Mutatjuk a részleteket, amikről tudni kell!

Orbán Viktor miniszterelnök korábban már bejelentette, és becsületbeli ügynek nevezte, hogy novemberben nyugdíj-kiegészítést kapnak az idősek, továbbá ha a gazdasági növekedés lehetővé teszi, nyugdíjprémium is érkezhet. Nemrég közzétette a kormány a Magyar Közlönyben a nyugdíjkiegészítés mértékét.

A rendelet értelmében november elsejétől, 2022 január 1-i visszamenőleges hatállyal hivatalból 4,5 százalékkal kell emelni a nyugellátások összegét. Ez azt jelenti, hogy 2022-ben összesen 13,4 százalékkal emelkedik a magyar nyugdíjak mértéke,

ugyanis a januári 5 százalékos emelést egy júniusi, 3,9 százalékos emelés is követte. Az emelésekre a rendkívül magas infláció miatt van szükség.

Mekkora lesz a nyugdíjkiegészítés 2022-ben?

A 13,4 százalékos éves emelés azt jelenti, hogy aki tavaly decemberben 150 ezer forint nyugdíjat kapott, annak novembertől már 170 100 forint lesz a nyugdíja.

A legfrissebb hírek itt!

Ez a júniusi emeléshez képest több mint 6400 forinttal több, amelyet visszamenőlegesen 10 hónapra megkap egy összegben az arra jogosult,

vagyis novemberben a postás a 170 ezer forintos emelt nyugdíj mellé még egy összegben több mint 64 ezer forint nyugdíjkiegészítést is hoz az időseknek.

Ehhez pedig még hozzájön a jelenleg tíz ezer forintra tehető nyugdíjprémium is, bár ennek számítása még függ a gazdaság alakulásától, hiszen a GDP-növekedéshez van kötve.

(hirado.hu)

Forrás: Ripost

Hirmagazin.eu

ElőzőErős üzenet: felbukkant az ukrán határnál az orosz atomvonat – videó és hanganyag
KövetkezőEzúttal nem jött össze a bravúr, a Fradi sajnos kikapott Belgrádban – Crvena Zvezda-Ferencváros 4-1 (2-0)
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza