Csodával határos módon mindössze nyolc napot kellett kórházban töltenie a megszúrt lánynak, aki most már nyugodt, otthoni körülmények között lábadozhat tovább.

Mint arról az Infostart is beszámolt, múlt hét hétfőn a bőnyi Szent István Általános Iskolában egy hatodikos diáklány hátulról konyhakéssel megszúrta osztálytársát, életveszélyes sérülést okozva neki ezzel. A megtámadott lányt mentőhelikopterrel szállították kórházba. Mint kiderült, a támadó lány halállistát vezetett azokról a diáktársairól, akiket meg akart ölni.

A megszúrt lányt azóta kiengedték a kórházból. A Blikknek azt nyilatkozta, hogy kétszer műtötték meg, de mostanra már nincsenek fájdalmai, levegőt is kap normálisan. Azt is elárulta a lapnak, hogy szeretne iskolát váltani, mert bár tudja, hogy támadója már javítóintézetben van, tart tőle, hogy a traumái előjönnének.

Beszámolója szerint a támadástól sokkos állapotba került, fel se fogta, mi történt, csak a kórházban tudta meg, hogy megkéselték.

Azt mondja, fogalma sincs, miért válhatott célponttá. Elárulta, hogy késelő osztálytársa mindig is nagyon visszahúzódó lány volt, és ő próbált ugyan közeledni hozzá, de nem sikerült neki, csak egyvalakivel barátkozott az osztályból. Hozzátette, tudomásuk volt a családi problémáiról, de sosem gondolták volna, hogy konyhakéssel jár iskolába.

A gyógyulóban lévő áldozat a lapnak elmondta, hazaérkezése napján beszélt az osztályfőnökével, aki jövő héten elviszi hozzá az egész osztályt. Többen is aggódnak érte, levelet is írtak neki, amit majd személyesen olvasnak fel.

A lány édesanyja elárulta, hogy az iskola igazgatója is hozzájárult ahhoz, hogy lánya életben maradhasson: mellette volt, és a ruhájával leszorította a sebet.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőEgyüttműködésre készül a Széchenyi István Egyedem és a kínai járműóriás NIO
KövetkezőJöhet az ezerforintos autópálya-matrica – még a fideszes többség is támogatja
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza