image_2014-08-25-05-24-51_53fac8a3f0158.jpg

Egyetlen gól Debrecenben, nyert a Fradi, feljött a Diósgyőr – MTI
A címvédő Debrecen hazai környezetben, Kulcsár Tamás góljával, 1-0-ra nyert a Szombathelyi Haladás ellen a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
A ferencvárosi Busai Attila, miután gólt szerzett az OTP Liga 5. fordulójában játszott Ferencváros – Nyíregyháza Spartacus bajnoki labdarúgó mérkőzésen a Groupama Arénában 2014. augusztus 24-én. Háttérben Ugrai Roland. (fotó: MTI)

OTP Bank Liga, 5. forduló:
DVSC-TEVA -Szombathelyi Haladás 1-0 (0-0)
—————————————–
Nagyerdei Stadion, 5000 néző, v.: Fábián
gólszerző: Kulcsár (50.)
sárga lap: Vadnai (37.), Lázár (62.), illetve Dvorschák (40.), Devecseri (48.), Katona (59.), Nagy O. (68.)

A várakozásoknak megfelelően a Debrecen játszott mezőnyfölényben az első félidőben, ugyanakkor a legnagyobb helyzetet Gaál révén a vendégek puskázták el.

A szünet után nem sokkal már megszerezte a vezetést a hazai alakulat, a folytatásban többször is növelhette volna előnyét Kondás Elemér csapata, de nem tudott élni lehetőségeivel. A Haladás ugyan mindent megpróbált, de sorozatban negyedik debreceni bajnokiján sem tudott a kapuba találni.
élen a Videoton, feljött a Diósgyőr
A Videoton az MTK elleni sima, 5-0-ás sikerével továbbra is százszázalékos teljesítménnyel áll a tabella élén a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulója után. A székesfehérvári együttes meglepően fölényes, 5-0-ás sikert aratott szombaton a forduló előtt negyedik MTK ellen.

A második helyre a Diósgyőr lépett előre, amely Pécsen tudott nyerni vasárnap, míg az újpesttel döntetlenre végzett Paks visszacsúszott a harmadik pozícióba.

A bajnoki címvédő Debrecen hazai pályán legyőzte a Haladást, így jelenleg a nyolcadik helyen áll, nyolc ponttal lemaradva a Videotontól.

A Ferencváros a Nyíregyháza elleni 3-1-es sikerrel avatta fel tétmérkőzésen új stadionját, s már a negyedik.

OTP Bank Liga, 5. forduló:
Ferencváros-Nyíregyháza Spartacus 3-1
PMFC-Matias – Diósgyőri VTK 1-2
DVSC-TEVA – Szombathelyi Haladás 1-0

szombaton játszották:
MVM-Paks – újpest FC 0-0
Kecskeméti TE-Dunaújváros Pase 0-0
Videoton FC-MTK Budapest 5-0
Lombard Pápa Termál FC-Győri ETO FC 0-0

pénteken játszották:
Budapest Honvéd-Puskás Akadémia 1-0

A tabella:
1. Videoton FC 5 5 – – 16-2 15 pont
2. Diósgyőri VTK 5 4 1 – 10-4 13
3. MVM-Paks 5 3 2 – 9-1 11
4. Ferencváros 4 3 – 1 7-3 9
5. MTK Budapest 5 3 – 2 7-8 9
6. újpest FC 5 2 3 – 4-2 9
7. Lombard Pápa Termál FC 5 2 2 1 5-6 8
8. DVSC-TEVA 5 2 1 2 4-3 7
9. Budapest Honvéd 5 2 – 3 5-6 6
10. Győri ETO FC 5 1 1 3 5-7 4
11. Szombathelyi Haladás 5 1 1 3 2-6 4
12. Nyíregyháza Spartacus 5 1 1 3 3-9 4
13. PMFC-Matias 5 – 3 2 5-10 3
14. Puskás Akadémia 5 – 2 3 4-8 2
15. Dunaújváros Pase 4 – 2 2 1-7 2
16. Kecskeméti TE 5 – 1 4 4-9 1

Kép: Sporthiradó