Taktaharkány Borsod – Abaúj – Zemplén megye szerencsi járáshoz tartozott a tájház felújításakor, valamikor a történeti Zemplén megyei területének része volt. Természetföldrajzilag a Harangod és a Taktaköz szélén terül el. Településünk a Takta és Harangod összefolyásánál, a két folyócska és a taktaközi ártéren települt, az összefolyás közvetlen szomszédságából nyugatra.

Fejlődése során a Harangoddal párhuzamosan futó Sós-eret is elérte, sőt annak nyugati oldalára is áttelepült. A Takta ugyan szabályozva van, de a Harangod és a Sós-ér miatt ma sem lehet az ártéren építkezni. Ezen tényezők hatására Taktaharkány – az árvízmentes térszinthez igazodva – a szintvonalakat követő utcákkal átszőtt halmazfalu formát vette fel.

Taktaharkány népi építkezése az alföldi vagy közép magyar építkezési típus területéhez tartozik. Megfigyelhető azonban – és a Zemplén közelsége indokolja is – az északi házvidék néhány formai sajátossága is: az első csonkakontyos tetőszék, illetve a szimmetrikus kettős ablak az utcai homlokzaton. A lakóházak jobbára szoba-konyha (kéményalja és pitvar) és kamra beosztással készültek. A szobában alföldi típusú boglyakamencével fűtöttek, amit kívülről a pitvarból tüzeltek. A konyha kéményalji részéből fűtötték a szoba kemencét, és a szoba felé eső sarkokban volt általában a szabadtűzhelyes katlan. A füst-elvezetést szabadkéménnyel oldották meg, a kívülről deszkázott kéményt egy gerendaváz befonásával és letapasztásával készítették, mely váz a falakon vagy a keresztgerendán nyugodott.

A felső csonkakontyos oromfalas homlokzat nagyon gyakori. Az oromfal deszkázatában ritmikusan fűrészelt kis ablakok vannak. Gyakoriak a tornácok, előfordul előtornác az utcai és az udvari házvégen is.

Az előkertes beépítésű telek hosszanti oldala mentén húzódik a lakóház, mely szoba, pitvar (kéményalja és előtér), valamint istálló alaprajzi beosztású épület. A mestergerendán található bevésés szerint a lakóház 1784-ben épülhetett. Kő, illetve tégla alapot nem készítettek a háznak: vályog falazatú, melynek szélessége kb. 50 centiméter. Mestergerendás deszkafödém borul a szobára és a pitvarra. Az istálló keresztgerendás, de nem padlásolták le. A lakóház minden helyisége döngölt földpadlós.

A mestergerendán a bevésett 1784-es évszámon kívül stilizált növényminták is találhatók. A felirat és a díszítőmotívumok helye az utcai és az udvari ablakok tengelyének metszéspontjára esik.

Forrás: http://www.museum.hu/museum/index_hu.php?ID=1130
Cím: Zánka Béke u. 28.
Tel: +36 (47) 378-001
E-mail: [email protected]
Web: http://www.taktaharkany.hu/