Milyen hűtőközeg legyen a klímámban? R410-a vagy R-32?

A környezetvédelem és a fenntartható fejlődés napjainkban gyakran szóba kerülnek, s nincs ez másként akkor sem, ha klíma választásáról van szó. A klímatechnika területén tevékenykedő cégek felé is egyre nagyobbak az elvárások, s ezeknek megfelelően igyekeznek olyan készülékeket gyártani, melyek óvják környezetünket, de ugyanakkor mégis hatékonyak.

A technológia az évek során sokat fejlődött, és az fejlesztések terén fontos szerep jut a hűtőközeg összetételének is. Ennek azonosítására az R betűt szokták használni.

Környezetvédelmi egyezmények

Korábban hűtőközegként olyan gázokat használtak, melyek freont tartalmaztak, s ezáltal hatással voltak az ózonréteg állapotára is. Az ilyen vegyi anyagok használatára vonatkozóan több egyezmény is született, így Montreálban 1987-ben és 1989-ben is. Körülbelül ekkortól kezdődött a cégek törekvése arra vonatkozóan, hogy kiszűrjék az ózonkárosító anyagok használatát a klímák üzemelése során. 2010-től tovább szűkült a használható hűtőközegek fajtáinak száma.

Környezetbarát klíma R32-es hűtőközeggel

A környezetvédő hűtőközegek megértéséhez érdemes tisztában lenni a GWP érték fogalmával. A globális felmelegedési potenciál azt mutatja meg, hogy mennyire járul hozzá a vegyi anyag a globális felmelegedéshez, vagyis hatása mennyivel haladja meg a CO2 molekula hatását.

Érdemes tisztában lenni azzal, hogy ez nem ad pontos értéket, hiszen hozzá kell számolni a klíma üzemeltetéséhez szükséges áram termelésekor keletkező CO2-t is, mely szintén fokozza az üvegházhatást.

A sokat emlegetett R32-es hűtőközeg egy környezetbarát gáz, a speciálisan tisztított fluorid. Ennek GWP értéke sokkal alacsonyabb, mint az R410A és több, már betiltott hűtőközegé. Sok klíma még az R410A hűtőközeggel van feltöltve, melyet 2010 óta használnak a cégek az R22 felváltására. Ugyan ez sem járul hozzá az ózonréteg elvékonyodásához, de magas GWP értékkel rendelkezik

Kétségtelen, hogy biztonságosan használható, de érdemes róla tudni, hogy például tűzesetkor mérgező gázok keletkezhetnek belőle.

Ezzel szemben az R32 egy szagtalan, gyúlékony gáz, de gyúlékonysága nagyon alacsony és még közvetlen tűz esetén sem gyullad meg. A japán klímagyártók alkalmazták először, s egyre több cég dolgozik azon, hogy a korszerű, környezetbarát megoldás kerüljön a piacra készülékeik esetében. Klíma választás alkalmával tehát érdemes az új hűtőközeg mellett dönteni, hiszen értékei kiválóak, s a környezetvédő megoldásért cserébe nem kell lemondani a hatékonyságról. Természetesen nem mehetünk el az energiatakarékos működés mellett sem, hiszen ezzel nem csak pénztárcánkat kíméljük, de környezetünket szintén.

Fenntartható fejlődés korszerű megoldásokkal

A fenntartható fejlődés titka többek között abban is rejlik, hogy a mindennapi kényelem érdekében használt készülékek, alapanyagok minél kevésbé károsítsák környezetünket. Ezt célozzák azok a nemzetközi egyezmények és hazai jogviszonyok közötti jogszabályok is, melyek a klíma használatára is vonatkoznak.

Ugyan a kínálatban már nem találhatóak meg a korábban sok gondot okozó típusok, de napjainkban is van választási lehetőségünk a még gyakran használt, és a már korszerűnek számító megoldások között.

Ma már nem csak a tikkasztó nyári hőség miatt érdemes klímaberendezés mellett dönteni, hanem azért is, hogy az átmeneti hónapokban szintén kellemes hőmérséklet uralkodjon otthonunkban vagy az irodában.

A megfelelő készülékek felszerelését, karbantartását kivétel nélkül szakemberre célszerű bízni.

A split klímák mellett a mobil klímák iránt is sokan érdeklődnek, érdemes már a szezon előtt gondoskodni a kétségkívül hasznos eszköz beszereléséről.

klimatipp

Hirmagazin.eu