forrás: hirado,hu
Vádat emeltek kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt egy miskolci pár ellen, aki elhanyagolt és egy korábbi disznóólban nevelt két gyermeket. A húszéves nő és vele egyidős élettársa Miskolc külterületén egy romos melléképületben lakott a két gyermekkel, ahol korábban állatokat tartottak. Mi történik egy bántalmazott, rossz körülmények között élő gyermekkel azután, hogy „kiemelik” a családból? Felépülhet-e a traumából, és el kell-e felejtenie végleg a szüleit? Mennyi az esély, hogy bántalmazó szülő válik a bántalmazott gyermekből? A szakemberek szerint a gyermekvédelmi rendszeren belül van még mit javítani, hogy hatékonyabb legyen az ilyen gyerekek reintegrációja.
A miskolci esetben a gyerekek szüleinek a házat és az ólat egy tehetősebb roma vállalkozó bocsátotta rendelkezésükre, ezért cserébe a férfi a lovait gondozta. A gyerekeket a hatóság rendkívül elhanyagolt állapotban, piszkosan, tetvesen találta, az egyéves és a négyéves kislány orvosi ellátásban nem részesült, a lakóhelyiségben vastagon állt a kosz. A nő élettársa a gyerekeket rendszeresen bántalmazta is.
A családgondozó javaslatára a gyámhatóság a gyerekeket „kiemelte” a családból és az anyai dédszülőknél helyezte el, akikről azonban kiderült, nem képesek ellátni a gyermekeket, ezért ők most nevelőszülőhöz kerültek, anyjuk felügyeleti jogát pedig szüneteltetik. Az anya azóta újabb gyermeket szült, akit már szülés után nevelőszülőkhöz vittek.
Az ügyészség a napokban vádat emelt a nő és élettársa ellen, felfüggesztett börtönbüntetést és a szülői felügyeleti jog megszüntetését javasolták.
Időben észrevenni a jeleket
„A családból való kiemelést (hacsak a fenyegető helyzet miatt nem azonnali intézkedésre kerül sor) általában megelőzi már néhány intervenció, például családlátogatás, családgondozás, védelembe vétel, veszélyeztetettnek nyilvánítás. Rendszerint a kiemelés előtt a család és a gyerek már a gyerekvédelmi rendszer látóterébe kerülnek, a kiemeléskor pedig először azt kell eldönteni, hogy a gyerekek hova kerüljenek. Az új, 2014 óta hatályos szabályozás szerint ilyen kisgyerekek nem kerülhetnek gyermekotthonba, csak nevelőszülőkhöz, viszont elsőbbséget élvez, ha van a családban olyan, aki vállalja, és aki alkalmas a gyerekek gondozására – a miskolci esetben a dédnagymama lehetett ez” – magyarázta Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő a hirado.hu-nak.
Mint mondta, a gyermekvédelmi szakemberek az ilyen esetekben összeállítanak egy nevelési tervet is a gyereknek, amely tartalmazza, hogy milyen speciális szükségletei vannak – például a trauma miatt szükségük van pszichológusi támogatásra. Ezek után rendszeresen felül kell vizsgálni a gyerekek elhelyezését és nevelési és gondozási tervét is – mondta a szakértő.
Nincs elég szakember
„Jogszabály szerint jár a gyerekeknek minden, amit a szükségleteik indokolnak, így a traumafeldolgozás, a pszichológustámogatás, egészségügyi ellátás és szociális ellátás is. Azonban a valóságban sokszor nem kapják meg a megfelelő segítséget, mert nincs elég szakember, nincs pszichológus, vagy nincs olyan, aki a trauma feldolgozásban járatos lenne, vagy a nevelőszülő, gyermekotthoni gondozó nem tudja vállalni, hogy elviszi a gyereket, mert túl messze van a szakember, vagy nincs helyettesítés stb. Sokszor tehát triviális dolgokon múlik, hogy a gyerekek hozzájutnak-e a szükséges támogatáshoz” – mondta Gyurkó Szilvia.
„Már az elhelyezésnél szempont kellene, hogy legyen, hogy olyan helyre kerüljön, ami a szükségleteinek megfelelő, tehát például olyan nevelőszülőhöz, aki fel van készítve arra, hogy traumatizált, bántalmazott gyerekekkel foglalkozzon. Ez azonban sokszor egyáltalán nem érvényesül, mert oda helyezik el a gyereket, ahol hely van” – mondta Gyurkó Szilvia.
Jankovics Dóra klinikai szakpszichológus a hirado.hu-nak kifejtette: a gyerekotthonokban, de a nevelőszülői hálózatokban is van elméletileg pszichológus, aki mind a gondozók, mind a gyerekek részére segítséget tud nyújtani. „Sajnos ez azonban csak az elmélet. Sok helyre nem találnak pszichológust, vagy 500 -1000 gyerekre és a gondozóikra jut egy fő, vagy még ennél is rosszabb a helyzet. Ehhez társul sokszor a fizikai feltételek (például zavarásmentes saját szoba, tárgyi eszközök, játékok, alkotóeszközök) hiánya. Esetmegbeszélésre, szakmai segítségkérésre, összefogásra is csak nagyon szerencsés esetekben számíthatnak a területen dolgozó kollégák. Ilyen körülmények közt valódi segítséget nyújtani, mély terápiás munkát folytatni szinte lehetetlen” – mondta Jankovics Dóra.
Illusztráció (Fotó: Reuters/Leonhard Foeger)
„Sokszor az egészségügyi ellátórendszerbe, gyerekpszichiátriákra kerülnek gyerekek, persze többnyire csak a nagyon súlyos, látványos tüneteket mutatók. Ezek az osztályok általában szintén túlterheltek, így gyors, legtöbbször tüneti kezelést kapnak (gyógyszer, valamilyen rövidterápia). Persze vannak jó példák is, ahol komoly, hosszútávon is megoldást nyújtó terápiára is lehetőség van” – fogalmazott a szakember.
Bántalmazott és bántalmazott közötti különbségek – nincsenek
Gyurkó Szilvia a hirado.hu-nak azt is elmondta: hogy az érzelmi bántalmazást és elhanyagolást ugyanúgy ítéljük meg gyermekvédelmi szempontból, mint a fizikai bántalmazást. „Nem számít, vannak-e látható jelek, mert pontosan tudjuk, hogy a lelki abúzus traumája kék-zöld foltok nélkül is súlyos és komolyan kell venni. Itt persze kérdés, hogy a szakember, aki a gyerekkel foglalkozik, be tudja-e azonosítani a bántalmazás jeleit, tüneteit” – mondta.
Tartják a kapcsolatot a szülőkkel
Gyurkó Szilvia szerint a szülőkkel való kapcsolat nagyon fontos kérdés. „Sokszor nehéz elfogadnunk, de a gyerekek számára a vér szerinti szülővel való kapcsolat szükséges a jólléthez, és joguk is van rá. A gyereket nem a szülőtől óvjuk, hanem az erőszaktól és a rossz bánásmódtól. Amíg a bíróság meg nem fosztja a szülőt ettől a jogától (a gyerek legfőbb érdeke érvényesítése érdekében), addig a gyerek számára biztonságos körülmények között és mindenkor az ő szükséglete és legfőbb érdeke szerint, de biztosítani kell a kapcsolattartást. Ha a gyerek nem akar találkozni, akkor a szakemberek dolga, hogy egyrészt ezt tiszteletben tartsák, érzelmileg támogatást nyújtsanak a gyereknek, és ezzel párhuzamosan elinduljon az a feldolgozó, támogató, segítő munka, aminek a végén a gyerek biztonságos körülmények között kapcsolatot tarthat a szülővel” – magyarázta a szakértő.
Fel tudnak épülni
A gyerekeknek nagyon jó a rehabilitációs képességük – szögezte le Gyurkó Szilvia. „Hatalmas traumákból is elég jól fel tudnak épülni, ha megfelelő támogatást, pozitív mintákat kapnak, szeretetteljes közegben élhetnek, ahol elfogadják őket és van körülöttük olyan személy, akivel bizalmi viszonyt építhetnek ki”- fejtette ki.
A szakember azonban hozzátette, hogy ha ezt a támogatást nem kapják meg, és a gyerekvédelem megelégszik azzal, hogy már nem a disznóólban laknak, de nincs ezen kívül más támogatás és segítség a feldolgozásban, akkor a gyerekek egyéniségén, személyiségén, „ellenálló-képességén” múlik, hogyan rehabilitálódnak és milyen szülőkké válnak majd.
Bántalmazottból bántalmazó?
„A gyermekvédelem 1997 óta fennálló rendszerében bizony már most szembesülünk azzal, hogy azok, akik a rendszer indulásakor azért kerültek a látókörbe, mert a szüleik bántalmazták őket, most megint kliensek, de már, mint szülők. Ez nem csak (vagy nem elsősorban) őket minősíti, hanem az egész magyar gyermekvédelmi rendszert” – fogalmazott Gyurkó Szilvia.
Jankovics Dóra szintén azt hangsúlyozta, hogy a családon belül elkövetett bántalmazás azért tud sokáig is eltartani, mert senki sem veszi észre, illetve ebben az esetben marad leginkább támasz nélkül az áldozat. Sok esetben a gyerek maga sem kér segítséget, mert úgy véli, hogy nem hinnének neki, fél a büntetéstől, de talán még azt sem tudja, hogy a szülei cselekedete jogsértő. Emellett a szülőhöz sokszor kettős kapcsolat fűzi a gyereket: sokszor a bántalmazás ellenére is szereti a szülőt, kötődik hozzá, sokszor önmagát okolja, úgy gondolja, hogy megérdemli, amit kapott, vagy egyéb mentséget keres az áldozat a bántalmazója számára – emelte ki a klinikai szakpszichológus.
„A szerzett sérülésekről nehéz egy kalap alatt beszélni, hiszen a bántalmazás is sokféle lehet: elhanyagolástól a szexuális bántalmazásig széles a skála. Minél idősebb a gyerek, minél rövidebb ideig tart a bántalmazás, annál több esélye van a kilábalásra. Az sem mindegy, hogy van-e a környezetében olyan ember, akihez kötődhet, aki védelmezi, biztonságot nyújt. Az alapszemélyiségen is rengeteg múlik. És persze a helyzetből kikerülés után sem mindegy, hogy milyen körülmények közé kerül. Kap-e állandó, elfogadó, szerető családot, vagy nevelőszülőtől nevelőszülőig vándorol, míg fel nem nő. Vagy épp csak annyival lesz jobb a helyzete, hogy már nem verik, kap tiszta ruhát, de kötődési igénye, szeretet iránti vágya kielégítetlen marad” – fogalmazott a klinikai szakpszichológus.
Természetesen vannak jó példák, akiknek sikerült talpra állni, és családot alapítani, de ők vannak kevesebben – mondta Jankovics Dóra, hozzátéve, hogy a legtöbb esetben sajnos az a köztudatban is élő minta érvényesül, hogy a bántalmazott gyerekekből bántalmazott vagy bántalmazó felnőtt lesz a későbbiekben. Ezek a korai súlyos traumák sajnos olyan mélyen érintik a személyiséget, hogy stabil, szerető párkapcsolat kialakítása szinte lehetetlenné válik – mondta Jankovics Dóra.
Jelzést bárki küldhet, mégsem teszik
Gyurkó Szilvia a hirado.hu-nak azt mondta: a jelzőrendszer a gyermekvédelem achilles sarka. „Az állami számvevőszék már 2004-ben kimondta: soha, a gyermekvédelmi rendszer elfogadása óta nem álltak rendelkezésre azok az anyagi, tárgyi, személyi erőforrások, amik a jogszabály végrehajtásához szükségesek lennének. A jogszabályok szerint a jelzőrendszeri tagoknak felelősségük, hogy ha felmerül a gyermekbántalmazás gyanúja, akkor jelzést küldjenek. Sőt a gyerekvédelmi törvényünk szerint bárki tehet jelzést. Sokszor azonban nem bíznak a szakemberek abban, hogy ha jelzést tesznek, akkor tényleg tesznek is majd valamit a gyerekvédelemben, ezért aztán nem is jeleznek. Máskor meg nem biztosak abban, hogy amit látnak, az tényleg bántalmazás, veszélyezteti a gyereket. Harmadrészt nem akarnak felelősséget vállalni, nem akarnak később macerát, bíróságokra járni stb. Azonban ha valaki a jelzőrendszer része, akkor nem opció, hogy nem jelez. Ez kötelezettsége, és ha nem teszi meg, akkor felelősségre vonható” – mondta Gyurkó Szilvia.
Jankovics Dóra szerint az elhanyagolásos esetek ezért maradnak sokszor felderítetlenek, mert nincsenek látványos tenyérnyomok. „Nincsenek egyértelmű kritériumok, hogy mi bántalmazás, mi nem. Emellett a személyiségi jogok védelme, az ártatlan rágalmazástól való félelem is sokszor visszatartja az embereket a beavatkozástól. Az sem ritkán fordul elő, hogy az áldozat letagadja a bántalmazást, védi a bántalmazóját, főleg, ha a szülőjéről van szó. Így, ha a környezet figyel, és gyanús jeleket lát, akkor is hosszas megfigyelés, beszélgetés, találkozás, esetleg a családdal, gyerekkel kapcsolatban lévő más személyek közti megbeszélések segíthetnek a jó döntés meghozásában” – mondta.
„Az ellátórendszer nem a legtökéletesebb, ezt a területen dolgozó szakemberek is látják. Sokszor nehéz mérlegelés, és egyéni döntés után lépnek csak. Hiszen ha a gyerek csak koszos, és tetves, mert nehéz körülmények közt élnek, de emellett a szülők szeretik, képességeikhez mérten ellátják, még mindig jobb helyen van otthon, mint egy bírósági hajcihő után intézetben, vagy nevelőszülők közt sodródva” – fogalmazott Jankovics Dóra.
