Az arcrekonstrukció rendkívül élethű lett.
Egy ilyen, körülbelül kétezer éves arcra pillanthatunk akkor is, amikor a Hilda névre keresztelt rekonstrukciót látjuk. A maradványok, melyek alapján a rekonstrukció készült, egy hatvanéves druidanőé voltak, Skócia egyik legidősebb vaskori druidájáé, aki Stornowayben élhetett.
Hilda szép kort élt meg
Bár abban az időben a nők várható halálozási ideje 31 év volt, Hilda hatvan lehetett, amikor elhunyt. Rendkívüli életkora előkelőségének, jó életkörülményeinek betudható.
Az 1833-ban lelt koponyát megvizsgálva megállapították, hogy a nőnek már halála előtt sem voltak fogai. Noha radiokarbonos vizsgálatot nem volt lehetséges rajta elvégezni, feltehetően i. e. 55 és i. sz. 400 közt halhatott meg.
Hilda csontjai nem újonnan talált régészeti leletek. A koponyát öt másik druidamaradvánnyal együtt 1833-ban mutatta be először az Edinburghi Koponyatani Társaság. Napjainkban az Edinburghi Egyetem Anatómiai Múzeuma tárlatának a része, ahogyan a többi említett druidamaradvány is. Hosszú idő után vették tehát ismét elő, vizsgálták meg, és keltették életre a kétezer éve élt nő arcát.
Viasz- és digitális rekonstrukcióját egy edinburghi végzős hallgató készítette, Karen Fleming, a Dundee Egyetemről.
Kik voltak a druidák?
A druidák az Alpoktól északra és a Brit-szigeteken élt kelta társadalom egy csoportja voltak, a kelták közt a legelőkelőbbek. A legkorábbi, róluk szóló írásos feljegyzések a 3. századból valók, ettől függetlenül azonban régebb óta létezhetett csoportjuk. Erre azonban nincs bizonyíték.
Értelmiségi emberek voltak, tudósok, bírók, gyógyítók és papok, akik sem adót nem fizettek, sem katonai szolgálatra nem voltak kötelesek menni. A bíráik által kiszabható legszigorúbb büntetés a kiközösítés volt.
Hittek a lélekvándorlásban. Hitük szerint a halál után a lélek egy másik emberbe száll, és benne él tovább. Panteizmus, azaz többistenhit és természetimádás jellemezte vallásukat. Ahogy isteneknek hódoltak, úgy a holdat, a csillagokat, a napot, a tölgyeket, a hegyeket és a tavakat is tisztelték sok egyéb mellett. A növény- és állatvilág az istenek megnyilvánulásai voltak számukra. Ünnepeiket ezért általában szent ligetekben, szent kutak mellett és a természetben tartották, gyakran mutathattak be állatáldozatot.
Hilda, a szép kort megélt druidanő tehát közéjük tartozott. Ha ránézünk az arcra, a metróaluljárókban virágot áruló nénik arcát idézi. A különös csavar azonban, hogy ezúttal nem a reggeli rohanás közben tekintettünk rá, hanem egy kétezer éve élt ember szemébe nézhettünk.
femina
