A határokat meg kell védeni, senkit nem szabad behozni vagy beengedni: „minden megmentettnek vissza kell térnie Afrikába, csak így akadályozhatjuk meg a tömeges haláleseteket a tengeren” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök abban az interjúban, amely teljes terjedelemben a Bild című német tömeglap honlapján jelent meg csütörtökön.

Orbán Viktor, miniszterelnök (MTI/EPA/Nicolas Lambert)

A kormányfő hozzátette: a bevándorláspolitika nem az Európai Unió közös feladata, ez minden tagállam nemzeti ügye. A miniszterelnök szerint a felelősség első sorban azoké, akik útnak indulnak, de hibásak azok az európai politikusok is, akik bátorítják a migránsokat, és azt a benyomást keltik, hogy érdemes útnak indulni. „Ha tehát életeket akarunk menteni, akkor a Földközi-tenger déli partjánál kell feltartóztatnunk az embereket, mielőtt a reménytelen útnak nekivágnak” – fogalmazott a miniszterelnök. „Minden olyan döntés, amely a migránsoknak azt üzeni, jöhetnek, újabb és újabb tragédiákat fog eredményezni” – hangoztatta.

Kifejtette, hogy a magyar megoldás 2015 óta három elemre épül: a saját külső határainkat meg kell védeni, a bajban lévő embereknek helybe kell vinni a segítséget, ha pedig egy tagállam maga úgy dönt, hogy átvesz migránsokat, azt önként megteheti. Arra a kérdésre, hogy Magyarország fogad-e be önként migránsokat, a miniszterelnök egyértelművé tette: a magyar emberek döntöttek, nem akarnak bevándorlást. A kormányfő hozzátette, hogy a nők és a gyermekek segítséget kapnak a határnál, de gazdasági bevándorlókat Magyarország nem fogad be.

A segítséget oda kell vinni, ahol szükség van rá

A lap rákérdezett arra is, amikor a legutóbbi EU-csúcs után Angela Merkel német kancellár úgy nyilatkozott, hogy Magyarországgal is sikerült megállapodni menekültek befogadásáról és visszavételéről. Orbán Viktor elmondta, hogy Angela Merkel Brüsszelben azt a kérdést tette fel, hogy ki hajlandó tárgyalni, amire Magyarország azt válaszolta, bármikor tárgyalhatunk. Ennyi történt, nem több – idézte fel a történteket a miniszterelnök. Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország álláspontja évek óta az, hogy nem a bajt kell Európába hozni, hanem a segítséget kell odavinni, ahol szükség van rá.

Angela Merkel, német kancellár (MTI/EPA/Clemens Bilan)

A miniszterelnök kifejtette, hogy nagyszabású tervre van szükség azon országok részére, ahonnan a menekültek jönnek. Olyan projektekre, amelyek megakadályozzák, hogy a migránsok egyáltalán útnak induljanak. „Ebben Magyarország örömmel benne lenne” – tudatta a kormányfő. A lap arra is rákérdezett, hogy mit gondol Angela Merkel tevékenységéről. A kormányfő világossá tette, hogy nem feladata minősíteni a kancellár munkáját, ez a német választópolgárok dolga. „Merkel asszony sem kritizált engem soha” – tette hozzá a kormányfő. Orbán Viktor rámutatott, hogy mindig őszintén vállalja, ha más véleményen van, és a migráció kérdése ilyen terület.

A magyarok érzékenyek a nemzeti függetlenségükre

„Merkel asszony nem illetékes abban, hogy ki élhet Magyarországon. Én sem engedném meg magamnak, hogy eldöntsem azt, ki él Németországban és ki nem. És ezt teljes udvariassággal elmondjuk” – magyarázta. Megjegyezte: ha ő olyan menekültpolitikát folytatna, mint Angela Merkel, az emberek még aznap elzavarnák. Évtizedekig megszállt népként a magyarok érzékenyek a nemzeti függetlenségükre – mutatott rá. A Bild Donald Trump amerikai elnökről és Vlagyimir Putyin orosz államfőről is kérdezte Orbán Viktort, hogy szerinte melyikük jelent nagyobb fenyegetést.

Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök (MTI/EPA/Anatolij Malcev)

A miniszterelnök elmondta, ha a washingtoni kormányzat úgy érzi, hogy nem engedhet meg magának kereskedelmi deficitet Európával szemben, hogy tartani tudja a versenyt Kínával, akkor erről tárgyalni kell a „transzatlanti családon” belül. Oroszországgal kapcsolatban aláhúzta: néhány uniós tagállam számára Putyin geopolitikailag valós fenyegetést jelent. Ezért van szüksége az olyan országoknak, mint Lengyelország vagy a Baltikum államai konkrét biztonsági garanciákra a NATO-tól és az EU-tól. „Ezt meg kell adni nekik, ezért is szorgalmazom évek óta, hogy legyen közös európai hadsereg” – mutatott rá a miniszterelnök, hozzátéve, hogy más régiók, így Magyarország és Nyugat-Európa számára nem lát ilyen veszélyt.

Az interjúban Soros Györgyről és az antiszemitizmusról is kérdezte a Bild Orbán Viktort, aki azt válaszolta, hogy Soros Györgyben egy öreg, magyar spekulánst lát, „a kaszinókapitalizmus képviselőjét, aki a pénzét a bevándorlás támogatására költi”. „Ami pedig az antiszemitizmust illeti, Közép-Európában visszaszorult, Nyugat-Európában viszont éppen a bevándorlással összefüggő módon egyre erősebb a tettekben megnyilvánuló antiszemitizmus, és ezt mi aggodalommal figyeljük” – jelentette ki.

Soros György, magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság elnöke (MTI/EPA/Clemens Bilan)

Azt is megjegyezte: büszke a Sorossal kapcsolatos kampányra. „Mi egy migrációt finanszírozó spekulánst támadtunk. Feltártuk a valós szándékait a magyar emberek előtt. Soros magyar ember, de például Izraelben is hevesen bírálják. Ha sváb volna, ugyanígy jártunk volna el” – magyarázta. A kormányfőt a jövő évi uniós választásokról is kérdezték. Kijelentette: még sosem álltunk ilyen döntő fontosságú választás előtt.  Szerinte létezik egy francia koncepció, amely francia vezetésű EU-t szeretne, de a németek pénzén. „Az ilyesmit én elutasítom. Mi nem akarunk francia vezetésű Európai Uniót. És nem akarunk mások pénzéből sem élni” – húzta alá. Orbán Viktor úgy látja, az európai emberek véleményét meg kell hallgatni, és a fontos európai döntésekkel, mint amilyen az uniós költségvetés és a migráció, meg kell várni az EP-választást.

Forrás: MTI

ElőzőBevetési egységek országos versenye (A cikk videót tartalmaz)
KövetkezőHárom gyermeket nemzett saját lányának a nyolcvanéves pakisztáni migráns
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza