„Szeretném látni a napot” – vallja Diego Maradona, aki tisztulni és dolgozni ment a közép-amerikai ország kábítószerközpontjaként emlegetett Sinaloába, a másodosztályú Doradoshoz.

Finoman fogalmazva veszélyes vállalkozásnak tűnt Diego Maradonát elvinni edzőnek Sinaloa tartományba, az egyik leghírhedtebb mexikói drogkartell központjába. Mielőtt váratlanul rábízták szeptemberben Culiacán város másodosztályú csapata, a Dorados irányítását, az argentin futball-legenda utolsó emlékezetes nyilvános szereplése a nyári világbajnoksághoz kötődött: nehéz elfelejteni az inkább kiábrándító, mintsem mulatságos jeleneteket, amint hazája válogatott mérkőzésein a lelátón önkívületi állapotban tombol, mutogat, keze nyomán gyanús fehér foltokat hagyva a plexifalon, majd imbolygó testét átkaroló testőre ölelésében egyik percről a másikra rosszul lesz.

Szánalmas vergődése volt a valamikori labdarúgónak, akit addig istenítettek, amíg maga is elhitte istenségét, ha pedig egy-egy pillanatra mégis elbizonytalanodott, szerét ejtette, hogy újra a mennyekben találja magát. A fehér porfelhőbe burkolózó nyári emlékekre gondolva a napi monoton munka a mexikói másodosztályú klubnál minimum tisztítótűznek, de inkább pokolnak ígérkezett a fél méterrel a föld fölött lebegő dísztréner számára. Ő sem látta ezt másként.

„Sok-sok hibát elkövettem életemben, szeretném visszaadni a Doradosnak, amit elveszítettem kicsapongásaim idején – tisztázta az 58 éves sportcsillag már sinaloai munkába állása előtt. – Tizennégy évig betegesen éltem, egyre csak őröltem fel magamat. Most már szeretném látni a napot, szeretnék este ágyba bújni. Mert amíg tartott a kizökkent időszak, még csak le sem feküdtem éjszakára. Azt sem tudtam, mi az a párna. Ezért fogadtam el a Dorados ajánlatát.”

Aki ezek után elképzeli, amint az új edző higgadtan osztja a taktikai utasításokat, csendes alázattal vezeti a napi edzéseket, udvarias visszafogottsággal üdvözli a közönséget, azt az első hetek mexikói képei, videói kiábrándíthatják. Bejárta a világmédiát a tribün előtt magát eksztázisban ünnepeltető főnök fotója, a délelőtti tréningre furcsa térdbaja miatt sajnálatra méltó állapotban kitámogatott férfi sántikálása, az öltöző közepén törzsi örömtáncot lejtő győztes hadvezér különműsora. Szóval Maradona új környezetében is Maradona maradt – igaz, sokak meglepetésére a szakmai teljesítménye jóval felülmúlja a múltja alapján támasztott elvárásokat.

A labdára azért egészen más szemmel nézett… (Fotók: AFP)

A kilencvenes évekbeli próbálkozásokat az argentin Mandiyú de Corrientesnél és a Racingnál felejtsük el, a 2010-es dél-afrikai világbajnoki negyeddöntőben végződő kétéves szövetségi kapitányi időszakát sem emlegetik aranykorként Argentínában, de az emírségekbeli al-Vaszlnál (2011–2012) és al-Fudzsairánál (2017–2018) alkalmazott munkamódszereit sem tanítják az edzőképző tanfolyamokon. Bár a Doradosnál rögtön az első mérkőzésén 2–1-es vereséggel nyitott a Querétaro ellen a kupában, azóta a bajnokságban öt győzelmet és egy döntetlent jegyzett, a pocsékul rajtoló együttest a hetedik helyig segítve a táblázaton. Mégis kétséges, hogy marad-e tisztségében, sőt furcsa módon minél nagyobb sikereket ér el, annál bizonytalanabb a folytatás.

A klubtulajdonos Jorge Alberto Hanknak ugyanis az első osztályban is van érdekeltsége, hozzá tartozik a mostanság éppen edzőválságot élő élvonalbeli Club Tijuana is. Tartja magát a szóbeszéd, hogy Tijuana volt polgármesterének fia, a néhai dúsgazdag vállalkozó, Carlos Hank González unokája csak azért ültette le a Dorados kispadjára Maradonát, hogy felkészítse a neki szánt és hírnevéhez méltó feladatra, a Club Tijuana vezetésére. Amióta szolgálatba állt a világhírű futballszemély a második ligában, az érintettek újra és újra kénytelenek cáfolni a logikusnak tetsző felvetést. Hogy közben mit szólnak a mexikói kalandhoz Fehéroroszországban, a Maradonát a nyáron három évre elnökként szerződtető Bresztnél, csak találgatni tudjuk.

„Megkerestem Diegót, elmondtam neki, kik vagyunk, mit szeretnénk, mik a terveink – idézte fel a kapcsolatfelvételt a mexikói klubvezér. – Éreztem rajta az elszántságot, az elkötelezettséget. Ne higgyék, hogy ez csak cirkusz, nem azért hoztuk őt ide, a pályán kívánunk eredményeket elérni. Szeretnénk feljuttatni a Doradost az első osztályba.”

Munkaadójának szép tervei köszönnek vissza Maradona mexikói hitvallásában is.

„Dolgozni jöttem, teljes szívvel – szögezte le. – Nem bírom a védekező futballt, jelszavunk a támadás és a győzelem. Új időszak kezdődött. Amikor kábítószereztem, visszafelé mentem, a futballban azonban előre kell nézni.”

Ha pedig a kilátástól netán megszédül az ember, az sem árt, ha van mellette egy ugrásra kész testőr…

Kapcsolódó:

Ötvennyolcadik születésnapja alkalmából köztéri szobrot avattak október végén Diego Maradona tiszteletére nevelőegyesülete, az Argentinos Juniors stadionja mellett. A megörökített mozdulat az 1986-os világbajnokságon, az angolok elleni negyeddöntőn (2–1) szerzett első gólja előtti cselsorozatból való, amelyet sokan az argentin futballista pályafutása csúcspillanatának tartanak. Jorge Martínez szobrász úgy fogalmazott, ez volt az a gól, amelyet nem egy ember rúgott, hanem egy ország kiáltott a kapuba.

Maradonapoli címmel rendhagyó dokumentumfilmet mutattak be nemrégiben Olaszországban. Alessio Maria Federici rendező alkotása a témával foglalkozó egyéb művekkel ellentétben nem Diego Maradona szemszögéből mutatja be az egykori argentin támadó pályafutásának csúcsidőszakát, a Napolinál töltött éveket (1984–1991), hanem a délolasz tengerparti város lakosainak történetein keresztül szemlélteti a mitikus futballhős hatását a nápolyiak mindennapi életére. Megszólal a filmben mások mellett pizzafutártól nyugalmazott könyvtárigazgatóig a város számos karaktere, maga a főhős azonban még meccsjelenetek erejéig sem bukkan fel a vásznon.

Forrás: nemzetiport.hu

ElőzőElképesztő! Ez a plakát jelent meg Orbán Viktor házánál! Oszd meg!
KövetkezőLengyelország: Január 1-től, a négygyermekes anyukák nyugdíjba mehetnek! Íme a részletek!
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza