. december 23-án délelőtt.”
„Csak az apropó kedvérét jegyzem meg, hogy Dunakeszi jócskán kívül esett volna azon a két kilométeres sugarú körön. A műtét után tíz nappal besántikáltam dolgozni. Odabent öltönyös-nyakkendős kollégákkal találkoztam, akik büszkén járkáltak fel és alá, és egy-egy üvegcsörrenés, koccintás hangja szűrődött ki az irodákból. Amikor meghallottam, hogy a Renáta-ügyben mutatott példamutató munkájáért az egész csoport jutalmat kap, megszédültem egy kicsit” – jegyezte meg.
Tamási Gábor elmondta, hogy természetesen megkérdezte az alosztályvezetőjét, hogy nem felejtettek-e ki valakit a névsorból. „Emelt hangon emlékeztetett arra, hogy nekem nem volt jogom arra, hogy nyomozzak egy megszüntetett ügyben. Azt javasolta, inkább húzzam meg magam. Végül is igaza volt, hiszen ha valaki megtalál egy elveszett kislányt, azt meg kell fenyíteni, ez a legkevesebb. Ráadásul nyomozni mer egy megszüntetett üggyel kapcsolatban. Példátlan impertinencia!”
Forrás: Blikk / Hirmagazin.eu
Fotó: Police.hu
