Hirmagazin
Image default
Külföld

6,2-es erősségű földrengés rázta meg Celebeszt – videó

Többen meghaltak és sérültek is vannak az Indonéziához tartozó szigeten.

Erős, 6,2-es erősségű földrengés pusztított az indonéziai Szulavézi-sziget (Celebesz) nyugati részén – számoltak be hírügynökségek pénteken.

Legalább hét ember meghalt, több százan pedig megsérültek a Nyugat-Szulavézi tartományban – derült ki a helyi katasztrófavédelem tájékoztatásából. A földmozgás házak tucatjait döntötte romba, közte a tartományi kormányzó hivatalát. A térségben összeomlott egy kórház épülete, sokan a romok közé szorultak. Több mint kétezer ember vált hajléktalanná.

A katasztrófavédelem által közreadott videón az volt látható, hogy egy segélyért kiáltó kislányt igyekeznek kiemelni egy épület romjai közül. A felvételen egy férfi hangja hallható, aki azt mondja, hogy

négy ember van az épületben, de nincsenek eszközeik kimentésükre.

A helyi szeizmológiai intézet tájékoztatása szerint a rengés epicentruma Majene kerülettől hat kilométerre, mintegy 10 kilométeres mélységben volt.

Az első rengést nem sokkal később 5,9-es erősségű földlökés követte ugyanezen terület közelében. A természeti katasztrófa három helyen földcsuszamlást idézett elő.

Nyitókép: Mast Irham

infostart

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

A Southwest Airlines Houstonból Phoenixbe tartó járata hétfő délután kénytelen volt visszatérni a kapuhoz, miután egy utas meztelenre vetkőzött és sikoltozva sétált a folyosón, miközben a repülőgép a kifutópályán gurult.

Géza

Orbán Viktor: a helyzet változatlan, folynak a harcok, az európai vezetők legnagyobb része az ukrán háború folytatása mellett „voksol”..

Géza

Minden sofőr hozzon magával még két utast..

Géza