Nem lesz célzott  „ittasságellenőrző” akció, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne az alkoholfogyasztást mérő, ittas sofőrökkel szemben intézkedő rendőrökkel.

Nagyon sokan indulnak útnak húsvétkor, ezért a rendőrök főleg a forgalmat, a torlódások „kiküszöbölését” segítik majd az ünnepi időszakban – mondta az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az M1 aktuális csatornán.

Gál Kristóf közölte: ahogy az elmúlt években, úgy az idén sem lesz célzott „ittasságellenőrző” akció, de ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne lehetne majd találkozni az alkoholfogyasztást mérő, ittas sofőrökkel szemben intézkedő rendőrökkel.

A szóvivő a nemrég megtartott Speedmarathon elnevezésű akcióról elmondta: több mint másfél millió járművet ellenőriztek 1305 helyszínen, és 5686 vezetőt értek gyorshajtáson, vagyis minden 300. sofőr lépte túl a sebességhatárt. Mivel a múlt évben minden 100. nem tartotta be ezeket a szabályokat, „elég jól átment az üzenet” – fogalmazott. Felhívta a figyelmet arra is, hogy aznap senki nem halt meg a közutakon.

Gál Kristóf emlékeztetett arra, hogy a gyorshajtás a balesetek 31 százalékát okozza, a képzeletbeli dobogó első helyéről nem is lehet azt letaszítani. Kiemelte, hogy a sebességmérő akció helyszíneit a lakosság javaslatai alapján jelölték ki.

Nyitókép: MTI/Mohai Balázs
infostart

ElőzőHertha: elfogyott a türelem, Dárdainak mennie kell
Következő.. Ha hétfő, kell a tartalmas ebéd a magyaroknak, hogy legyen kalória a hétre! Íme, a cigénypecsenye hagymásan receptje! Oszd meg!
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza