Spanyolországban fogták el V. Gyulát, aki a gyanú szerint egy kaszinóból pénzt lopott. (2019. 08. 15., cs – 10:30, Budapesti Rendőr-főkapitányság)

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Vagyonvédelmi Osztálya 2013-ban adott ki elfogatóparancsot V. Gyula ellen, akit azzal gyanúsítanak a rendőrök, hogy 2013. október 6-án egy V. kerületi kaszinóból ellopott 80 millió forintot.

A rendelkezésre álló adatok szerint az 52 éves férfinak a játékterem alkalmazottjaként lehetősége volt bejutni a pénz tárolására szolgáló úgynevezett safe-szobába, ahonnan úgy vitte el a pénzt, hogy a pénzkötegeket elrejtette a ruhájába. V. Gyula ezután rosszullétet színlelt és távozott az épületből.

Mivel feltételezhető volt, hogy a lopott pénzzel külföldre szökött, a BRFK Vagyonvédelmi Osztálya intézkedett nemzetközi elfogatóparancs kiadásáról.

A férfi úgy bukott le, hogy Leonban bement egy kórházba, orvosi vizsgálatra jelentkezett, és az egészségügyi intézményben azonosították, majd elfogták.

V. Gyulát 2019. augusztus 14-én este repülővel hozták haza Spanyolországból.

A BRFK Vagyonvédelmi Osztályának nyomozói az 52 éves férfi ellen lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást, a rendőrök előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

police.hu