Kissé talán váratlan téma is előkerült Mark Zuckerberg az amerikai szenátus igazságügyi és kereskedelmi bizottsága előtti meghallgatásán. A Facebook vezetőjének arról is egyértelműen nyilatkoznia kellett, lehallgatják-e a felhasználóikat.

Mark Zuckerberget kihallgatja az USA Kongresszusa.
Kép: Hvg

„Válaszoljon igennel vagy nemmel: használja a Facebook mobilkészülékek segítségével szerzett hanganyagot a felhasználói élmény javításához?” – ezt a kérdést szögezte Mark Zuckerbergnek magyar idő szerint kedden éjszaka Gary Peters demokrata szenátor. A határozott „nem” után a Facebook-vezér – a politikus következő kérdésébe közbevágva – hozzátette: régóta keringő összeesküvés-elmélet az, hogy a hirdetések pontosabb célzásához használják a felhasználók telefonjának mikrofonjával megszerzett információkat, mert folyamatosan rögzítik és elemzik, hogy mi hangzik el a felhasználó környezetében.

A valóban évek óta elő-előkerülő elmélet 2016 nyarán kapott igazán nagy visszhangot, miután egy amerikai egyetemi oktató azt nyilatkozta: szerinte a közösségi oldal titokban mindenkit lehallgat, bizonyítani azonban nem tudja állítását. Akkor a Facebook is megszólalt az ügyben, és a vállalat közleményében lényegében szó szerint azt a választ adta, amit az alapító mára „betanult” és felidézett.

Érdekesség, hogy más szolgálatásokkal/alkalmazásokkal szemben ugyanakkor Mark Zuckerberg is felettébb gyanakvó és óvatos.

Amikor egy nyilvánosan posztolt fényképen rajta marad laptopja, sokan kiszúrták, hogy nem csak a laptopja kameráját, de még a mikrofonját is leragasztva tartja.

Forrás: Hvg.hu

ElőzőÚj emberekkel kíván kormányozni a Miniszterelnök
KövetkezőKaminonban megbújva, migránsokat találtak
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza