Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó ELTŰNÉS MIATT KERESSÜK MAKÓ TAMÁST

ELTŰNÉS MIATT KERESSÜK MAKÓ TAMÁST

A rendőrség az állampolgárok segítségét kéri.

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság 05060/3433/2017. általános számon körözési eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 40 éves Makó Tamás eltűnése ügyében.

A rendőrségre érkezett bejelentés szerint a férfi 2017. július 31-én egy budapesti lakásból távozott ismeretlen helyre személygépkocsijával, azóta ismeretlen helyen tartózkodik, életjelet nem adott magáról.

Eltűnésekor kék színű farmer-rövidnadrágot, fekete-fehér színű pólót, sötét árnyalatú kapucnis felsőt és sportcipőt viselt.

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság (3400 Mezőkövesd, Egri út 2. szám) kéri, hogy aki a képen látható Makó Tamást  felismeri, tartózkodási helyéről vagy eltűnésének körülményéről információval rendelkezik, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjának 06-46/514-506-os telefonszámát, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” számán, valamint a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

 Forrás és kép: police.hu
ElőzőKülföldre vitte csodaszerét
KövetkezőMerkel továbbra is ütemezett bevándorlást akar
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás