6 C
Budapest
2024. április. 17. szerda
Home18+36 éves fertőzött magyar apuka került halálközeli állapotba: 16 napig volt lélegeztetőgépen

36 éves fertőzött magyar apuka került halálközeli állapotba: 16 napig volt lélegeztetőgépen

16 napig volt lélegeztetőgépen egy 36 éves magyar férfi Németországban a koronavírus miatt – derült ki az RTL Klub szerda esti híradójából.

A nővére ma nyilatkozott az RTL Híradónak, azt mondta, az öccse korábban teljesen egészséges volt. A tünetei torokfájással kezdődtek, egy hét múlva már intubálni és lélegeztetni kellett. A nő azt mondja, azért meséli el testvére történetét, hogy figyelmeztesse a fiatalokat, bárki kerülhet ilyen állapotba.

Mint kiderült, a férfi a fertőzést valószínűleg a kisgyereke bölcsődei dajkájától kaphatta el.

„Szülői értekezleten vettek részt, ahol az egyik dada vírussal fertőzött volt, amit pár nappal később emailben tudattak a szülőkkel” – mesélt a férfi nővére. Az értesítés után valamennyi szülőt azonnal teszteltek, azonban a 36 éves apukánál már a teszt eredménye előtt jelentkeztek a tünetek, március közepén. Egyre gyengébb lett, végül már fel sem tudott kelni az ágyból, ám hiába kérték, az orvosa nem utalta be a kórházba.

Végül március 22-én vasárnap nagyon rosszul lett, azonnal kórházba szállították, ahol intubálni kellett, majd lélegeztető gépre helyezték, s nem lehetett tudni, életben marad-e.

blikk, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem