Az egyre inkább elöregedő társadalom és a megrendelések számának drasztikus növekedése miatt a szigetországban hamarosan teljesen megbénulhat az áruszállítás. A japán kormány egy meglehetősen grandiózus tervvel oldaná meg a helyzetet.

Ahogy arról a New Atlas beszámolt, az infrastruktúrafejlesztésért és szállítmányozásért felelős minisztérium múlt pénteken egy olyan elképzelés vázlatos terveit hozta nyilvánosságra, amely évi 25 ezer kamiont válthatna ki egy Tokió és Oszakai között épülő, 500 kilométer hosszú futószalaggal vagy – alternatív megoldásként – automatikusan közlekedő kocsikkal.

A japán kormány szerint a projektet az indokolja, hogy miközben az online rendelések száma egyre emelkedik az országban, a társadalom elöregedése miatt teherautó-sofőrből egyre kevesebb van, ez pedig 2030-ra oda vezethet, hogy a csomagoknak mintegy 30 százalékát nem tudják majd kiszállítani. A konkrét tervek egyelőre kidolgozás alatt állnak, így egyelőre még olyan verzió is a kalapban van, amely az egész projektet egy alagútban vezetné – igaz, ahogy a New Atlas megjegyzi, ennek megvalósítása minden bizonnyal csillagászati költségekkel járna.

Ahogy arra a lap rámutat, az ötlettel egy másik probléma is van, hiszen a tervek szerint a két város között 2034-re jöhetne létre a közvetlen kapcsolat, márpedig jelen állás szerint ekkorra az önvezető technológiának már bőven ott kell majd tartania, hogy robotkamionok segítségével a jelenlegi infrastruktúra használatával is megoldható legyen a szállítmányozás.

(Fotó: New Atlas/képgenerátor)

Forrás

Hirmagazin.eu