Home Főhírek Gazdaság 20,1 százalékos drágulást mértek júniusban

20,1 százalékos drágulást mértek júniusban

A gyümölcsöket szinte az egész szezonban aranyáron mérték /Fotó: Pozsonyi Zita

A júniusi inflációs adatokat tette közzé ma reggel a KSH. A fogyasztói árak havi szinten 0,3 százalékkal emelkedtek, az éves infláció ezzel 20,1 százalékra mérséklődött a megelőző havi 21,5 százalékról. A maginflációs mutató szintén 0,3 százalékkal emelkedett havi alapon és így az éves index 20,8 százalékon állt az előző hónapban.

Az infláció szerkezete többé kevésbé megfelelt a vártnak. Az élelmiszerek havi szinten, átlagosan olcsóbbá váltak, éves indexük pedig 29,3 százalékos volt. A költségoldal alakulásának viszonylatában végre negatív tartományba került a havi átárazás ebben a szegmensben, így szignifikánsan támogatni tudja a normalizációs folyamatot.  A járműüzemanyag-árak ezúttal – több hónapos mérséklődés után – drágultak, 2,2 százalékkal. Ezzel szemben a háztartási energia árainak 2,1 százalékos havi csökkenése a legjelentősebb tényezője a júniusi lassulásnak.

Azonban továbbra is kitüntetett figyelmet érdemel a szolgáltatásinfláció 0,9 százalékos hó/hó drágulása, ami számottevően meghaladta az átlagot.

A júniusi adat összességében nem igényli a nagy kép átírását. Ami a kilátásokat illeti, a nyártól valamivel gyorsabban csökkenő inflációt várunk. A dezinflációt egyelőre segítheti a jelenleg meglehetősen gyenge hazai konjunktúra is. Az év második felében az egyre erősebben érvényesülő bázishatás miatt ütemesebb lassulás jöhet az árak éves szintű növekedési ütemében.

Mindemellett továbbra is számottevőek a középtávú inflációs kihívások az érdemben megváltozott globális környezet és a szűk munkaerőpiac mellett. Az elmúlt hónapokban az energia- és az üzemanyagárak hajtották leginkább a hazai dezinflációt, de idővel a globális és a hazai konjunktúra élénkülése fordulatot hozhat e téren. Az év végén ismét pozitívvá váló reálbérváltozás és ezzel együtt az élénkülő belső kereslet ismét teret adhat az átárazásoknak. Számos vállalat vezeti be a visszatekintő inflációval történő árkorrekciót, ami a jövő év elején jelentősen tompíthatja az árdinamika lassulását.

Összességében 2024-ben is folytatódhat a mérséklődés, ám jelenlegi várakozásunk szerint csak 2025-ben tér vissza a jegybanki célsávba az infláció. Mindez tartósan szigorú monetáris politikát és érdemben pozitív tartományban maradó előretekintő reálkamatot sugall az elkövetkező időszakban. A kérdés már nem az év végi egyszámjegyű infláció, hanem a középtávú, 3 százalékos cél elérése.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőEgészséget, fittséget és lelki nyugalmat segítő gyógynövények – kardamom, koriander, curry, szent bazsalikom, körömvirág
KövetkezőHollandia: agyvérzést kapott Van der Sar, intenzív osztályon ápolják
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás