A sikeres norvég díjlovagló lány a 342 milliárd forintos vagyonon testvérével osztozik.

A Forbes magazin A világ milliárdosai listáján 2016-ban egy norvég tinédzser, Alexandra Andresen lett a legfiatalabb milliárdos. Alexandra és 20 éves nővére, Katharina mintegy 1,2 milliárd dolláros vagyonon, azaz 342 milliárd forinton osztoznak.

19 éves lány a világ legfiatalabb milliárdosa

A lányok az örökösei a családi vállalkozásnak, és 42,2 százalékban tulajdonosai egy magánbefektető cégnek.

Alexandra nemrég érettségizett, és elismert díjlovagló hazájában. Számos európai megmérettetésen nyert érmet. Jelenleg Németországban lakik és továbbra is lovaglással szeretne foglalkozni. Őrületes gazdagságáról azonban senki sem tudott, amíg a Forbes nyilvánosságra nem hozta a listát.

19 éves lány a világ legfiatalabb milliárdosa

A cég, a Ferd Holding honlapján olvasható egy interjú az ifjú hölggyel, aki kijelentette, hogy a pénz önmagában nem vezet sikerre.

Nagy a felelősség rajtam, érzem. Egyrészt azt gondolom, hogy nem tettem semmit, ami miatt megérdemelném ezt a vagyont, ugyanakkor rengeteget foglalkozom azzal, hogyan lehetne a Ferdet fejleszteni. Szeretnék valamit vissza is adni abból, ami nekem jutott, de nem könnyű. Tény, hogy a családom vagyona miatt sok lehetőséghez jutottam, főleg a lovaglás terén, mert ahhoz bizony tőke kell. Azonban a pénz önmagában kevés a sikerhez.

A lányról keveset lehet tudni, a pletykalapok is csak az Instagramján keresztül jutnak információhoz. Annyit sikerült kideríteni róla, hogy a kedvese egy Joachim Tollefsen nevű norvég, aki profi MMA harcos.

Alexandra szépapja 1849-ben vásárolta meg a J. L. Tiedemanns dohánygyárat, amely később az ország piacvezető cége lett. 2005-ben a család erkölcsi okokból eladta a vállalkozást 500 millió dollárért. A kapott pénzt ingatlanokba és különböző alapokba fektették, ezzel megsokszorozva bevételüket. 2007-ben a lányok édesapja a befektetési cég részvényeinek nyolcvan százalékát a lányok rendelkezésére bocsátotta.

Katharina, aki a Forbes listáján a második legfiatalabb milliárdos, jelenleg társadalomtudományokat hallgat az Amsterdam University College-ban, Hollandiában. Se ő, se a húga nem jelentek meg korábban a Forbes listáján, mert a fiatalabbnak is be kellett töltenie a tizenhetedik életévét ahhoz, hogy az adó visszaigénylésüket nyilvánossá lehessen tenni, így a vagyonuk is nyilvánosságra került.

19 éves lány a világ legfiatalabb milliárdosa

Furcsa módon a legfiatalabbak listájának harmadik helyén is egy norvég áll, a 22 éves Gustav Magnar Witzoe. Úgy tűnik, Skandináviában az üzleti kultúra része, hogy a családok korábban a fiatalokra hagyják a vagyonukat, hogy tanuljanak bele a vállalkozásba.

A Forbes lista élén idén is Bill Gates áll.

Források: mirror.co.uk, dailymail.co.uk, ferd.no

szeretlekmagyarország.hu