Home Főhírek Külföld 24 órás imádság a Szent Péter bazilikában

24 órás imádság a Szent Péter bazilikában

Forrás: MTI

A papoknak az a hivatásuk, hogy meghallják azok kiáltását, akik az Istennel akarnak találkozni, e találkozás „eszközeivé” kell válniuk, láthatóvá téve Isten irgalmasságát – mondta pénteken Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában általa vezetett bűnbánati szertartáson, amely elindította a 24 óra az Úrért elnevezésű, az imádságnak és a gyónásnak szentelt egyházi kezdeményezést.
Ferenc pápát gyóntatja egy pap az egyházfő által tartott bűnbánati liturgia alatt a vatikáni Szent Péter-bazilikában.

24 órás imádság a Szent Péter bazilikában

Fotó: MTI

Ferenc pápa az egyház feladatairól beszélve úgy fogalmazott: „Ma, jobban, mint valaha, nekünk, pásztoroknak az a hivatásunk, hogy meghalljuk azoknak a talán rejtett kiáltását, akik az Úrral akarnak találkozni”.

A katolikus egyházfő hangsúlyozta, hogy a papoknak „az Istennel való találkozás eszközeiként” kell tevékenykedniük. Éppen ezért az egyház tagjainak „felül kell vizsgálniuk azt a magatartást, amely néha nem segíti a többieket a Jézushoz való közeledésben, merevségünk távol tarthat”. Ferenc pápa szerint ez egyebek között azt jelenti, hogy a gyónni akarók igényeihez kell igazodni, nem pedig a gyóntatásra kitűzött órarendhez.

Kijelentette: „Akármelyik férfi és nő közeledjék a gyóntatószékhez, atyát találjon, aki várja őt, egy atyát, aki megbocsát neki”. „Az irgalmasság szentévében (…) ne maradjunk ülve, találjunk rá újra spirituális természetünkre. Talpra!” – buzdított az egyházfő.

Ferenc pápa az irgalmasság rendkívüli szentévét meghirdető Misericordiae Vultus (Az irgalmasság arca) című, tavaly áprilisi pápai bullában rendelte el, hogy az idei nagyböjt negyedik vasárnapja előtti péntek-szombatot a világ katolikusai imával töltsék.

A 24 óra az Úrért elnevezésű ájtatosság a Ferenc pápa által vezetett bűnbánati szertartással kezdődött a Szent Péter-bazilikában. Az egész világon egyszerre indított kezdeményezés mindenekelőtt a fiatalokat kívánja megszólítani és a gyónás felé vezetni.

A vatikáni bazilikát pénteken Fiatalok és Megbékélés feliratú felsőt viselő fiatalok lepték el. Ferenc pápa a szertartás után gyónt, majd ő ült a bazilika egyik gyóntatófülkéjébe más hívőket gyóntatni, elsőként fiatalokat.

A Szent Péter-bazilikában hatvan gyóntatópap várja a hívőket, és Róma további három temploma kész fogadni az imádkozni és gyónni akaró hívőket egészen szombat estig.

Ferenc pápa kezdeményezéséhez a magyar egyházmegyék is csatlakoztak.

A húsvéti ünnepekre Rómába érkező hívők és turisták miatt a Vatikán egész területén és környékén megerősítették a biztonsági intézkedéseket. A Szent Péter-bazilikán végighaladó Ferenc pápát a biztonsági emberek ritkán látott népes csoportja kísérte.

Exit mobile version
Megszakítás