Huszonharmadik fejezet
Akarat és szabadakarat. A boldogság.
Ha az emberben mindezek a szellemi, gondolati létezők megvannak, akkor természetszerűleg megszületik benne a meggondolás, a belátás, az emlékezet, a következtetésre való vágy, vonzódás és vágyakozás az először megismert alapigazságok és az ezekből kikövetkeztetett igazságok irányába, vagy épp a velük szemben való viszolygás. A megismert dolgok irányába való vonzódást nevezzük röviden akaratnak. Ha e vonzódás forrása a szenzus vagy az imagináció, akkor általános értelemben vett elnevezése „akarat”. Ha a belátás és a ráció a forrása, akkor röviden „szabadakaratnak” nevezzük. Ez utóbbi csak az emberek sajátsága, a szenzusból és az imaginációból származó dolgok iránti vonzalom viszont megvan a többi élőlényben is. Az alapvető szellemi létezőknek az emberben való megléte jelenti az ember első tökéletességét. Ezeknek a gondolati létezőknek az a föladatuk, hogy az ember az ő segítségükkel érje el végső tökéletességét.
Ez pedig voltaképpen nem más, mint a boldogság. Ez másképp megfogalmazva abban áll, hogy az ember lelke a létnek azt a tökéletességét éri el, amikor már fönnállásához nincs szüksége anyagra, azaz a test nélküli dolgok csoportjába kerül, az anyagtalan szubsztanciák egyike lesz, és mindörökre megőrzi ezt az állapotát. Ez a fok mindenesetre az aktív intellektus foka alatt van. Mindezt akarattól függő cselekedetek révén lehet elérni; s ezek egy része gondolati tevékenység, más része testi cselekedet. E cselekedetek nem lehetnek véletlen-szerűek, hanem meghatározottaknak és jól kimérteknek kell lenniük, amelyek jól kimért és meghatározott hajlamokból és tulajdonságokból fakadnak. Vannak ugyanis boldogságot gátló akaratlagos cselekedetek is. Boldogság pedig az a jó, amire önmagáért törekszünk, s egy¬általán nem, soha, semmilyen időben sem valami más dolog érdekében szándékozzuk elérni. Mögötte sincs semmi, amiben az ember valami nagyobb dolgot nyerne el. Az akara¬tunktól függő cselekedetek közül a jó cselekedetek hasznosak a boldogság elérése szem¬pontjából, és az erények jelentik a forrásukul szolgáló hajlamokat és tulajdonságokat.
Ezek a jó dolgok nem önmagukért, hanem a boldogságért vannak. A gonoszság gátolja a boldogságot, a rossz cselekedetek eltávolítanak tőle, és az ezek forrását jelentő hajlamok és tulajdonságok forrásai a hiányosságok, a bűn és a közönségesség.
A nutritív potencia az emberben a testet szolgálja. A szenzuális és imaginatív potencia egyaránt szolgálja a testet és az imatinatív potenciát. E három képességnek a test számára tett szolgálatai is hasznosak a kogitatív potencia számára, mivel a kogitatív potencia a test révén áll fönn.
A kogitatív potenciának van teoretikus és praktikus része. A praktikus rész létének célja a teoretikus rész szolgálata. A teoretikus rész nem szolgál semmi mást, ő a boldogság elérésének eszköze. Mindez össze van kötve a vonzalom potenciájával. A vonzalom egyaránt szolgálja a szenzitív, az imaginatív és a kogitatív potenciát. A szolgáló föladatú megismerő potenciák nem tudják szolgálatukat és tevékenységüket megvalósítani, csakis a vonzalom appetitív potenciájának a segítségével. Sem az érzékelés, sem az imagináció, sem a belátás nem elegendő a cselekvéshez, hacsak nem kapcsolódik hozzájuk valami vágy, ami az érzékelt, elképzelt vagy belátott és tudott dologra irányul. Az akarat ugyanis az appetitív potencia révén való vágyódás a megismert dologra.
Huszonnegyedik fejezet
Az álmok oka
Az imaginatív potencia közvetít a szenzitív és a kogitatív között. Amikor a szenzitív táplálói (azaz az öt érzékszerv) mind aktuálisan érzékelnek és föladatukat végzik, akkor az imaginatív potencia befogadja hatásukat, és el van foglalva azokkal az érzetekkel, amelyeket az érzékek hozzá szállítanak és belévésnek. Ugyanakkor elfoglalja őt a kogitatív potencia szolgálata és az appetitív potencia táplálása. Ha a szenzitív, appetitív és kogitatív potenciák első tökéletes-ségük állapotában vannak, mégpedig azért, mert nem végzik föladatukat, mint ahogy ez alvás idején előfordul, akkor az imaginatív potencia egyedül marad, és üres az érzeteknek az érzékektől származó és folyamatosan megújuló lenyomataitól, de ugyanakkor szabad a kogitatív és az appetitív potencia szolgálatától is. Visszafordul az érzetek nála fölhalmozott és benne megőrizve megmaradt képeihez, és ezeket egymással összeállítja illetőleg egymástól szétválasztja. Az érzetek lenyomatainak megőrzésén és az egymással való összekapcsolásán kívül még egy harmadik tevékenysége is van, és ez az utánzás (a mimézis). Ez a többivel szemben a léleknek sajátos képessége, mert ez jelenti az alkalmasságát arra, hogy a benne megőrződve megmaradt érzékelt dolgokat utánozza. Az érzékelhető dolgokat néha az öt érzékszerv segítségével utánozza, mégpedig oly módon összerakva a benne megőrzött érzeteket, hogy azokhoz legyenek hasonlók. Néha a szellemi létezőket utánozzák, néha a nutritív, néha az appetitív potenciát. Megesik, hogy néha a testben előforduló keveredést utánozza. Ha a testben a keveredés éppen nedves, akkor a nedvességet utánozza azáltal, hogy nedvességet tartalmazó érzeteket állít össze, mint például a víz vagy a benne való úszás. Ha a testnedvek keveredése száraz, akkor a szárazságot mímelő érzetek összeállítása útján utánozza a test szárazságát. Hasonlóképp utánozza a test melegét vagy hidegét, ha történetesen vala-mikor a testnedvek keveredése meleg vagy hideg. Meglehet, hogy ha az imaginatív potencia valamiféle hajlam és forma a testben, akkor a test az adott keveredésével hozzá hasonló keve-redést hoz létre. Ha pedig ez a potencia lelki dolog, akkor a test keveredésével kapcsolatos hatásának befogadása csak természetének megfelelően lehetséges, s nem úgy, hogy a testek fogadnák be a keveredéseket, ugyancsak természetüknek megfelelően. Amikor egy nedves test nedvességével hat egy másik testre, akkor az akciót elszenvedő test befogadja a nedvességet, és ugyanolyan nedves lesz, mint amilyen az első test volt. Az imaginatív potencia, jóllehet hat rá a nedvesség, vagy legalábbis a közelébe kerül, mégsem lesz nedves. A nedvesség befoga¬dását az ő esetében az érzetek utánzása jelenti. Hasonlóképp a kogitatív potencia is, ha be¬fogadja a nedvességet, akkor ezt annak esszenciája befogadásával teszi, amennyiben megérzi azt, és nem magát a nedvességet veszi át. Ha valami hat rá, akkor a cselekvőnek a hatását szubsztanciájának és készségének megfelelően fogadja be.
