Home Életmód Egészség - betegség Zsombor MDS beteg, mellette gyászolja édesanyját!

Zsombor MDS beteg, mellette gyászolja édesanyját!

Decemberben életünk egyik legnehezebb időszakát éltük meg, közlekedési balesetben elveszítettem a feleségem, két kiskorú gyermekem édesanyját. Zsombor 12 éves, nővére középiskolás.

Még magunkhoz sem tértünk, amikor azzal kellett szembesülnöm, hogy fiam betegsége miatt újabb rémálom kezdődött el számunkra.

Június elején kiütésekhez hasonló, tűszerű bevérzések jelentek meg Zsombor karján, a vérvételt követően azonnal a debreceni hematológiára kerültünk. Több csontvelővizsgálata is volt, ami szerint nagy valószínűséggel MDS a betegsége, ami Mielodiszpláziás szindrómát jelent.

Miután ez rosszindulatúvá válhat, így tovább kerültünk a miskolci csontvelő transzplantációs osztályra. Számtalan vizsgálat történt, felvetődött az immunterápia, majd a csontvelő átültetés szükségessége.

Most már ott tartunk, hogy 2020. októberében a csontvelő transzplantáció megtörtént, a donor egy Lengyel 20 éves férfi volt.

Jelenleg egy hónapja itthon tartózkodunk. Próbáljuk elfeledni a transzplantációval járó rossz dolgokat!
Hetente kell egy alkalommal Debrecenből Miskolcra menni kezelésre, vizsgálatra a bizonytalanul működő 19 éves gépkocsinkkal.

A transzplant után 100. napnál járunk a vérkép még nem tökéletes, de bízunk benne hogy idővel minden helyre rázódik. Sajnos dolgozni nem tudok, mivel Zsombort nem lehet felügyelet nélkül hagyni, ezért táppénzen vagyok, de ez a megélhetéshez nagyon kevés. Zsombor iskolai tanulmányait is csak magántanárral tudná folytatni ami nagyon költsèges!
Arra kérném önöket hogy a kilátástalannak tűnő, de remélhetőleg átmeneti helyzetünket lehetőségükhöz képest segítsék!  (Édesapja levele, 2021.01.30)

ZSOMBORT ÖN IS KÖZVETLENÜL TÁMOGATHATJA, HOGY A BETEGSÉG ÁLTAL MEGNÖVEKEDETT KIADÁSOKAT A CSALÁD KÖNNYEBBEN TUDJA ELŐTEREMTENI.
Támogatási lehetőségek lentebb találhatók!

Az átutalt összeget célzott adományként kezeli a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány, és az adományozott teljes összeget az önök által támogatott családhoz továbbítjuk!

KÖSZÖNJÜK A CSALÁD TÁMOGATÁSÁT!


Adhatvonal!

Egy telefonhívással is segíthet, hívja az ADHATVONAL telefonszámát, ezzel 500 Ft-tal támogatja a daganatos gyermekek gyógyulását!

SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra.
Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód!

Ezzel biztosítjuk a leukémiás és daganatos beteg gyermekek gyógyulásához nélkülözhetetlen fertőtlenítő, tisztító eszközök, un. steril csomagokat, valamint a családok szociális segélyezését, anyagi támogatását a gyógyuláshoz vezető úton.

Figyelem!

Ha segíteni szeretne adója 1%-ával a leukémiás és daganatos beteg gyermekeknek, adóbevallásnál megteheti a 18557071-1-09 adószám megadásával, amivel kb. 1 havi gyógyszer árával tudja segíteni! Köszönjük!

Forrás: https://www.remenyalapitvany.hu/tamogathato-gyerekek/zsombor.html

ElőzőMég friss ivóvizük sem volt a pokoli körülmények között tartott kutyáknak..
KövetkezőMegszedte magát a kábítószer-kereskedelemből, eddig tartott a pályafutása.. Rendőreink elfogták!
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás