Három személy vesztette életét a baleset következtében Lakitelek térségében

Mint arról korábban beszámoltunk, a 44-es számú főút 22.604-es méterénél halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt.

A 44-es számú főúton Lakitelek felől Kecskemét irányába közlekedett 2018. július 29-én 21 óra 10 perc körül egy Honda Civic típusú személygépjármű. A helyszíni szemle adatai szerint az előtte haladó BMW személygépkocsi előzésébe kezdett, azonban nem tudta a manővert befejezni, és összeütközött a szemközti forgalmi sávban közlekedő Peugeot 206 típusú autóval.

A Honda ezután nekicsapódott az általa korábban megelőzött járműnek, majd ennek hatására árokba sodródott. A baleset következtében a Honda kigyulladt, és az abban utazó három személy olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A Peugeot sofőrje az elsődleges orvosi vélemény alapján súlyos sérülést szenvedett. A baleset körülményeit a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

Kérjük, vezessenek óvatosan és körültekintően! Előzni csak abban az esetben szabad, ha az előzés céljából igénybe venni kívánt forgalmi sávban szemből közlekedő járművek forgalmát a manőver nem zavarja, illetve az előzni kívánó jármű előzését más jármű nem kezdte meg.

Az előzést csak akkor lehet megkezdeni, ha a megelőzendő jármű mellett megfelelő oldaltávolságot lehet tartani, illetve ugyanabban a forgalmi sávban haladó másik jármű előzési szándékot nem jelzett. Az előzés befejezése után a járművel a megelőzött jármű elé, annak zavarása nélkül kell tudni visszatérni.

Forrás: police.hu

ElőzőKálmán Olga élő adásban gyomorforgatóan dicsekedett a fizetésével
KövetkezőMost érkezett: tömegbe hajtott egy autós a belvárosban, sokan megsérültek Manhattanben
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza