Habár a karácsony a szeretet ünnepe, sokszor tud stresszel vagy csüggedéssel társulni – hiszen annyira szeretnénk, hogy jól sikerüljön, hogy néha túlpörögjük a szervezést, és közben már csak a nagynap végén vesszük észre, mennyire kimerültek vagyunk.

Ám nem kell, hogy így legyen: sokkal több örömünket lelhetjük a karácsonyi szezonban néhány lépés bevezetésével, még akkor is, ha a körülmények nem minden esetben ideálisak.

Mutatjuk az 4 tippet, amit érdemes megfogadni!

1. tipp: Ne vállaljuk túl magunkat

A legtöbb esetben itt szokás hibázni: bevállaljuk, hogy az utolsó pillanatban még elszaladunk fát vagy dekorációt venni, közben megsütjük az ételt, felcicomázzuk a lakást és a fát, plusz megfürdetjük a gyerkőcöket is… Nos, ezekből a maximalista elvárásokból szükséges minél inkább lejjebb adni, hogy megőrizhessük saját mentális jóllétünket. Gondoljuk át, melyik feladat delegálható másra: a karácsonyi díszek vásárlása, vagy a főzés? Biztosan most kell nagytakarítást csinálni még a padláson is?

2. tipp: Vonjuk be a feladatokba szeretteinket

Annak fényében, hogyha együtt élünk a barátainkkal, a párunkkal vagy gyermekeinkkel, merjünk nekik is – életkoruknak és kapacitásuknak megfelelő – feladatokat adni. A kisiskolások felügyelettel, de mind a konyhában, mind a dekorálásban segíthetnek, a kamaszok pedig a vásárlásban, ügyintézésben és takarításban vehetnek részt. Osszuk meg a partnerünkkel vagy lakótársainkkal is a munkát: jelöljük ki, ki melyik feladatért és meddig felelős.

3. tipp: Gondoskodjunk a nyugalomról – a sajátunkról is

Nem dől össze a világ, ha a karácsonyi gömbök nem kerülnek fel mind a fára, hiszen lesz, ami el fog törni, vagy inkább a tartóban marad. Adjunk magunknak pihenőidőt – ne zsigereljük ki magunkat azzal, hogy hajnaltól éjfélig robotolunk. Inkább vágjunk bele hamarabb a készülődésbe, de engedjük meg a pihenést is.

+1 tipp: Soroljuk fel az életünkben lévő csodás eseményeket

Néha nehéz helyzetekben nem egyszerű felidézni a boldog pillanatokat – de ez senkit ne rettentsen el! A jó élményekre gondolás sokat segíthet abban, hogy a közérzetünk is jobb állapotba kerüljön. A legjobb, ha a számunkra kedves pillanatokat mindig felírjuk egy papírlapra, és eltesszük egy üvegcsébe – remek ötlet újraolvasni ezeket karácsonykor!

A fotó forrása:

Ewalds.hu