Ha az imaginatív potencia az appetitív potenciában valami olyan készséget talál, amelyik valamely tulajdonságához vagy hajlamához nagyon közel áll, mint például a harag, a vágy vagy általában bármi más inger, akkor utánozni fogja az appetitív potenciát olyan csele¬kede¬tek összeállításával, amelyeknek az a tulajdonsága, hogy az appetitív potenciában meglevő valamelyik tulajdonság hozza őket létre, s mindez vele azonos időben, azok befogadása céljából fog lefolyni. Ilyen alkalmakkal esetleg még a szolgáló testrészeknek a tápláló poten-ciáit is mozgósítja, hogy a valóságban hajtsák végre azokat a cselekedeteket, amelyeket akkor hajtanak végre, amikor az appetitív potencia kormányozza tevékenységüket. Az imaginatív potencia e tevékenységével néha hasonlít az öntudatukat vesztettekre, néha a halottakra. De nemcsak az elmondottak miatt. Ha ugyanis a testnedvek keveredése olyan, hogy abból az appetitív potencia alapján bizonyos tevékenység következik, akkor az adott keveredést az appetitív potenciának az említett keveredés hatására létrejövő cselekedeteivel fogja utánozni, és a hatás következtében létrejön az akció. Fölbuzdítja az appetitív potenciának a szolgáló képességét tartalmazó testrészeket, hogy valóban végezzék el tevékenységüket. Így például, ha a testnedvek keveredése olyan, hogy azt a keveredést az appetitív potenciában a szexuális vágy követi, akkor az imaginatív potencia az adott keveredést szexuális cselekedetekkel fogja utánozni, és e tevékenység testrészeit olyan készültségre ösztönzi, ami alkalmas a szexuális aktusra, mégpedig nem az abban az időpontban létrejövő vágy alapján, hanem az imaginatív potenciának a szexuális vágyat utánzó tevékenysége miatt. Ugyanígy van ez a többi hatással is. Így aztán fölébred az ember álmából és esetleg megüt valaki mást, vagy fölébred és elfut, habár erre külső körülmény nem ösztönzi. Az imaginatív potencia mímelte dolog átveszi valami másnak a helyét, mintha az a valóságban is meglenne. Utánozza a kogitatív potenciát is, mégpedig úgy, hogy arra alkalmas dolgokkal utánozza a kogitatív potenciában létrejövő szellemi létezőket. Utánozza a végtelen tökéletességű szellemi létezőket is, így például az első okot, az anyagtalan létezőket és a szférákat, mégpedig a legjobb és legtökéletesebb érzetek segítségével, például a szép látványt nyújtó dolgokkal.
Ez a potencia a többi érzetet is élvezetes látványt nyújtó dolgokkal utánozza.
Az aktív intellektus az oka annak, hogy a potenciális gondolati tényezők aktuális szellemi létezőkké válnak, s hogy a potenciális értelem aktuális értelemmé lesz. A kogitatív potencia természetéből következik, hogy potenciális értelem legyen. A kogitatív potencia két részre oszlik. Egyik része a teoretikus, másik része a praktikus. A praktikus rész föladata ismerni a jelenlevő és a jövőbeli részleges létezőket, az individuumokat, a teoretikus föladata meg-ismerni a tudásra méltó szellemi létezőket. Az imaginatív potencia mindkét résszel kap-csolatban áll. Azt a dolgot, amit a kogitatív potencia az aktív intellektustól kap – ez az a dolog, ami a látáshoz viszonyítva a fénysugár szerepét tölti be – kiárasztja az imaginatív potenciára. Így tehát az aktív intellektus az imaginatív potenciára is hat bizonyos mértékben, és néha eljuttatja hozzá a teoretikus kogitatív potenciához tartozó szellemi létezőket, néha a részleges érzékelhető dolgokat, amik a praktikus kogitatív potencia körébe tartoznak. Az imaginatív potencia befogadja ezeket a szellemi létezőket, mégpedig úgy, hogy utánzásukra érzeteket állít össze. A részleges ismereteket néha úgy fogadja be, hogy olyannak képzeli őket, mint amilyenek, néha pedig úgy, hogy más érzetekkel utánozza őket. Ezt voltaképpen a praktikus kogitatív potenciának kellene megtennie, mégpedig belátással. Vannak közöttük jelen idejű és vannak közöttük jövőbeli ismeretek. Mindaz azonban, ami az imaginatív potenciában így jön létre, a belátás közvetítése nélkül van. Éppen ezért ezekben a dolgokban mindez a belátás következtető tevékenysége után jön létre. Az aktív intellektus az imaginatív potenciának a részleges dolgokról való ismeretet álomban és igaz látomások révén adja meg. Az utánzás révén elfogadott szellemi létezőket az isteni dolgokról szóló jóslások formájában hozza tudomására. Mindez alvás közben vagy ébrenlét idején megy végbe. Ébrenlét idején csak nagyon kevés ember esetében és ritkán, alvás során viszont leginkább részismereteket kapunk, szellemi létezőket ritkán.
Huszonötödik fejezet
A kinyilatkoztatásról és az angyalok látásáról
A dolgok tehát így állnak. Ha az imaginatív potencia egy emberben nagyon erős és tökéletes, valamint a kívülről jövő érzetek nem kerítik teljesen hatalmukba és nem merül el bennük teljesen, s ugyanakkor nincs alávetve a kogitatív potenciának, s még – bár e két irányban le van kötve – marad benne sok fölös energia, hogy azzal sajátos tevékenységét végezhesse, akkor e két irányba dolgozva is olyan lesz ébrenlétkor az állapota, mintha álomban lenne, megszabadulva e kettős föladattól. Ebben az esetben az aktív intellektustól kapott dolgok nagy részét az imaginatív potencia úgy képzeli el, hogy hasonlóvá teszi azokat a látással érzékelt dolgokhoz, s az imaginatív potencia berajzolja őket a szenzitív potenciába.
Ha ezek a lenyomatok a közös érzékelésbe kerülnek, akkor hatásuk alá kerül a látás, és minden belevésődik. Ami ezekből a képekből megvan a látás képességében, az belekerül a szemmel kapcsolatban levő sugárzó levegőbe, az utóbbit pedig a szem sugarai átjárják. Ha tehát ezek a képek a levegőbe kerülnek, akkor vissza is térnek a levegőből, és a szemben való látóképességbe ismét belerajzolódnak, és innen reflektálódnak a közős érzékben, majd az imaginatív potenciában. Minthogy mindezek az állomások egymással kapcsolatban vannak, az aktív intellektus adományozta dolgok közül az ilyenek látvánnyá válnak az ember számára.
Ha véletlenül azok a dolgok, amelyekhez az imaginatív potencia ezeket a dolgokat hasonlítja, végtelenül tökéletes és szép érzetek, akkor az ilyesmit látó ember azt mondja: „Allah fensége fényes és csodálatos!”, mert olyan csodás dolgokat lát, amilyeneknek a léte a többi létező sorában nem is lehetséges egyáltalán. Nem lehetetlen, hogy egy tökéletessége teljében levő imaginatív potenciával megáldott ember még ébrenléte állapotában is elfogadjon jelen idejű vagy jövőbeli részleges dolgokat, vagy azok érzékletekből álló utánzatait, és lássa azokat. Az elfogadott szellemi létezők révén próféciát kap az isteni dolgokról. Ez az a legtökéletesebb fok, amit az imaginatív potencia elérhet, vagy amit az ember imaginatív potenciája révén elérhet.
E foknál alacsonyabban áll az, aki mindezt látja, de közülük bizonyosakat ébrenléte során, másodikat viszont álmában; továbbá az, aki mindezeket a dolgokat lelkében elképzeli, de sze-mével nem látja. Ismét alacsonyabban áll az, aki mindezt csak álmában látja. Látomásaikat közlő megnyilatkozásaik lehetnek imitációk, jelképek, rejtvények, homályos kijelentések vagy hasonlatok. Számos egyéb eltérés is lehet közöttük. Van ugyanis olyan, aki a részleges dolgokat fogja föl, és azokat csak az ébrenlét állapotában látja, de nem fogja föl a szellemi létezőket (az univerzáliákat). Mások fölfogják és ébrenlétük idején látják a szellemi létezőket, de nem fogják föl az egyes részleges létezőket. Vannak aztán olyanok is, akik bizonyos dol-gokat mindkét fajtából fölfognak, másokat viszont nem, aztán olyanok is, akik még ébrenlétük során meglátnak valamit, de ebből nem mindent fognak föl álmukban; továbbá vannak olyanok, akik ébren nem fognak föl semmit, de amit fölfognak, azt csak álmukban fogják föl, vagy fölfogják álmukban az egyedi dolgokat, de a szellemi létezőket már nem. Mások ebből is, abból is fölfognak valamit, ismét mások csak bizonyos részleges létezőket fognak föl. Ez utóbbiak vannak a legtöbben. Az emberek ebben a tekintetben is különböző fokon állnak.
Mindez tehát a kogitatív potencia segítségével megy végbe. Előfordulnak ugyanis véletlenek, s ezeknek megfelelően változik az emberben a testnedvek keveredése. Ez vezet oda, hogy néha ébrenlétében, néha álmában válik készségessé az ilyesmik közül egyes dolgoknak az aktív intellektustól történő befogadásra. Némelyek huzamosabb ideig megmaradnak ebben az állapotukban, mások rövidebb ideig, aztán mindez elmúlik. Olyasmik is előfordulhatnak, amik elrontják a keveredés arányát és ezzel elrontják a képzelőerőt. Ebben az esetben az imaginatív potencia összeállításából származó és nem létező dolgokat fognak látni, ezek ugyanis nem a valóságot utánozzák. Az ilyenek az elmebetegek, a megszállottak és a hozzájuk hasonlóak.
Az embereknek a társulásra és a kölcsönös segítségre való szükségéről
Minden ember úgy van teremtve, hogy fönnállása és tökéletessége legmagasabb fokának elérése érdekében sok dologra rászorul, de mindezeket egymaga nem tudja előteremteni. Emberekre van szüksége, hogy közülük mindegyik előállítson számára valami szükséges dolgot. A helyzet minden egyes ember szempontjából ugyanaz. Ezért tehát az ember nem érheti el a természetes hajlamai céljául szolgáló tökéletességet, hanem csakis akkor, ha sok emberi csoport egymást kölcsönösen segítve társul, és minden egyes ember minden egyes embernek valamit nyújt, amire annak léte során szüksége van. Ilyen módon összejön a csoport összességének munkájából mindaz, amire közülük mindegyiknek léte megőrzése és tökéletessége elérése céljából szüksége van. Ezért van olyan sok emberi individuum, ezért találhatók mind a Föld lakott övezetében, és ezért jöttek létre az emberi társulások.
E társulások lehetnek tökéletesek és tökéletlenek. A tökéleteseknek három fajtájuk van: a nagy, a közepes és a kicsi. A nagy a Föld lakott részének összes társulása együtt. Közepesnek a lakott övezet egy területén található valamely nemzetet nevezzük. Kicsinek egy nemzet lakóhelyén valamely város lakosainak közösségét számítjuk.
Tökéletlenek a következők: egy falu népének közössége, egy városnegyed majd pedig egy utca lakosainak közössége, aztán egy ház népe. Legkisebb közülük az egy ház népének közös-sége. A negyed vagy a falu lakosai a városhoz vannak kapcsolva. A falu a város szempont¬jából a város szolgájának tekinthető, míg a negyed a város részét jelenti. Az utca a negyed része, a ház pedig az utca része. A város a nemzet lakhelyének része. A nemzet az oikumené lakosainak (az emberiségnek) a része.
A legfőbb jót és a tökéletesség csúcsát a városi közösségben lehet elérni, s nem pedig a nála hiányosabb társulási formákban. Mivel a jó valójában a szabad választás és az akarat révén érhető el, és ugyanígy a rossz is a szabad választás és az akarat alapján jön létre, ezért lehetséges, hogy a város a rossz célok elérése számára is segítséget jelentsen. Minden város olyan, hogy benne el lehet érni a boldogságot. Ha egy városban a társulás célja a kölcsönös segítségnyújtás azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amelyekkel az igazi boldogság elérhető, akkor ez a város az eszményi város. Ha egy társulásban az emberek egymást a boldogság megszerzésében segítik, akkor ez eszményi társulás. Ha egy nép városai együttesen fáradoz¬nak a boldogság elérésén, akkor eszményi nemzetről beszélhetünk. Eszményi az oikumené akkor, ha népei mind a boldogság elérésében támogatják egymást.
Az eszményi város hasonlít a tökéletes, egészséges testre. Ennek tagjai ugyanis együtt-működnek, hogy teljessé tegyék az adott élőlény életét és fönntartsák azt. A test különböző tagjai azonban természetük és potenciájuk folytán a kiválóság különböző fokain állnak. Az egyik tag, nevezetesen a szív, a vezető, mások a vezetőhöz közeli fokon állnak, és mindegyi-küknek természettől fogva van valamilyen potenciája, hogy annak révén fejtse ki aktivitását, mégpedig a vezető testrész természet adta célja érdekében. A többi testrész a benne rejlő potencia révén olyan aktivitást folytat, ami megfelel ezek céljainak, tehát azokénak, amelyek közvetítő nélkül kapcsolódnak a vezetőhöz. Ez utóbbiak jelentik a második fokozatot, és a többi testrész aktivitását a második fokozaton álló testrészek céljainak megfelelően fejti ki, és így tovább, míg el nem jutunk azokhoz a testrészekhez, amelyek csak szolgálnak, és egy¬általán nem vezetnek. Ugyanígy a város részeinek is más és más a természetes rendeltetése, és hajlamaik kiválóságában vetélkednek. A város egyik embere a vezető, mások a vezetőhöz közei levő ranglépcsőn állnak. Mindegyiknek megvan a maga természetes hajlama és tulajdonsága, és ezek révén úgy működik, ahogy azt a vezetőnek a célja megköveteli. Ezek az emberek állnak a legfölső fokokon. Az alattuk álló emberek tevékenységüket az ő céljaik érdekében folytatják, és ők állnak a második fokon. Ő alattuk is vannak, akik az ő céljaik érdekében dolgoznak. Így van elrendezve a város összes része, míg azokhoz nem érünk, akik utolsókként dolgoznak az előttük állók céljai megvalósításán. Ők csak szolgálnak, de őket nem szolgálják mások, ők a rangsor legalsó fokain vannak, ők a legalacsonyabb rangúak.
Mindennek ellenére a test részei természetesek, hajlamaik és potenciáik is természetesek. A város részei, ha természetesek is, hajlamaik és tulajdonságaik, amelyekkel tevékenységüket a város érdekében kifejtik, nem természetesek, hanem akaratlagosak. A város részei termé¬sze-tüknél fogva úgy vannak létrehozva, hogy egymással vetélkednek, s az emberek így egymást hol ebben, hogy abban a dologban boldogsághoz segítik, jóllehet nem egyedül természetes adottságaik következtében tagjai a városnak, hanem a szabad akaratból megszerzett tulaj-donságaik révén is, mint például a szakképzettségük és más ehhez hasonlók. Az emberi test tagjaiban meglevő potenciákhoz hasonlítanak a város részei esetében a szabad akaratból megszerzett tulajdonságok és képességek.
Huszonhetedik fejezet
Testünkben a legfőbb testrész természetszerűleg egyszersmind a legtökéletesebb és a leg¬kivá-lóbb is, önmagában véve és speciális tulajdonságaiban egyaránt. Ugyanúgy ő a legkiválóbb mindabban is, amiben a többi testrésszel együtt részesedik. Alatta is állnak más testrészek, s azok is vezetői az ő alattuk álló testrészeknek. Vezetői méltóságuk tehát az első vezető méltóságánál alacsonyabb. Az első vezetése alatt állók részben vezetnek, részben őket is vezetik. Ugyanígy van ez a város vezetőjével is, aki a városban a legkiválóbb minden saját¬sága tekintetében, de a legkiválóbb azokban a tulajdonságaiban is, amelyekben másokkal közösen részesedik. Az alatta álló embereken ő uralkodik, azok viszont másokon uralkodnak.
Ahogyan a szív jön elsőként létre és aztán a test többi része létrejöttének oka lesz, s oka lesz annak, hogy azok különböző potenciákkal rendelkeznek és fokozatos rangsor szerint szerve-ződnek, és ha egy szerv megbetegszik, ő látja el azzal, ami azt a betegséget megszünteti, ugyanígy a város vezetőjének is elsőnek kell lennie, hogy ő lehessen a város és a város részei létrejöttének oka, valamint annak az oka, hogy a város részei különböző szabad akaratból származó tulajdonságokkal rendelkezzenek és fokozatok szerint rendbe szerveződjenek, s ha egy rész megbetegszik, akkor neki kell ellátnia azzal, ami a betegséget megszünteti.
S ahogyan e legfőbb testrészhez közel álló testrészek a vezető céljainak megfelelő természetes tevékenységet folytatnak, magától értetődően, mivel ő a legnemesebb, majd az utánuk követ-kező testrészek alacsonyabb megbecsülésüknek megfelelő cselekedeteket hajtanak végre, és így tovább, míg el nem érünk a legalacsonyabb tevékenységet folytató testrészig, ugyanígy a vezetői méltóságban a város vezetőjéhez közel álló személyek végzik a legmagasabb rendű, szabad akaratból folyó aktivitást, az alattuk levők pedig alacsonyabb rangú cselekedeteket hajtanak végre, és így le egészen azokig, akik a legalacsonyabb rendű tevékenységet foly-tatják.
A funkciók alacsonyrendűsége talán szubsztrátumuk alacsonyrendűségének következménye, még ha az említett funkciók óriási haszonnal járnak is. Ilyen a hólyag vagy a vastag belek tevékenysége a testben. De az is lehet, hogy mindez csekély hasznuk, vagy talán önmaguk jelentéktelenségének a következménye. Ugyanígy van ez a városban is, és ugyanígy van minden olyan rendszerben, amelyiknek a részei természettől fogva vannak összeállítva, összerendezve és összekapcsolva. Vezetőjük van, és annak viszonya a többi részhez olyan, mint az iménti.
Ugyanez a helyzet a létezők esetén is. Az Első Ok viszonya a többi létezőhöz olyan, mint az eszményi város uralkodójának a viszonya a város többi tagjához. Az anyagtalan közel áll az Elsőhöz, az alatt vannak az égi testek, és az égi testek alatt vannak az anyagi testek. Mindezek azonban az Első
Okot utánozzák, feléje irányulnak és törekszenek, és minden létező ezt teszi képességeihez mérten. Minden a fokozatának megfelelően irányul a cél felé. A legalacsonyabb rendű egy némileg fölötte álló célja után törekszik, és az ugyancsak egy kevéssel fölötte álló célja felé törekszik, és ugyanígy a harmadiknak a célja is egy kicsit följebb van, s így tovább, míg el nem jutunk ahhoz, amelyik után az Első már közvetítő tag nélkül következik. Ezen a sorrenden keresztül követik a létezők mind az Első Oknak a célját. Azok pedig, amelyeknek kezdettől fogva megadatott mindaz, ami létükhöz kell, kezdettől fogva az Elsőt utánozzák és annak céljára törekednek, és ők állnak a rendszer legmagasabb fokain. Ha pedig valami nem a kezdet kezdetétől kapta meg mindazt, ami létéhez kell, akkor az kap egy bizonyos potenciát, hogy avval mozogjon elérendő célja felé, és közben az Első szándékát követi. Az eszményi városnak is ilyennek kell lennie. Minden elemének cselekedeteivel, rendjének megfelelően, a vezető célja felé kell törekednie.
Nem lehet bárki találomra az eszményi város vezetője. A vezetéshez ugyanis két dolog kell az illetőnek először is természeténél és adottságánál fogva, másodszor hajlamánál és szabad akaratból szerzett tulajdonságainál fogva erre alkalmasnak kell lennie. A vezetést az az ember nyeri el, akit adottsága és természete erre képessé tesz. Nem minden szakma készít föl a vezetésre. A legtöbb szakma a városban való szolgálatra képesít, és a legtöbben adottságuknál fogva a szolgálatra alkalmasak. Vannak olyan képzettségek, amelyek más képzettségeket ural-nak, ismét másoknak szolgálnak, de vannak olyanok is, amelyekkel csak szolgálni lehet, ve¬zet-ni egyáltalán nem. Így tehát nem lehet az, hogy találomra valaki valamilyen képzettséggel vagy egy véletlenszerű tulajdonsággal vezesse az eszményi várost.
A dolgoknak egy nemében a vezetőt abból a nemből semmi sem uralhatja, mint például a legfőbb testrészt. Bizony lehetetlen, hogy egy másik testrész vezesse őt. Így van ez röviden minden vezető esetében, tehát ez a helyzet az eszményi város vezetőjével kapcsolatban is. Képzettségének olyannak kell lennie, amilyennel szolgálni egyáltalán nem lehet, de ugyan-akkor más képzettség sem uralhatja. Olyan képzettségének kell lennie, amilyennel a saját céljaira tudja mozgósítani az összes többi mesterséget. Az eszményi város minden tevé-kenysége ennek a célnak van alávetve. A vezető embernek magának is olyannak kell lennie, hogy őt ne vezesse senki más ember. Olyan embernek kell lennie, aki tökéletességét elérte, aktuális értelme és aktuális szellemi létező. Imaginatív potenciájának természeténél fogva a legnagyobb tökéletességet kell elérnie, mindannak a szellemében, amit erről már elmondtunk. E potenciájának természete szerint késznek kell lennie arra, hogy az aktív intellektustól származó részleges dolgokat akár ébrenléte, akár álma idején, akár azokat önmagukat, akár azok utánzatát, akár a szellemi létezőket reprezentáló utánzatokat fölfogja. Passzív értelmének az összes szellemi létező birtokában olyan tökéletesnek kell lennie, hogy ne maradjon ismeretlen számára ezek közül semmi, és aktuális értelemmé kell válnia.
Bármely ember, ha passzív értelme az összes szellemi létező bírása révén tökéletessé válik, akkor aktuális értelemmé és aktuális szellemi létezővé válik. Szellemi létező az, amit gondol. Ebben az esetben olyan aktuális értelme van, amelyik a passzív értelemmel magasabb fokon áll, tökéletesebb annál, még inkább elválik az anyagtól, közelebb áll az aktív intellektushoz, és megszerzett intellektusnak nevezik. Ez a közvetítő az aktív és passzív intellektus között, és nem választja el az aktív intellektustól semmi más sem.
A passzív intellektus a megszerzett intellektus számára olyan, mint az anyag vagy a szub-sztrátum, míg az aktív intellektus számára a megszerzett intellektus olyan, mint az anyag vagy a szubsztrátum. A kogitatív potencia, ami voltaképpen természetes hajlam, anyag és szub-sztrátum az aktuális értelmet jelentő aktív intellektus számára.
Az első lépcsőfok azon az úton, amelyen az ember emberré válik, annak a természetes befogadó és előkészítő képességnek a megléte, aminek a révén aktuális értelemmé válik. Ez mindenkiben megvan. Közte és az aktív intellektus között két fokozat van, nevezetesen azok, hogy aktuális passzív majd pedig megszerzett értelem legyen. Ha az ember az emberségnek ezt a fokát elérte, akkor közte és az aktív intellektus között van még mindig két fokozat. Ha azonban a tökéletes passzív intellektust és az említett természetes képességet egy egységnek vesszük, mint ahogy az anyagból és formából összeállított dolgot is egynek vesszük, és ha ez az ember az emberség formájával, azaz az aktuálissá vált passzív értelemmel rendelkezik, akkor közte és az aktív értelem között csak egy fokozat marad.
Ha a természetes képességet az aktuális értelemmé vált passzív értelem anyagának tekintjük, a passzív értelmet pedig a megszerzett anyagának, majd pedig a megszerzettet az aktív intellek-tus anyagának, és mindezt egy egységnek vesszük, akkor ez az ember olyan, hogy benne lakik az aktív intellektus.
Ha ez így van kogitatív potenciája mindkét részében, tehát a teoretikusban és a praktikusban is, továbbá az imaginatív potenciában is, akkor az ember kinyilatkoztatást kaphat. Allah, legyen hatalmas és dicsőséges, az aktív intellektus útján ad neki kinyilatkoztatást, s amit Allah, legyen áldott és fölmagasztalt, kiáraszt az aktív intellektusra, azt az aktív intellektus tovább árasztja a megszerzett értelmen keresztül a passzív értelemre, majd az imaginatív potenciára. A tőle a passzív intellektusra kiáradó dolog révén lesz az ember bölcs filozófussá és tökéletes belátásúvá.
A tőle az imaginatív potenciára kiáradó dolog révén lesz prófétává, vátesszé, ennek révén tudósít arról, hogy most hogyan állnak az egyedi létezők, s létében az isteni dolgokat ismeri meg. Az ilyen ember elérte az emberség legmagasabb fokát és a boldogság legmagasabb csúcsát. Lelke tökéletes, és az ismertetett módon egyesül az aktív intellektussal. Véghez tud vinni minden tettet, amivel a boldogságot el lehet érni. Ez a vezetés első föltétele.
Ezen kívül az ilyen embernek nyelvileg képesnek kell lennie arra, hogy minden tudását ki tudja fejezni, és hogy másokban is jó képzeteket tudjon kelteni, képesnek kell lennie arra, hogy jól irányítson a boldogság és a boldogsághoz vezető tettek felé. Ugyanakkor testében is szilárdnak, kiválónak kell lennie, hogy szembenézhessen az egyes emberek tetteivel.
Az eszményi város vezetőjének tulajdonságai
Ő az a vezető, akit más ember nem vezet. Ő az eszményi város imámja és vezetője, de ilyen a nemzet eszményi vezetője valamint a teljes oikumené eszményi vezetője is. Nem lehet azonban elképzelni, hogy ez legyen a helyzet, hacsak természetnél fogva nem gyűlik össze egy emberben tizenkét természetes adottság.
1. Ép testű embernek kell lennie, képességei megfeleljenek testrészeinek, hogy elvégezhesse a reá váró föladatokat, és ha valamelyik testrészével valamilyen aktivitást kell kifejtenie, akkor az könnyen menjen neki.
2. Természeténél fogva könnyen tudjon megérteni és elképzelni mindent, amit elmondanak neki. Meg kell értenie a beszélő szándékát, mégpedig a tényállásnak megfelelően.
3. Ha valamit akár megértett, akár látott, akár hallott, azt jól meg tudja őrizni emlékezetében és általában ne legyen feledékeny.
4. Legyen intelligens és okos. Ha valaminek a legkisebb jelét is látja, akkor azt értse meg úgy, ahogy az indicium mutatja.
5. Tudnia kell magát szépen kifejeznie, nyelve legyen képes minden benne rejlő gondolatnak tökéletes kifejtésére.
6. Szeresse a tanítást és a belőle való profitálást, hagyja magát a tanítástól vezetni. Legyen könnyű fölfogású, ne okozzon neki fájdalmat a tanulás fáradsága, s ne jelentsen neki gyötrelmet az ismeretek eléréséhez szükséges munka.
7. Ne legyen falánk, szomjas torkú, természeténél fogva kerülje a szórakozást, és vesse meg az ebből származó élvezeteket.
8. Szeresse az igazságot és az igazmondókat, gyűlölje a hazugságot és a hazugokat.
9. Legyen nagylelkű és bőkezű, természeténél fogva legyen lelke minden szégyenletes dolognál nagyobb, természeténél fogva emelkedjen lelke mindenek fölé.
10. Dirhem és dinár (azaz a pénz) és a világ többi lényegtelen dolga ne legyen fontos számára.
11. Természeténél fogva szeresse az igazságot és az igazságos embereket, gyűlölje az önkényt és az igazságtalanságot, valamint az ezekre hajló embereket. Adja meg a saját népének is, de a másiknak is, ami őket illeti, és erre ösztönözzön másokat is. Kárpótolja azt, akivel igazság-talanság történt, s méltányoljon minden szépet és jót. Legyen igazságos, könnyen vezethető, s ne pedig nyakas ellenkező, ha az igazságosságra intik. Legyen nehezen vezethető, ha rossz irányba akarják befolyásolni.
12. Legyen erős elhatározású, ha úgy látja, hogy valamit meg kell tennie, tartson ki mellette bátran, félelem és lelki gyöngeség nélkül haladjon előre útján.
Mindezek együttes megléte egy emberben nehéz dolog. Nem is igen lehet találni olyat, akiben a természet adományaként mindezek a tulajdonságok meglennének, hacsaknem egyet-egyet. Ritka az ilyen ember. Ha az eszményi városban található egy ilyen, s benne fölnövekvése után megvan az említett föltételek közül hat vagy öt, mégpedig az imaginatív potencia szempontjá-ból mondott hasonló dolgokon kívül, akkor ő lesz a vezető. Ha azonban a véletlen úgy hozza, hogy egy bizonyos időben nem található ilyen ember, akkor elő kell venni azokat a tör-vényeket és szokásokat, amelyeket az ilyen vezető és a hozzá hasonlók vezettek be, akik a város élén egymást követték, és meg kell erősíteni őket.
A második vezető, az első helyettese, legyen olyan ember, akiben születésétől és kora ifjúsá-gától fogva az említett tulajdonságokból hat megvan, és fölserdülte után is megmarad. Először legyen bölcs. Másodszor legyen nagy tudású és tartsa jól emlékezetében a város korábbi vezetőinek törvényeit, szokásait, a róluk szóló történeteket, és mindezeket tekintse teljes mértékben követendőnek tetteiben. Harmadszor tudjon jól következtetni, ha egy kérdésben az ősöktől nem maradt fönn törvény, és következtetése feleljen meg mindenben a korábbi imámok szellemének. Negyedszer legyen megfelelő belátása és jó következtető képessége olyan dolgokban, amelyekben egy adott pillanatban meg kell ismernie a tényállást valamint a várhatóan bekövetkező eseményeket, de a régieknél mindezekkel kapcsolatban nem talál eligazítást. Következtetése során a város java lebegjen szeme előtt. Ötödször találja meg a helyes utat, amikor beszédével a régiek törvényei és az őket utánzó következtetések szellemében irányít. Hatodszor testében legyen jó fölépítésű, hogy a háborús föladatoknak megfelelhessen, ismerje a hadművészeteket mint szolgálattevő és mint hadvezér.
Ha nincs olyan ember, aki mindezeket az előfeltételeket magában egyesítené, de van kettő, és közülük az egyik bölcs, a másikban pedig megvan a többi tulajdonság, akkor ez a kettő legyen a város vezetője. Ha azonban e tulajdonságok több emberben szétszórva találhatók meg, mégpedig úgy, hogy az egyik bölcs, egy másikban megvan a második tulajdonság, ismét másban megvan a harmadik, egy továbbiban a negyedik, valaki másban az ötödik, megint másban a hatodik tulajdonság, akkor ezek egymást kiegészítik, és ők közösen az eszményi vezetők. Amikor eljön az az idő, hogy a vezetésben nincs meg a bölcsesség erénye, de megvan benne a többi tulajdonság, akkor az eszményi város király nélkül marad, ugyanis a városnak parancsoló vezér nem király. A város ebben az esetben lejtőre kerül. Ha úgy alakul, hogy továbbra sem találnak bölcset, és a vezetést nem tudják bölcsességgel kiegészíteni, akkor a város rövidesen elpusztul.
Huszonkilencedik fejezet
Az eszményi város ellentétei
I. Ostoba városnak nevezzük azt, amelyeknek a lakosai nem ismerik a boldogságot, és az nem is jut eszükbe. Ha feléje vezetik lakosait, akkor azok ezt nem is értik, nem is hiszik, s a javaknak csak azokat a fajtáit ismerik, amelyek színre annak tűnnek, s amelyekből azt lehet hinni, hogy az élet célját jelentik. Ilyen a test épsége, a gazdagság, az élvezetekben való dúskálás, a vágyak szabad követésének lehetősége, mások tiszteletének és nagyrabecsülésének elnyerése. Mindez az ostoba város lakosainak szemében maga a boldogság. A legfőbb és tökéletes boldogság ezek együttes megléte. Ellentétei a nyomor, a testi bajok, a szegénység, az élvezetek hiánya, a vágy követésének lehetetlensége és a megbecsülés el nem érése. Az ostoba város különböző csoportokba sorolható.
1. A szükségletek városa. Lakosainak céljai a test fönnmaradásához szükséges ételek, italok, ruhák, lakhelyek és nők megszerzésére korlátozódnak. Ezek előteremtésében működnek együtt.
2. A változó város lakosainak célja az, hogy a jólét és a gazdagság elérése érdekében működ-jenek együtt, de a gazdaságot nem valami egyéb cél érdekében hajszolják, hanem csak azért, mert a bőség az életük célja maga.
3. A közönséges és alantas város lakosainak célja az élvezetek halmozása étel, ital és nők tekintetében. Céljuk röviden az érzékek és a képzelet kiszolgálása, továbbá minden lehetséges módon a vidámság és a játékok keresése.
4. Az elismerés városában a lakosok célja az együttműködés annak az érdekében, hogy meg-becsülést, dicséretet, nevet és hírt szerezzenek a népek között, akik őket szavakban és tettekben magasztalják, illetőleg dicsőítik. Céljuk, hogy mások vagy egymás szemében híresek és fényesek legyenek, mégpedig mindegyik annak arányában, hogy ezeket a dolgokat mennyire szereti, vagy mennyit tud belőlük elérni.
5. A győzelem városa lakosainak célja az, hogy másokat legyőzzenek, és másokat meg-gátoljanak abban, hogy őket győzzék le. Buzgalmuk egyedül arra az élvezetre korlátozódik, amit mások legyőzése során érnek el.
6. A közösségi város lakosainak célja az, hogy szabadok legyenek, mindegyik tehesse azt, amit akar, s vágyaik elérésében ne gátolja őket semmi sem.
Az ostoba városok királyai olyanok, mint városaik. Mindegyik úgy igazgatja az uralma alatt álló várost, hogy az megvalósíthassa vágyát és célját. A célul kitűzhető ostoba törekvéseket épp az imént soroltuk föl.
II. A bűnös város ismeri az eszményi város nézeteit, tehát ismeri a boldogságot, Allahot – legyen hatalmas és fényes – ismeri a másodlagos testeket, az aktív intellektust, tehát mindazt, amit az eszményi város lakosai is tudnak és hisznek, de tetteik mégis az ostoba város lakosainak tetteivel egyeznek.
III. A változó város nézetei és tettei régen azonosak voltak az eszményi város nézeteivel és tetteivel, de megváltoztak, befogadtak más nézeteket is, és tetteik is másfélékre változtak.
IV. A tévelygő város azt vallotta, hogy az evilági élet után következik a boldogság, de aztán megváltoztatván ezt a nézetüket, Allahról, a másodlagos létezőkről, az aktív intellektusról helytelen, hozzájuk nem illő dolgokat hisznek, s róluk mindent csak jelképnek és fantáziálás-nak tartanak. Legjobb vezetőjük abban a tévhitben van, hogy kinyilatkoztatást kapott, bár nem ez a helyzet. A tényeket elferdíti, hazugságot és csalást alkalmaz.
Ezeknek a városoknak a királyai az eszményi város királyainak ellentétei, s vezetésük is ellentéte az eszményi állam vezetésének, és ez érvényes az összes többi lakosra is. Az eszményi városnak az egymást a különböző időkben váltó királyai egymásutániságukban is olyanok, mint a lélek, mintha egy király uralkodna minden időben. Hasonló a helyzet akkor, ha véletlenül egy bizonyos időben egy csoport uralkodik, akár egy, akár több városon. E csoport olyan, mint egy király, s lelkük olyan, mint egy lélek. Hasonlóképp minden rendű és rangú lakosnak, akik a különböző időkben egymást váltják, olyan a lelke, mintha az minden időkben megmaradó egységes közös lelkük lenne.
Ugyanígy van ez egy bizonyos, időben létező egyazon rangú embercsoport esetében is, éljenek akár egy városban, akár több városban. Mindannyiuk lelke olyan lesz, mintha egy lélek lenne, legyen bár rangjuk vezető vagy szolgáló rang.
Az eszményi város esetében vannak olyan dolgok, amelyeket lakosai közösen tudnak és közösen cselekszenek, s vannak olyan dolgok is, amelyek tudása és cselekvése egy-egy fokozat sajátja. A boldogság határára mindegyikük e kettő révén érkezik, tehát a számára és mások számára közös, valamint a fokozatának megfelelő sajátos dolgok révén. Ha mindenki ezek szerint tevékenykedik, akkor eme tettei jó és nemes lelki alkatot hoznak létre benne. Minél tovább tartanak ezek a körülmények, annál erősebb és nemesebb lesz az az alkat, annál inkább növekszik ereje és kiválósága.
Ahogy az írás tevékenységének huzamos és helyes gyakorlása az embert az írás mesterségében kiválóvá teszi, ugyanúgy, minél huzamosabb ezeknek a cselekedeteknek a gyakorlása, annál erősebb és kiválóbb lesz az általuk meg¬valósuló mesterségben, tettei ismételgetésével azok erősebbek és jobbak lesznek, egyre jobban fogja élvezni az ennek következtében létrejövő lelki állapotot, hasonlóképp nagyobb örömet talál benne az emberi lélek is, és így az iránta való szeretete növekedni fog. Így van ez a boldogság elérését szolgáló tettekkel is: ahogy ezek növekednek, ismétlődnek, s ahogy kitart mellettük az ember, ugyanúgy válik a lélek – aminek a boldogság a célja – erősebbé, nemeseb¬bé és tökéletesebbé, míg a tökéletességnek arra a fokára nem jut, ahol már nincs szüksége az anyagra, és ahol megszabadul tőle. Ebben az esetben nem pusztul el az anyaggal, és fönn-maradása esetén sem szorul az anyagra. Ha a lélek anyag nélkül létezik, nincs teste, akkor elveszti a testnek, mint olyannak kijáró akcidenciákat is; s a továbbiakban nem mondható róla, hogy mozog, és az sem, hogy nyugalomban van. Olyasmiket kell róla állítani, amik a test nélküli dolgokhoz illenek. Ha netán az embernek olyasmi jutna az eszébe, amivel a testet mint olyat szokták leírni, akkor azt azonnal meg kell vonnia az anyagtalan lélektől. Ezt az állapotot megérteni, fogalmat alkotni róla nehéz és szokatlan. Minden korábbi tulajdonsága és akcidenciája az anyagtól való elválásával együtt megvonandó tőle. Mivel azonban ezeknek az anyagtól elvált lelkeknek korábban más és más matériájuk volt, világos, hogy lelki alkatuk a testekre jellemző keveredéseket követi; egyesek esetében inkább, mások esetében kevésbé. Mindegyik lelki alkat olyan lesz, amelyet egykori testének keveredése előfeltételez. Ebből következik, hogy a lélek alkata szükségszerűen változásra alkalmas, mivel az is változott, amiben benne volt. A testek változása azonban végtelen, így tehát a lelkek változása is végtelen.
A lelkek egymáshoz való kapcsolódása
Ha az emberek egy csoportja eltávozott és testük elporladt, akkor lelkük szabaddá és boldoggá vált, de ugyanakkor más emberek követik őket a volt társadalmi fokozatukon; elfoglalják helyüket és folytatják tetteiket. Ha ezek is eltávoznak és lelkük megszabadul, akkor a boldog-ságnak ugyanarra a fokára jutnak, amire azok a korábbi eltávozottak jutottak; s mindegyik a hozzá fajban, mennyiségben és minőségben hasonlóhoz kapcsolódik. Miután azonban csak egykor voltak, és már nincsenek testbe zárva, társaságuk, ha még akkora is, nem szorongatja egyiküket sem a helyén, már csak azért sem, mert egyáltalán nincs helyük. Találkozásuk és kapcsolatuk nem olyan, mint a testeké.
Minél több az egymáshoz hasonló, anyagtalan lélek, annál többen kapcsolódnak össze. Kap-csolatuk olyan lesz, mint a szellemi létezőké, és e kapcsolatuk miatt mindegyikük élve¬ze¬te is sokkal nagyobb. Ha újabb lélek kapcsolódik hozzájuk, akkor ennek gyönyöre a ko¬ráb¬biak¬hoz való kapcsolódás révén megnő, mint ahogy a korábban összekapcsolódottak gyönyöre is növekszik az újonnan hozzájuk csatlakozottak révén. Mindegyik ugyanis saját esszenciáját gondolja, valamint még számtalanszor a saját esszenciájához kapcsolódó hasonlókat, így minőségileg gyarapszik az, amit elgondol. Az ilyen módon létrejövő növekedés hasonló lesz ahhoz, amit az írás mesterségének gyarapodása esetén tapasztalhatunk, ha valaki a mester-séggel kapcsolatos tevékenységet huzamosan gyakorolja. Az egymáshoz való csatlakozás mindegyikük gyarapodását jelenti; mégpedig oly módon, ahogyan az író tevékenységének ismétlődése is képességének és kiválóságának növekedéséhez vezet. Mivel azonban a lelkek kapcsolódása végtelen, így az idő múlásával minden képességeinek és élvezetének növeke¬dése is végtelen.
Ez a helyzet mindazokkal a csoportokkal, amelyek már eltávoztak.
Harmincegyedik fejezet
A mesterségek és a boldogságok
A boldogság válfajai három tekintetben sorolhatók osztályokba: nevük, mennyiségük és minőségük szerint. Ez az osztályozás hasonló a mesterségek osztályozásához.
A mesterségek fajok szerinti besorolásának alapkövetelménye az, hogy a mesterségek különféle fajokhoz tartozzanak, s egyikük kiválóbb legyen a másiknál. Így van ez a szövés, a lenkészítés, az illatszerészet és a takarító mesterség esetén, s ugyanígy van a táncművészet, a jogászat, a bölcsesség és a filozófia, illetve a szónoklás esetében is. Ilyen módon rangjuk szerint csoportokba sorolhatók a különböző fajú mesterségek.
Az egy mesterséget művelők – mint például két írnok – mennyiségileg osztályozhatók. Az egyik az írás mesterségének több részét ismeri, a másik ismeretei a mesterség kisebb részét ölelik föl. Az írás mestersége ugyanis több ismeret együtteséből áll: tartalmaz nyelv¬tudo¬mányi, szónoklattani ismereteket, hozzá tartoznak a szépírás, tájékozottság a matematikában. Az egyikük képességei kiterjednek például a szép kézírásra s némi rétorikai ismeretekre, a másik viszont jó a nyelvtudományban, a rétorikában és a kézírásban, de egy harmadik esetleg mind a négy területen jó.
A minőségi rangsorolás alapja az, hogy mindketten az írás mesterségének egyazon részeit ismerik ugyan, mégis egyikük az elsajátított ismeretek terén nagyobb képességekkel és tudással rendelkezik. Ez jelenti a minőség szerinti osztályozást.
Ami az ostoba város lakosait illeti, mivel tetteik rosszak, rossz lelki alkatot hoznak létre. Így van ez az írással is. Ha ugyanis rossz, s nem olyan, mint amilyennek az írásnak lennie kell, akkor az ember rossz, elferdült, fogyatékos írást sajátít el. Minél többet gyakorolja a helytelen mozdulatokat, annál gyarlóbb lesz az írás mesterségében. Ugyanígy az ostoba városban véghezvitt tettek közül a rossz tettek önmagukban rossz, gyatra lelki alkatot hoznak létre, s minél tovább gyakorolja valaki az ilyen tetteket, annál gyarlóbb lesz lelki alkata. Beteg lesz a lelke. Talán élvezni fogják a tetteik révén létrejövő lelki alkatot, mint a testileg betegek, például sok lázas beteg, akik olyan ételekben lelik élvezetüket, amik egyébként nem jelen¬tenek élvezetet, és szenvednek olyasmiktől, amik természetüknél fogva élvezetesek, és az étkek esetében nem érzik az édeset, holott ebben élvezetet kellene lenniük.
Ilyenek a lelki betegek is. Megromlott képzeletük révén – ennek romlását maguk idézik elő saját akaratukból és saját szokásaikkal – a rossz lelki hajlamot és a rossz cselekedeteket találják kellemesnek, s szenvednek a szép és nemes dolgoktól, vagy egyáltalán nem is tudják azokat elképzelni. Mint ahogy a betegek közül sokan nem érzik betegségüket, sokan egész¬ségesnek érzik magukat, és eme meggyőződésük olyan erős lehet, hogy egyáltalán nem is hederítenek az orvos tanácsaira, ugyanúgy a lelki betegek közül is sokan nem érzik beteg¬ségüket, s minden ellenére azt hiszik, hogy nemes és egészséges lelkűek, és egyáltalán nem figyelnek az őket intők, tanítók, az őket javítók szavára.
Folytatás a következő részben.