Előállították a ‘Ndrangheta nevű olasz szervezett bűnözői csoport negyvenhárom feltételezett tagját kedd hajnalban Olaszországban, egy nemzetközi művelet keretében

– tájékoztatott az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol kedden.

Az uniós szervezet közleménye szerint az olasz, a német és az osztrák bűnüldöző hatóságok több mint ezer tisztje csapott le a dél-olaszországi Calabria tartományban a crotonei székhelyű olasz bűnözői hálózat tagjaira.

A KÖZÖS RENDÉSZETI AKCIÓBAN KÜLÖNLEGES ERŐKET, DRÓNOKAT, KUTYÁS EGYSÉGEKET ÉS TÖBB HELIKOPTERT IS BEVETETTEK.

A túlnyomórészt olasz, illetve német és osztrák állampolgárságú gyanúsítottak között olyan keresett bűnöző is van, aki a hatóságok tudomása szerint „kulcsszerepet játszik ebben a sajátos bűnözői struktúrában”.

A kedd hajnalban végrehajtott akcióban 16 céget, 25 ingatlant és 15 járművet foglaltak le. A nyomozók megállapították, hogy a gyanúsítottak sokféle bűncselekményt elkövettek, a ‘Ndrangheta ezen ága helyi politikusokat is korrumpált, és képes volt befolyásolni a calabriai helyi választásokat.

Emellett döntő fontosságú adminisztratív és politikai pozíciókba ültette tagjait a terület ellenőrzése és kizsákmányolása érdekében. A zsarolás és az erőszak a csoport működési módszereinek részét képezte, és tekintélyének érvényesítése érdekében vezetőjük 2014-ben még emberölést is elrendelt – írták.

Befolyásolni tudták továbbá az olaszországi közbeszerzési eljárásokat, aminek eredményeként legalább 3 millió eurónyi európai uniós forrást tulajdonítottak el. A nyomozók feltárták, hogy a bűnözők összetett, világméretű pénzmosási rendszereket tudtak létrehozni – írja az MTI.

A csoport németországi ága a bankrendszer kijátszásával titkos kereskedési platformokon működött, hogy az illegálisan szerzett pénzeszközöket tisztára moshassa.

A bűncselekményből származó bevételt zöldségboltok, éttermek, szerencsejáték-barlangok, valamint biztonsági, szállítási, építőipari és ingatlanipari cégek üzemeltetésén keresztül is tisztára mosta. Részt vettek emellett tiltott hulladékkereskedelemben, illetve bűnszövetségre léptek más bűnszervezetekkel – közölték.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőAz elegáns fehér ruhák minden alkalomra tökéletesek?
KövetkezőUkrán parlamenti képviselő: Mennyi pénzbe kerül megvenni egy magyar miniszterelnököt?
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza