Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Rács mögé kerülhet az öreglaki horrorbaleset okozója – fotó

Vádat emeltek a sofőr ellen.

A Kaposvári Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt egy negyvenes éveiben járó férfival szemben, aki szabályszegéseivel súlyos kimenetelű balesetet okozott – tájékoztatta a Magyar Nemzetet a Somogy vármegyei főügyészség.

A többszörösen büntetett előéletű férfi 2022 decemberében Öreglak felől Lengyeltóti irányába közlekedett az általa vezetett gépkocsival, melyben a jobb oldali első ülésen élettársa kiskorú fiát szállította utasként.

A vádlott soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel, illetve az általa vezetett autó is alkalmatlan volt a forgalomban történő részvételre, mivel – amellett, hogy a jármű műszaki engedéllyel nem rendelkezett – gumiabroncsai elöregedett állapotúak voltak, az első gumiabroncsok mintázata és mérete egymástól eltérő volt, illetve a gumiabroncsokban levő légnyomás is alacsony, ráadásul kerekenként különböző volt.

A vádlott a haladása során a télies, esős útviszonyok között a járművel egy jobbra ívelő útkanyarulathoz ért, melynek elején gázt adott, majd a sebességváltót üresbe kapcsolta, ezért az autó hátulja megcsúszott. A férfi a manőver korrigálása érdekében hirtelen balra ellenkormányzott, emiatt azonban a jármű megpördült, majd átsodródott a bal oldali forgalmi sávba, ahol ekkor egy szabályosan haladó rendőrségi gépkocsi közlekedett, amelynek a vádlott által vezetett autó frontálisan nekicsapódott.

A balesetben a vádlott biztonságot övet nem használó kiskorú utasa, illetőleg a rendőrségi gépkocsiban a jobb oldalt elől utazó hivatásos állományú rendőr sérült súlyosan, sőt a kiskorú sértett sérülései maradandó fogyatékosság hátrahagyása mellett gyógyultak

– közölte a főügyészség. A Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a jelenleg más ügyben kiszabott szabadságvesztés büntetését töltő férfival szemben végrehajtandó fogházbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt.

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Ez egy nagyon érdekes és hasznos fejlesztés! A vadbalesetek komoly problémát jelentenek az utakon, különösen éjszaka és a vadmozgás szempontjából aktív időszakokban.

Géza

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza
Megszakítás