1928. szeptember 21-én, 90 évvel és 9 nappal ezelőtt született Sinkovits Imre, az elmúlt évszázad színészlegendája. Papnak készült, végül Isten más hivatást szánt neki, amelyet fantasztikusan végzett. Egy csodálatos beszéddel emlékezünk rá!

Fiatalkorában az Árpád Gimnáziumban járt, itt lett cserkész, ami kitöltötte ifjúsága minden percét. Állítása szerint a cserkészet életre, erkölcsre, hazafiságra, bajtársiasságra, hitre, hűségre, önállóságra, és önfegyelemre, kézügyességre és talpraesettségre, szorgalomra és leleményre nevelte, magyar népdal- és népmesekincshez, természetismerethez és -szeretethez, madárvédelemhez és természetjáró kultúrához szoktatta.

A halálig aktív színész 1998-ban egy máig emlékezetes beszédet mondott a Kőrösi Csoma Sándor Gimnáziumban: egészen hihetetlen, hogy ez a beszéd mennyire megállja a helyét 2018-ban is. Sőt, talán aktuálisabb mint valaha!

„Egy hetven esztendős vén diák az óbudai Árpád Gimnáziumból kéri türelmeteket néhány mondat erejéig. Legelébb is, sohasem felejtsétek el iskolátok névadójának, Kőrösi Csoma Sándornak élete példáját. No nem kell ezért világutazókká válnotok, hogy a magyarság eredetét, őshazáját felkutassátok. Akad felfedezni, megőrizni való e 75 esztendeje Csonka Hazában is! (Elég ha Csoma Sándor szülőfalujára, a háromszéki Kőrösre gondolunk.) Nem kell elzarándokolni a távoli Dardzsiling régi angol temetőjébe sem, ahol végre megpihen „…egy szegény, árva magyar pénz és taps nélkül! Ki nemzetének bölcsejét kereste és a maga sírját találta itt – de halhatatlanságát is!”, miként sírfeliratán olvasható.

Élete példáját kutassátok s kövessétek! Önfegyelmét és szorgalmát, keresztény hitét és edzett testét, puritán életvitelét, hatalmas műveltségét! S mindezeket a Haza és Emberiség szolgálatába állítva!

Ez a mai harsogó-csápoló-idegrángásos, lélektelen „fogyasztói társadalom”, diszkóival, hamburgerjeivel, drogos-alkoholos tömeghisztériájával, mint a hínár húz le a tartalmatlan, csenevész élet mocsarába!

Az így elsatnyult testben, milyen lélek lakozhat? Márpedig Magyarországnak testben és lélekben is erős, egészséges, keresztény Ifjúságra és Családokra van szüksége, ha fenn akarunk maradni a jövő századokban, évezredekben! De feladat vár Rátok a nyelvápolás terén is. Nem a tibeti nyelvtan s szótár elkészítése, csupán Édesanyátok nyelvének tisztán tartása, megőrzése, hogy szeplőtlen gazdagságában adhassátok tovább gyermekeiteknek, unokáitoknak! Mert ez az egyik, tán legerősebb kapocs, mely összeköt Valamennyiünket, élő és holt magyarokat! Végezetül! Nem az Őshazát kell keresnünk! (De azért ismerjük meg a tudósok, nyelvészek, régészek s néprajzosok eddigi kutatásait, eredményeit.)

Ezt a mostani, megcsonkított, fenyegetett sorsú Hazát kell megismernünk, felemelnünk, becsülnünk és megvédenünk, magunknak s a Jövendőnek! Tamási Áronnal szólva: „Mi végre vagyunk a világon? Hogy valahol otthon legyünk benne!” Ez a „valahol”, itt van a talpunk alatt! Magyarország! Fiatal Barátaim! Tudom, nem kevés, amit kértem Tőletek. De csak így, s csak ezért érdemes élni! Márpedig e Nemzetnek annyi hősi halottja volt, most hősi élőkre van szüksége! Hiszem, Ti azok lesztek! Megfáradt, öreg, de szeretetet, hitet sugárzó karommal ölellek Benneteket!”

Sinkovits Imréről 2011-ben utcát neveztek el Budapesten, három évvel később a Nemzeti Színház díjat alapított emlékére. Egy olyan művész született kilencven éve, aki a legnehezebb időkben is vállalta hitét, értékeit. Aki végig hálás tudott lenni Isten adta tehetségéért, ezért is szavalta el Sík Sándor papköltő csodálatos versét:

Hallják meg hívők és hitetlenek 
Élet-halálra szóló eskümet! 
A szív bősége zúg fel ajkamon, 
Az kényszerít a Krisztus vallanom. 
Hallják meg rokkant, vén aposztaták 
S a vétekben vajúdó új-világ, 
A forradalom, a vak Leviáthán, 
És hallja meg a settenkedő Sátán: 
Isten nevében vallomást teszek: 
Hiszek.

Hiszek, és hitem súlyos és kemény. 
Nem tünde tan, nem pille vélemény. 
Nincs benne így-úgy, bárcsak és talán: 
Igen és nem, kereken, magyarán. 
Semmi csűrés és semmi csavarás, 
Ínyeskedés és köntörfalazás: 
Hiszem és vallom, szeretem és élem, 
Amit az Egyház hinni ád elébem. 
Ebben a hitben élek és halok: 
Katolikus vagyok.

Hiszek egy Istent, ki három személy, 
Az élő Istent, aki bennem él, 
S akiben élek, mozgok és vagyok, 
Kinek tenyerén megsimulhatok. 
Akinek rám is éber gondja van, 
És cselekszik bennem és általam. 
Aki mozdítja minden mozdulásom, 
S én jóban-rosszban boldogan imádom 
Intéző édes mély akaratát. 
Hiszek Istenben, hiszem az Atyát.

Égnek és földnek testté vált frigyét: 
Hiszem a Krisztust, hiszem az Igét. 
Akit az Atya örök óta szül, 
És akiben szépséggé lesz a zűr. 
Kinek emberré tetszett válnia, 
Hogy Isten legyen az ember fia. 
Ki hogy minden nap eljöhessen hozzánk, 
Ízlelnünk adta a rejtelmes Ostyát. 
Benne az élet és benne az út. 
Hiszek Istenben, hiszem a Fiút.

Hiszem a Krisztus gyújtotta tüzet: 
A Szellemet, aki a Szeretet. 
Aki Szent Péter ajakán rivall, 
Hegyeket bont, szíveket áthidal, 
És hét csatornán csorgatja beléd 
Az élesztő kegyelem kútfejét. 
Ki tüzet gyújt az embergondolatnak, 
Kiből fölébe nőhetsz tenmagadnak 
És mosolyoghatsz, alkothatsz, ölelhetsz. 
Hiszek Istenben, hiszem a Szentlelket.

Hiszek, és tudom, honnan a hitem. 
Házamat én kőszirtre építem. 
Négy élőlény az erős alapok: 
ember, oroszlán, sas, tulok. 
Hallottam a piacon szólni Pált, 
Hallottam Ágostont és Ottokárt, 
Látom a szirten Péter kulcsait, 
S bennem a mélyben, hallom döbbenettel: 
Kimondhatatlan gerjedezésekkel 
A Szentlélek sóhajtozik. 
Ó tudom kinek, ó tudom kinek: 
Én az eleven Istennek hiszek.

Élő hitemmel vagyok én szabad. 
Mankó helyett kötöttem szárnyakat. 
Ami akad a földön emberi, 
Gazdag szívem testvérnek ismeri. 
És ami túl az emberkörökön, 
A végtelenség: ígért örököm. 
És mikor üt a boldogságos óra, 
Hogy befogadjon koporsóm gubója: 
Hitem gyertyája utolsót remeg, 
És Istennek ajánlom lelkemet.

Forrás: szinhaz.hu