A nevem Kata a férjem neve pedig István, nyolc éve vagyunk házasok.
Az esküvőnk csodálatos volt, a vendégek szerelmet, megértést és gyerekeket kívántak nekünk.
A legnagyobb álmunk egy ház volt és 2-3 gyerek, akiket szerethetünk. Az első terhességem különböző egészségügyi okok miatt vetéléssel végződött, elkeseredtem de ez még nem jelentette a véget.
Boldogok voltunk amikor ismét teherbe estem, de sajnos nem tartott sokáig a boldogságunk, mert ezt a terhességet se tudtam kihordni.
Az orvosok a beavatkozás után közölték velem, hogy többé nem lehet gyermekem.
A fájdalmunk leírhatatlan volt, próbáltuk elfogadni a helyzetet. Mindenünk meg volt, ház, két autó, kétszer egy évben nyaralni mentünk, de az életünkből mégis hiányzott valami.
A férjemmel egy napon az örökbefogadásról beszélgettünk. István megkérdezte tőlem mit szólnék hozzá, ha örökbe fogadnánk egy gyereket, minden barátunknak van gyereke, csak a pelenkáról és a rajz filmekről beszélnek.
Már én is sokat gondolkodtam ezen a dolgon, de féltem felhozni ezt a témát.– Szeretnéd, ha örökbe fogadnánk egy gyereket? – Kérdeztem a férjemtől.– Kisfiú legyen vagy kislány?– Azt szeretném, ha lányunk lenne – mondta a férjem és úgy nevelnénk mint egy hercegnőt.– Nem mondhatok ellent neked – válaszoltam.
Minden iratot elintéztünk az örökbefogadáshoz, mivel stabilak voltak az anyagi körülményeink rövid idő alatt elintéződtek a dolgok és mehettünk az árvaházba. A gyerekek az udvaron játszottak amikor odaértünk, messziről néztem őket.
Egyszer csak egy kislány meghúzta a szoknyámat és mosolyogva azt kérdezte, hogy én vagyok-e az anyukája. A kislánynak szőke haja volt, és 3-4 év körüli lehetett.
Hirtelen azt sem tudtam mit válaszoljak neki, majd könnyes szemmel ezt feleltem:– Igen azért jöttem, hogy hazavigyelek.
A férjem az ölébe vette őt, majd az árvaház igazgatójához mentünk.
Amikor meglátott bennünket az igazgató, a kislányt átadta a nevelőnőnek, minket pedig az irodájába vezetett.
– Nem olyan egyszerű a dolog ahogy azt önök gondolják – mondta az igazgató, ez a gyerek nincs egyedül, van még két lánytestvére, hármasikrek.
– Így is örökbe fogadják őket? Nem jött, hogy elhiggyük azt amit hallunk.
A szüleik elhagyták őket? – kérdeztem én.– A lányok anyukája óvónő volt az árvaházban, nagyon fiatalon maradt terhes, a szülésnél az orvosok nem tudták őt megmenteni. Senki sem akarta a családból örökbe fogadni őket.
– mondta az igazgató. Nehéz három gyereket örökbe fogadni, de nem választhatjuk el őket egymástól.
– Mi örökbe fogadjuk őket – válaszoltuk. Odamentünk a lányokhoz, megöleltük őket, ők pedig rengeteg kérdést tettek fel nekünk. Néhány nappal később mind az öten otthon voltunk, végre együtt, mint egy család.
A lányok jelentik a boldogságot a számunkra, így már van értelme az életünknek..
eztnezdmeg
