Szakértők szerint ha megindulna a Magyarországgal szembeni eljárás, azzal nem a kormányt és Orbán Viktor miniszterelnököt, hanem a magyar embereket büntetnék.

Illusztráció (Fotó: hirado.hu/Pósa Károly)

Az európai uniós támogatások és a szavazati jog megvonása esetén a magyar emberek és választópolgárok érdekeit nehezen lehetne megvédeni. Kedden vitáznak, szerdán szavaznak a Sargentini-jelentésről.

A merev, szigorú tények azt mondatják, hogy 376 képviselő egyirányú igen szavazata kell ahhoz, hogy elfogadják a jelentést – jelentette ki ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában. Az Európai Parlament (EP) kedden vitázik, majd szerdán szavaz a Judith Sargentini zöldpárti képviselő által összeállított különjelentésről, amelyet a testület illetékes bizottságában korábban nagy többséggel elfogadtak.

Az alkotmányjogász a latolgatáshoz annyit fűzött hozzá, nyilvánvalóan kellőképpen érzékenyítettek az európai uniós magországok, beleértve egyes politikusokat is, függetlenül attól, hogy mely párthoz tartoznak, általánosságban félnek a változástól.

Kalodába zárt valóság

Lomnici Zoltán szándékosan nem használja a populista, radikális és bevándorlásellenes jelzőket azokra az erőkre, amelyek most a visegrádi négyeknél, Olaszországban vagy Ausztriában hatalmon vannak, mert ők – a szakértő szerint – a változást képviselik, és minden egyes címke valójában kalodába zárja a valóságot.

Jóval többről van szó annál, hogy bevándorlásellenességről, populizmusról vagy radikalizmusról beszélhetnénk. Egyszerűen egy újfajta politikáról van szó, illetve olyan politikusokról, akik realitásvezérelt politikát folytatnak, felismerik a jogos társadalmi választói igényt, és erre reagálnak kormányzati döntésekkel – fejtette ki a szakértő.

Hozzátette: vannak olyan delegált európai parlamenti (EP-) képviselők, akik eleve félnek attól, hogy bármilyen módon támogassák az említett pártokat. Ehhez hozzájárul még az, hogy különböző lobbi csoportok, mint például a Nyílt Társadalom Alapítvány is fenntartásokkal viseltetnek több párt, vagy éppen a magyar kormány tekintetében.

Ordas hazugság, hogy a kormányt büntetnék?

A legnagyobb „probléma” egyébként az, hogy amennyiben büntetnek, és elindul Magyarországgal szemben a hetes cikk szerinti eljárás többlépcsős folyamata, akkor azzal nem a kormányzatot vagy a magyar miniszterelnököt büntetik, hanem a magyar embereket – fejtette ki Lomnici Zoltán.

Elmondta: a szavazati jog és az uniós támogatási források megszüntetése nem a kormányzatot érinti. „Ordas hazugság és valótlanság az, amit egyes ellenzéki pártok állítanak. Bizony itt a magyar emberek bőrére megy a vásár, és az elsődleges vesztesek a magyar emberek lehetnek” – vélekedett Lomnici Zoltán.

Az Európai Néppárt (EPP) pártcsalád része a magyar kormányzó párt is, azonban úgy tűnik, törésvonalak alakultak ki párton belül, egyesek arra várnak, hogy az EP-szavazás után kizárják soraikból a Fideszt – hangzott el a felvetés a műsorban.

Halványuló európai bal és jobboldal?

Kovács István, az Alapjogokért Központ igazgatója szerint jelenleg már nem a politikai bal és jobboldal határozza meg az európai politikát, hanem sokkal inkább az, hogy a globalizációhoz és annak különböző ágenseihez, mint például a migrációhoz, miként viszonyul egy politikai erő.

Ezért van az, hogy bár a V4-ek között nincs két kormányfő, aki ugyanabban a pártcsaládban foglalna helyet, mégis teljes az egyetértés, nemcsak migráció, de számos más politikai területen is. Ezzel szemben a Néppárt nem ilyen logika mentén szerveződik – fejtette ki Kovács István.

Hét perc alatt is lehet sorsfordító eszmefuttatást megosztani

A kedden délután 3 órakor kezdődő strasbourgi vitán Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz, aki hét percet kapott a felszólalásra az ülés elején. Lomnici Zoltán ennek kapcsán kifejtette: több orgánum is megírta, hogy Orbán Viktor 1989-ben, a Hősök terén is csupán hét percet kapott a felszólalásra, tehát lehet világmegváltó beszédet, sorsfordító eszmefuttatást megosztani a hallgatósággal.

Ugyanakkor ha az EP-n belüli erőviszonyokat nézzük, hogy mennyi idő alatt készült el a jelentés, mik a források, elmondhatjuk, hogy a „hallgattassék meg a másik fél is” római jogi elve alapvetően sérül ebben az eljárásban – jelentette ki Lomnici Zoltán.

Szerző: hirado.hu
Forrás: Kossuth Rádió

ElőzőA felhasználók több mint negyede törölte a Facebook közösségi portál alkalmazását a telefonjáról.
KövetkezőNagy bajban van Lagzi Lajcsi: meghalt a szerelő, aki mellette vallott volna
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza