Forrás: MTI

Elvis Presley fehér csizmája 45 ezer dollárért (13 millió forintért) kelt el egy brit árverésen a hétvégén.

Elvis

A rock királyának lábbelijét egy brit gyűjtő vásárolta meg a wiltshire-i Devizesben szombaton megrendezett aukción. A csizmát Elvis 1968-ban viselte, amikor az NBC tévécsatorna műsorában az If I Can Dream című számot énekelte. Az énekes az egy hónappal korábban meggyilkolt Martin Luther King előtt tisztelgett a dallal. Presley előadása mélyen meghatotta a nézőket, mivel közben térdre esett, mintha imádkozna.

Az NBC-felvétel után Presley Charlie Hodge-nak ajándékozta a csizmát, aki a műsorban vele együtt lépett fel.

A csizma iránt nagy volt az érdeklődés a világ minden tájáról. Andrew Alridge, az árverés vezetője elmondta: nagyon elégedett, hogy a 38-45 ezer dollárra becsült relikvia végül a legmagasabb áron kelt el. Emlékeztetett arra, hogy a csizma afféle „Szent Grál” az Elvis-gyűjtők számára, mivel az If I Can Dream előadását a szórakoztatóipar történetének legfontosabb pillanatai között tartják számon.

A ritka relikvia árverését azért is nagy figyelem övezte, mert épp a napokban került a brit slágerlista élére az If I Can Dream címet viselő album az amerikai énekes átdolgozott és újrakevert dalaiból a Royal Filharmonikus Zenekar közreműködésével.