Home Főhírek Gazdaság 123 milliárd forintot költöttünk sörre tavaly, jönnek a kézművesek

123 milliárd forintot költöttünk sörre tavaly, jönnek a kézművesek

Bár a sörfogyasztás nem nőtt jelentősen 2017-ben Magyarországon, egyre többen választnak magasabb kategóriás vagy kézműves sört főként a nyári időszakban – a Nielsen Piackutató felmérése szerint.

A tavalyi évben hazánkban egyre többen választottak magasabb kategóriás, a köznyelvben kézművesnek hívott söröket, főként nyáron – ismertette egy friss felmérés eredményét az InfoRádióval Hajnal Dóra, a Nielsen ügyfélkapcsolati vezetője.

„A sör kiskereskedelmi forgalma értékben három százalékkal bővült, mennyiségben egyszázalékos csökkenést tapasztaltunk” – mondta el Hajnal Dóra. Mindez a mennyiség nyelvén azt jelenti,

2017-ben 123 milliárd forintot költöttünk folyékony kenyérre, egész pontosan 330 millió literre.

A termékkategórián belül a kézművesnek mondott sörök most még csak a teljes forgalom 6 százalékát teszik csak ki ugyan, de nagyon dinamikus a növekedés, értékben 25, mennyiségben 20 százalékos a többlet az előző évhez képest.

Magyarországon – mint Hajnal Dóra elmondta – továbbra is dominálnak az ízesítetlen sörök, de az ízesítettek piaci részaránya is már 8 százalék, a dinamika pedig szintén növekedést mutat, és a citromos a legkedveltebb íz.

Nyitókép: Pixabay.com
Forrás: infostart.hu
ElőzőBetörtek és elfoglaltak egy irodát a migránsok Athénban, mert késtek a név nélküli bankkártyák (A cikk videót tartalmaz) Oszd meg!
KövetkezőElképesztő műholdfelvételek: tovább pusztít az erdőtűz Kaliforniában
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás