A csillagok ebben a tikkasztó hőségben is izgalmakat ígérnek, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!

NAPI HOROSZKÓP JÚNIUS 18.

KOS (március 21-április 20)

Helyzeti előnyt élvezel egy bizonyos szituációban, ennek ellenére nem szeretnéd semmiképp azt a látszatot kelteni, hogy esetleg vissza akarnál élni ezzel a fölénnyel. Igyekezz inkább mások segítségére lenni, várd meg, amíg utolérnek, hiszen ha csak futsz a többieket jócskán lehagyva, akkor szinte garantáltan nem tudtok majd csapatban működni. Tarts tehát össze a többiekkel, add át a tudást és tapasztalatot, ami benned van, ettől ugyanis csak jobb emberré válhatsz, akire mindenki elismeréssel tekint. Büszke lehetsz magadra, mert nem csak vérprofi vagy, de még a szíved is a helyén van!

BIKA (április 21-május 20)

Olyasmivel kell szembesülnöd a mai nap folyamán, amire egyáltalán nem számítottál, ráadásul a legnagyobb bosszúságodra teljesen keresztbe is húzza a számításaidat. Ne ess azonban kétségbe, higgadtan és racionálisan gondold végig, mi lehet a lehető legjobb lépés, amit ez ügyben tehetsz. Győződj meg róla, hogy a megfelelő irány mások szerint is megfelelő, épp ezért kérd ki olyan személyek véleményét, akik valóban megbízhatóak és nem csak azt mondják, amit hallani szeretnél. Ha mindent úgy csinálsz, ahogy a józan eszed diktálja, akkor nagy valószínűséggel nem történhet semmi eget rengető dolog!

IKREK (május 21-június 21)

A mai nap folyamán egy híresen nagy munkakerülő hírében álló kollégád igyekszik rád testálni egy feladatot, ami hozzád sem áll a legkevésbé sem közel. Minden igyekezetével azonban igyekszik elhitetni veled, hogy csakis pozitív hozadéka lesz a dolognak, neked azonban joggal vannak fenntartásaid ezzel kapcsolatosan. Amennyiben egy másodpercig is úgy érzed, hogy ez nem a te utad, abban az esetben ne hagyd, hogy mások erőszakkal toljanak maguk előtt. Nem kell olyasmit csinálnod, amihez nem fűlik a fogad és mivel ez a helyzet egyáltalán nem szimpatikus, ráadásul még csak nem is kötelező, így nyugodt szívvel mondhatsz nemet rá!

RÁK (június 22-július 22)

A hét második napjára úgy érzed, hogy olyannyira kezd eluralkodni a feszültség körülötted, hogy egyszerűen nem bírod tovább. Nem vagy ugyanis hozzászokva ahhoz, hogy egy konfliktushelyzet ilyen negatív irányba uralkodjon el. Mivel azonban rendkívül jó problémamegoldó képességgel rendelkezel, épp ezért vedd a kezedbe az irányítást, állj a sarkadra, próbáld visszafordítani a helyzetet és a pozitív irányba terelni a vitás feleket. Hálásak lesznek neked azért, hogy segítettél nekik rendezni az eldurvuló szituációt, joggal lehetsz tehát büszke lehetsz magadra!

OROSZLÁN (július 23-augusztus 23)

A mai nap folyamán egy közeli ismerősöd elég meglepő ajánlattal áll elő, ami elsőre igen-igen extrémnek hangzik számodra. Nem is tudod hirtelen, hogy miképp foglalj állást, bele merj-e vágni az illető által felkínált kalandba, hisz nem vagy az a fajta ember, aki csak úgy ki-be ugrál a komfortzónájából. Valami oknál fogva azonban ezúttal mégis úgy érzed, hogy érdemes kipróbálnod magad, hisz nem ülhetsz mindig a babérjaidon. Egyszer élsz, merd tehát egy picit feljebb tolni a tolerancia határaidat, hisz nincs nagy veszíteni valód! Hajrá!

SZŰZ (augusztus 24-szeptember 23)

Akad valaki a környezetedben, akivel a mai nap folyamán parázs vitába keveredsz egy bizonyos témában csupán azért, mert egyikőtök sem akar engedni a huszonegyből. Így azonban nem épp a legkellemesebb a hangulat, hisz minden egyes pillanatban érezhető és vibráló feszültség van közöttetek. Nem érdemes azonban egy kapcsolatot ilyenformán sutba dobni, üljetek le és egy jeges kávé mellett beszéljétek meg, mi a probléma, hisz barátok között nincs az a gordiusi csomó, amit ne lehetne kibogózni. Vizsgáld meg az illető szemszögéből is a helyzetet, hisz az sokat alakíthat az álláspontodon!

MÉRLEG (szeptember 24-október 23)

A mai nap igen-igen túlzsúfoltnak ígérkezik, nem is igen látod a nap végét sem, egy idő után pedig arra kell rájönnöd, hogy ugyan azt gondoltad, hogy játszi könnyedséggel tudsz majd minden akadályt megugrani, mégis kezdesz kissé beleveszni valamennyibe. Mivel nem terveztél előre, csupán sodródsz az árral, épp ezért igyekezz úgy evezni, hogy ne legyen belőle semmiféle deficit. Egyiket a másik után vedd terítékre, de ne hagyj semmit befejezetlenül, mely később bonyodalmat okozhat. Nem érdemes egy fenékkel ennyi lovat megülnöd, legközelebb kevesebb és kisebb volumenű dolgokat vállalj be, hiszen így csak bele fogsz fulladni az egészbe!

SKORPIÓ (október 24-november 22)

Mások elvárásai szerint végzel egy bizonyos feladtaot, semmiképp nem engedsz teret annak, hogy a saját kreativitásodat kiéld és felszínre hozd. Így azonban a végeredmény sem téged fog tükrözni, sokkal inkább valami kézzel fogható eredményt, amely közel sem te vagy. Mivel megvan benned az alkotás képessége kreativitással és mérhetetlen fantáziával párosítva, épp ezért nem szorulsz arra, hogy mások mondják meg, mit és hogyan kellene csinálnod. Ahhoz, hogy letedd a névjegyedet, ahhoz bizony most kell a sarkadra állnod és önálló döntéseket hozni, kizárólag így fogsz ugyanis emlékezeteset alkotni!

NYILAS (november 23-december 21)

Mérföldkőhöz érkezik az életed a hét második napján, olyasmibe szeretnél ugyanis belevágni, ami egyelőre teljesen ismeretlen számodra, mégis látsz benne fantáziát. A környezetedben élőkkel is várakozással telve osztod meg, ám a fogadtatás nem épp olyan, amit vártál, bizonyos személyek ugyanis nem repesnek az örömtől, hiszen egyetlen egy dolgot látnak, még pedig azt, hogy meggondolatlanul rohansz fejjel a falnak. Hallgasd meg a véleményüket, de ne engedd magad teljesen befolyásolni. Mivel előfordulhat, hogy az intelmeknek van alapja is, épp ezért tudj szelektálni és eldönteni, hogy mi az, ami még belefér és mi az, ami már a testi-lelki épségedet kockáztatja!

BAK (december 22-január 20)

A hét második napja csalódást tartogat számodra, valakit ugyanis sokkal többre tartottál, mint amit ma megtapasztalsz. Azért is keserű a szád íze, mert ennél sokkal jobb emberismerőnek gondoltad magad, most azonban önmagadban is csalódnod kell. Ne keseredj el, ez most egy komoly tanulság volt számodra, legközelebb kétszer gondold meg, hogy kivel bizalmaskodsz, igyekezz jobban megismerni a másikat, hisz örök igazság, hogy nem mind’ arany, ami fénylik. Most nem jött össze, ennek ellenére nem érdemes általánosítanod a jövőben, hisz nem mindenki mumus, akinek az árnyéka nagyobb, mint ő, maga. Fel a fejjel!

VÍZÖNTŐ (január 21-február 19)

Úgy érzed, a hét második napja az őszinte érzelmeké, ennek megfelelően nem is igazán szemérmeskedsz a környezeted előtt. Aki közel áll hozzád, annak bevallod, akivel problémád van, annak elmondod, illetve ha bárhol hibáztál, azt sem szégyelled bevallani. Derék dolog az őszinteség, mégis érdemes vigyáznod vele, amennyiben ugyanis úgy döntesz, hogy elmondod az érzéseid bárkinek, abban az esetben számolnod kell azzal is, hogy sebezhetővé válhatsz. Épp ezért gondold meg, hogy kinek és mit mondasz ki, hiszen benne van a pakliban a csalódás esélye is. Ne bánts meg olyanokat, akik fontosak számodra, mert nem tudhatod, milyen mély sebet ejtesz a szavaiddal. Mindenképp igyekezz tehát óvatosan utazni a mai érzelmi hullámvasúton!

HALAK (február 20-március 20)

A mai nap folyamán rá kell jönnöd egy bizonyos projekt kapcsán, hogy gyakorlatilag semmi mást nem csinálsz, mint a zavarosban halászol, nem is ott keresed a megoldást, ahol kellene, illetve fogalmad sincs, mi lehet a megoldás. Ennek köszönhetően egyre kevesebb türelemmel próbálsz kievickélni a kialakult bonyodalomból, szíved szerint inkább hagynád az egészet elveszni úgy, ahogy van. Mielőtt azonban meggondolatlan lépéseket tennél, előtte érdemes keresned valakit, aki nálad sokkal hozzáértőbbnek számít a témában és őt kellene megkérdezned, hogy szerinte merre tovább. Ne add fel semmiképp, bármennyire is tűnik most kilátástalannak a helyzet, hisz könnyen lehet, hogy a megoldás az orrod előtt hever!

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőFontos kérdések dőlhetnek el Brüsszelben, Orbán Viktor nagy felhatalmazással indult tegnap az EU-csúcsra – hanganyag
KövetkezőVízteszt: Melyik a jobb és egészségesebb víz?
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza