A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.

A 26 éves holland pilóta pályafutása során először szerzett pole pozíciót Sanghajban, amely egyben a Red Bull F1-es történetének 100. első rajtkockája. Érdekesség, hogy az elsőt ugyanezen a pályán szerezte meg a később négy vb-címet begyűjtő német Sebastian Vettel 2009-ben.

Verstappennek ez az idei ötödik és pályafutása 37. pole-ja, mellőle csapattársa, a mexikói Sergio Pérez rajtolhat majd, a harmadik kockából pedig Fernando Alonso, az Aston Martin kétszeres vb-győztes spanyol versenyzője startol majd.

Verstappen így sorozatban öt pole pozícióval kezdte az idényt,

amely legutóbb 1999-ben a kétszeres világbajnokká váló finn Mika Häkkinennek sikerült. A rekordot a franciák négyszeres vb-győztese, Alain Prost tartja 1993-ból, ő az idény első hét futamán rajtolhatott az élről abban az évben.

Az 56 körös Kínai Nagydíj közép-európai idő szerint vasárnap 9 órakor kezdődik.

A teljes rajtsorrend:

1. sor:

Max Verstappen (holland, Red Bull)

Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)

2. sor:

Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)

Lando Norris (brit, McLaren)

3. sor:

Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)

Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

4. sor:

Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)

George Russell (brit, Mercedes)

5. sor:

Nico Hülkenberg (német, Haas)

Valtteri Bottas (finn, Sauber)

6. sor:

Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)

Daniel Ricciardo (ausztrál, RB)

7. sor:

Esteban Ocon (francia, Alpine)

Alexander Albon (thaiföldi, Williams)

8. sor:

Pierre Gasly (francia, Alpine)

Csou Kuan-jü (kínai, Sauber)

9. sor:

Kevin Magnussen (dán, Haas)

Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

10. sor:

Cunoda Juki (japán, RB)

Logan Sargeant (amerikai, Williams)

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőÚj benzinárstop az asztalon, a kormány jövő héten tárgyal róla
KövetkezőLuc Besson: Veszélyzóna – videó
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza