Balkány középkori történetének legjelentősebb tárgyi emléke a mai református templom. A 14. század első harmadában már állnia kellett, mivel 1328-ban András nevű papját említik, aki a pápai tizedjegyzékben is szerepel.[15] A 16. században említést tesznek arról, hogy pusztahelynek van feljegyezve.[16] A templom történetében ennek igen nagy a jelentősége, mert feltehetően ekkor állhat hosszabb időn keresztül használaton kívül a még a 15. században is működő épület, ugyanis a reformátusoknak először fatemplomuk volt: „Balkan, ligneum Calvinistarum 1696?”[17] Ez a fatemplom bizonyára már nem volt javítható, és feltehetően a 18. század elején állították helyre az üresen álló régi templomot. Azonban 1772-ben már zsindelyfedelének megújítására kérnek engedélyt. Tornya aligha lehetett, mert alacsony harangláb állt mellette, amely 1766-ban romladozó állapota miatt oszlopokkal volt megtámasztva.[18] A templom külső falában Gencsy Sámuel epitáfiuma található, 1872-ből. Az épület keleti homlokzata elé a 19. század elején emelték a mai háromszintes téglából épült tornyot.

Az építmény jellege szabadonálló, egyhajós, egyenes szentélyzáródású, támpilléres templom. A nyugati homlokzat sarkain átlós támpillérek állnak, középen elfalazott, félköríves ajtó. A homlokzaton lefaragott lizénák nyomai vehetők ki. A déli homlokzat bejárata felett szamárhátíves, gótikus szemöldökkő orommezejében faragott virágdíszités van. Tőle jobbra fenn befalazott, valószínűleg még középkori ablak látható. A keleti homlokzat elé, amelyet feltehetően hosszabbítottak, a 19. században háromszintes tornyot építettek. A templombelső mai állapota 1829-ből való, ami teknőboltozattal fedett. A padjai barokk stílusúak. A szószék a 19. századból való, aminek a hangvezetője gazdagon faragott.

Balkányban ma 1907-en vallják magukat reformátusnak.

Cím: Balkány Rákóczi u. 1-3.
Tel: +36 (42) 361 442
E-mail:
Web: http://www.balkany.hu