„Szeretném látni a napot” – vallja Diego Maradona, aki tisztulni és dolgozni ment a közép-amerikai ország kábítószerközpontjaként emlegetett Sinaloába, a másodosztályú Doradoshoz.
Finoman fogalmazva veszélyes vállalkozásnak tűnt Diego Maradonát elvinni edzőnek Sinaloa tartományba, az egyik leghírhedtebb mexikói drogkartell központjába. Mielőtt váratlanul rábízták szeptemberben Culiacán város másodosztályú csapata, a Dorados irányítását, az argentin futball-legenda utolsó emlékezetes nyilvános szereplése a nyári világbajnoksághoz kötődött: nehéz elfelejteni az inkább kiábrándító, mintsem mulatságos jeleneteket, amint hazája válogatott mérkőzésein a lelátón önkívületi állapotban tombol, mutogat, keze nyomán gyanús fehér foltokat hagyva a plexifalon, majd imbolygó testét átkaroló testőre ölelésében egyik percről a másikra rosszul lesz.
Szánalmas vergődése volt a valamikori labdarúgónak, akit addig istenítettek, amíg maga is elhitte istenségét, ha pedig egy-egy pillanatra mégis elbizonytalanodott, szerét ejtette, hogy újra a mennyekben találja magát. A fehér porfelhőbe burkolózó nyári emlékekre gondolva a napi monoton munka a mexikói másodosztályú klubnál minimum tisztítótűznek, de inkább pokolnak ígérkezett a fél méterrel a föld fölött lebegő dísztréner számára. Ő sem látta ezt másként.
„Sok-sok hibát elkövettem életemben, szeretném visszaadni a Doradosnak, amit elveszítettem kicsapongásaim idején – tisztázta az 58 éves sportcsillag már sinaloai munkába állása előtt. – Tizennégy évig betegesen éltem, egyre csak őröltem fel magamat. Most már szeretném látni a napot, szeretnék este ágyba bújni. Mert amíg tartott a kizökkent időszak, még csak le sem feküdtem éjszakára. Azt sem tudtam, mi az a párna. Ezért fogadtam el a Dorados ajánlatát.”
Aki ezek után elképzeli, amint az új edző higgadtan osztja a taktikai utasításokat, csendes alázattal vezeti a napi edzéseket, udvarias visszafogottsággal üdvözli a közönséget, azt az első hetek mexikói képei, videói kiábrándíthatják. Bejárta a világmédiát a tribün előtt magát eksztázisban ünnepeltető főnök fotója, a délelőtti tréningre furcsa térdbaja miatt sajnálatra méltó állapotban kitámogatott férfi sántikálása, az öltöző közepén törzsi örömtáncot lejtő győztes hadvezér különműsora. Szóval Maradona új környezetében is Maradona maradt – igaz, sokak meglepetésére a szakmai teljesítménye jóval felülmúlja a múltja alapján támasztott elvárásokat.
A kilencvenes évekbeli próbálkozásokat az argentin Mandiyú de Corrientesnél és a Racingnál felejtsük el, a 2010-es dél-afrikai világbajnoki negyeddöntőben végződő kétéves szövetségi kapitányi időszakát sem emlegetik aranykorként Argentínában, de az emírségekbeli al-Vaszlnál (2011–2012) és al-Fudzsairánál (2017–2018) alkalmazott munkamódszereit sem tanítják az edzőképző tanfolyamokon. Bár a Doradosnál rögtön az első mérkőzésén 2–1-es vereséggel nyitott a Querétaro ellen a kupában, azóta a bajnokságban öt győzelmet és egy döntetlent jegyzett, a pocsékul rajtoló együttest a hetedik helyig segítve a táblázaton. Mégis kétséges, hogy marad-e tisztségében, sőt furcsa módon minél nagyobb sikereket ér el, annál bizonytalanabb a folytatás.
A klubtulajdonos Jorge Alberto Hanknak ugyanis az első osztályban is van érdekeltsége, hozzá tartozik a mostanság éppen edzőválságot élő élvonalbeli Club Tijuana is. Tartja magát a szóbeszéd, hogy Tijuana volt polgármesterének fia, a néhai dúsgazdag vállalkozó, Carlos Hank González unokája csak azért ültette le a Dorados kispadjára Maradonát, hogy felkészítse a neki szánt és hírnevéhez méltó feladatra, a Club Tijuana vezetésére. Amióta szolgálatba állt a világhírű futballszemély a második ligában, az érintettek újra és újra kénytelenek cáfolni a logikusnak tetsző felvetést. Hogy közben mit szólnak a mexikói kalandhoz Fehéroroszországban, a Maradonát a nyáron három évre elnökként szerződtető Bresztnél, csak találgatni tudjuk.
„Megkerestem Diegót, elmondtam neki, kik vagyunk, mit szeretnénk, mik a terveink – idézte fel a kapcsolatfelvételt a mexikói klubvezér. – Éreztem rajta az elszántságot, az elkötelezettséget. Ne higgyék, hogy ez csak cirkusz, nem azért hoztuk őt ide, a pályán kívánunk eredményeket elérni. Szeretnénk feljuttatni a Doradost az első osztályba.”
Munkaadójának szép tervei köszönnek vissza Maradona mexikói hitvallásában is.
„Dolgozni jöttem, teljes szívvel – szögezte le. – Nem bírom a védekező futballt, jelszavunk a támadás és a győzelem. Új időszak kezdődött. Amikor kábítószereztem, visszafelé mentem, a futballban azonban előre kell nézni.”
Ha pedig a kilátástól netán megszédül az ember, az sem árt, ha van mellette egy ugrásra kész testőr…
Kapcsolódó:
Ötvennyolcadik születésnapja alkalmából köztéri szobrot avattak október végén Diego Maradona tiszteletére nevelőegyesülete, az Argentinos Juniors stadionja mellett. A megörökített mozdulat az 1986-os világbajnokságon, az angolok elleni negyeddöntőn (2–1) szerzett első gólja előtti cselsorozatból való, amelyet sokan az argentin futballista pályafutása csúcspillanatának tartanak. Jorge Martínez szobrász úgy fogalmazott, ez volt az a gól, amelyet nem egy ember rúgott, hanem egy ország kiáltott a kapuba.
Maradonapoli címmel rendhagyó dokumentumfilmet mutattak be nemrégiben Olaszországban. Alessio Maria Federici rendező alkotása a témával foglalkozó egyéb művekkel ellentétben nem Diego Maradona szemszögéből mutatja be az egykori argentin támadó pályafutásának csúcsidőszakát, a Napolinál töltött éveket (1984–1991), hanem a délolasz tengerparti város lakosainak történetein keresztül szemlélteti a mitikus futballhős hatását a nápolyiak mindennapi életére. Megszólal a filmben mások mellett pizzafutártól nyugalmazott könyvtárigazgatóig a város számos karaktere, maga a főhős azonban még meccsjelenetek erejéig sem bukkan fel a vásznon.
